História 1992
1992 / 2. szám - ROMSICS IGNÁC: A magyar hadüzenet amerikai fogadtatása - BORHI LÁSZLÓ: Egy anekdota igazságtartalma
A magyar hadüzenet amerikai fogadtatása Az 1930-as évek amerikai vezetése többnyire rokonszenvel, de legalábbis megértéssel viszonyult Magyarországhoz. Roosevelt elnököt személyes motívumok befolyásolták: diákköri élmények a Monarchia egyes tartományaiban, vonzódás a tengerészet és rokonszenv a tengerészek iránt. A vezetés magyar rokonszenvében emellett két tényező játszott szerepet. Amerikai szimpátia Az első tényező az, hogy az Egyesült Államok a trianoni békeszerződést igazságtalannak tartotta, ratifikálását a Kongresszus elutasította. Másrészt John F. Montgomery harmincas évekbeli és Herbert C. Pell 1941-es követjelentései, melyek a magyarországi belső helyzetet kiegyensúlyozottabbnak, a Harmadik Birodalommal szembeni magyar ellenállás lehetőségét pedig valószínűbbnek láttatták annál, mint amire a magyar viszonyok, illetve a magyar vezetés alapot adtak. Montgomery követ 1938. április 16-i magánlevelében feltette a kérdést: vajon ellenállnak-e majd a magyarok Németországnak, ha Ausztria után rájuk kerül a sor? „Igen” — válaszolta rögtön és hozzátette: „... úgy gondolom, hogy erre a kérdésre a legtöbb magyar is így felelne”. Majd így folytatta: „Schott úr [a követség egyik alkalmazottja] azt mondja, hogy néhány tiszt, akikkel beszélt, azon az állásponton van, hogy egy ilyen ellenállás értelmetlen lenne. De ha parancsot kapnak, akkor harcolni fognak.” „A magyar hagyományok és népkarakter alapján mindenesetre elképzelhetetlen számomra, hogy a magyarok az osztrákokhoz hasonlóan zokszó nélkül eltűrjék [a megszállást].” A volt bécsi követ, George Messersmith 1938. április 6- án ugyanezt prognosztizálta. Csehszlovákia - írta — szét fog esni és ennek következményei lesznek egész Délkelet-Európában. Hozzátette: „Bízom abban, hogy Magyarország képes lesz kitartani.” Alapvetően e két tényezőből, tehát az első világháború utáni területi rendezés kritikus megközelítéséből és Magyarország ellenállási kedvének és lehetőségének a túlbecsüléséből következett, hogy az 1938 és 1940 közötti magyar területvisszacsatolásokat — eltérően például Angliától - az Egyesült Államok nem kifogásolta. William C. Bullit, a külügyminisztérium egy másik vezető diplomatája (később párizsi követ) 1939 tavaszán, Kárpátalja visszakerülését követően diplomáciai úton mindössze arra figyelmeztette Horthyt, Telekit és más magyar vezetőket, hogy vigyázzanak, nehogy a volt magyar területek visszaszerzése érdekében folytatott politikájuk teljesen Németország oldalára sodorja Magyarországot, s nehogy Magyarország ismételten a vesztesek között találja magát egy esetleges újabb háború végén. „Megszegte szavát” A Jugoszlávia elleni hadműveletekben való részvételünk és a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozásunk után ez a viszonylag kedvező amerikai megítélés módosult. Az angol vezetéssel többé-kevésbé összhangban az amerikai kormány is úgy ítélte meg, hogy 1941 áprilisában Magyarország „megszegte szavát és rosszul viselkedett” (Adolf A. Berle külügyminiszter-helyettes szavai). Nemigen adtak hitelt Washingtonban a Szovjetunió elleni háborúhoz való magyar csatlakozás hivatalos indoklásának sem. C. Partridge őrnagy, a budapesti amerikai követség katonai attaséjának 1941. júliusi jelentései azt valószínűsítették, hogy „...a [kassai] bombázás azért történt, hogy Magyarországot a német-orosz háborúba kényszerítsék”. Hadüzenetről vagy a dip Roosevelt asszony a Női Konfekcióipari Munkások Szövetségének ünnepélyén a világkiállításon. New York, 1940 15 Egy anekdota igazságtartalma Szereplők: Truman, akkor államtitkár, később az USA elnöke, és az ügyeletes titkár. Idő: 1941. december. — Jó reggelt, jó reggelt. No mi újság? — Államtitkár úr, Magyarország hadat üzent nekünk. — Miféle ország is ez a Magyarország? — Kisebb királyság Kelet-Európában. — Ki a királya? — Hát királya az nincsen. — Ki akkor a vezetője? — Hothy Miklós ellentengernagy, kormányzó. — Ellentengernagy? És melyik tenger mellett is fekszik ez az ország? — Hát tengere az nincs. — Ugye? No és mi baja van velünk ennek az országnak? — Velünk semmi. Romániával szemben vannak területi követelései. — Románia? — Kisebb királyság Kelet-Európában. — Románia a mi szövetségesünk? — Nem államtitkár úr, Románia Magyarország szövetségese... Hát így. Truman aligha vehetett részt ezen a beszélgetésen, hiszen ekkor még csak szenátor volt, és egyáltalán nem dolgozott külügyi vonalon. 1942-től a szenátus nemzetvédelmet vizsgáló különleges bizottságát vezette, melynek feladata többek között az volt, hogy megakadályozza a hadiipari visszaéléseket, hogy valaki a fegyvergyártásból gazdagodjon meg. Truman neve csak később vált ismertté, pontosan a fent említett bizottságban végzett sikeres munkájának eredményeként, és lett az USA alelnöke 1944-ben. Mégis azt kell, hogy mondjuk, az anekdota nem fest torz képet Magyarország, Közép-Európa korabeli amerikai megítéléséről a térség ottani jelentőségéről. Erre mondja a közmondás: ha nem igaz, jól kitalálták. BORISS LÁSZLÓ