História 1993
1993 / 8. szám - ŐSEINK ASZTALÁNÁL - TOMSICS EMŐKE: A pesti korzók természetrajza
EMBER ÉS KÖRNYEZET A pesti korzók természetrajza „Máshol ezt a mérföldnyi folyópartot a város szívében a kereskedelem tudhatná magáénak, s kijjebb szorította volna a parkokat és játszótereket. A pesti természetesen fordítva csinálta. A Duna partját, amely a legszebb kilátást nyújtja imádott Budájára, sétánynak őrizte meg.” (Frederick Palmer: Buda és Pest. Scriner’s Magazine, 1908.) Kirakatélet A Dunapart szépsége mellett egyetlen utazó sem megy el szó nélkül, s legtöbbjüknek az is feltűnik, hogy a város e természet adta felséges útját — legalábbis annak középső szakaszát — mennyire ki is használja. Feljebb s lejjebb kövér kofák kínálják portékájukat, s izmos rakodómunkások foglalatoskodnak a hajók gyomra körül, de Eötvös József és Petőfi Sándor szobra között az elegáns nagyváros ere lüktet. „Se nem »sétány«, se nem utca, hanem corso, magyarán korzó” — írja a minden ízében pesti újságíró, Ágai Adolf. A Duna-parti korzó valóban épp olyan sajátos képződmény a budapesti utcák tengerében, mint a korzózás a gyaloglás műfajában. Nem vezet sehová, és látszólag semmi célja sincs, mégis igen fontos szerepe van a város életében. Része a nagyvárosi ember kirakatéletének. Mert a nagyvárosi polgárember élete kettős: egyik az otthon falai közötti intim, valóságos (legalábbis annak nevezhető) világban, a másik az utcán, kávéházakban, vendéglőkben a külsőségek, a hiúság kirakataiban zajlik. A hirtelen nőtt Budapest esetében város és lakói egymást serkentették a világvárossá, világvárosivá emelkedésben. Ahogy fejlődött a város, ahogy szaporodtak a nagyvárosiasság kellékei (operaház, földalatti vasút, villanyvilágítás stb.), úgy nőtt lakóinak világvárosi öntudata, ami újabb fejlesztéseket hozott. Csakhogy, míg ha a villamos elkészül, az már villamos, s működik is, az embernél ez lassabban megy. Ha a kocsis cilindert ölt is, nem lesz gróf. A pesti ember még csak tanulta a világvárosi életet, mikor Budapest már metropolisz volt. Talán ebből adódik, hogy a világvárosi élet kellékei, külsőségei oly hihetetlenül fontosak a pestieknek, s ez az idelátogató külföldieknek is feltűnik. Senki sem mulasztja el leírni a kávéházak szépségét s csodálkozni hatalmas számukon, bámulni a napközben is sétálókkal teli utcákat — s gondolkozni azon, vajon ki dolgozik itt egyáltalán —, ámulni a pezsgő éjszakai életen stb. Szorgalmasan, s a rácsodálkozás élvezetével gyakorolják tehát a pestiek a világvárosi életet. Ennek egyik tantárgya az utcatan, avagy a korzózás művészete. „Ez a mi korzónk lanyha estéken egy nagy foyerhoz hasonlít, melyben a fővárosi élet színpadán eljátszott szomorú, víg és bohókás darabokról folyt a vitatkozó vélemény, sőt szigorú bírálat” — írja ismét Ágai Adolf. Szalon, kaszinó, szóval a társadalmi élet, a társas érintkezés színhelye. A polgári lét rekvizítuma. (A városban élő arisztokrácia inkább hintón „korzózott”, s kastélyok szalonjaiban, teniszpályán találkozott. A polgártól lefelé azonban mindenki sétált.) A szabadidő kifejezése, vagyis az anyagi jólét deklarálása. „A déli korzó sétával kezdődik. Ez a séta óvatos, kimért, apróléptű. Azt a látszatot kell kelteni, hogy az ember csak nemrégen kelt, és az alvó vért most hozza egyenletes áramlásba. Sietni nem szabad, az fáraszt, és már délben is fáradtnak, agyondolgozottnak látszani nem előkelő dolog, nem is szép” — olvashatjuk az Új Időkben, Herczeg Ferenc lapjában 1913-ban. Az életélvezet színpada A hölgyek számára a bálok, a zsúrok s a lóverseny mellett a legfontosabb reprezentációs lehetőség volt a korzó. Olyan, mint egy divatbemutató. Elég volt végigmenni valamelyik korzón egy májusi napon délben, s pontos képet alkothattunk a főváros divatjáról. Megtudhatni, hogy a sűrű, apró léptek vagy a hosszú lépésű ringó járás, a mélabús, féloldalra billentett fejtartás vagy a hetykén fölfelé tartott orrocska-e az ála mode. Világos ruhában, hosszú glasszékesztyűben, vállukon boával lejtettek az úri társaság hölgyei. A családok női tagjai itt vonultatták fel legszebb utcai toalettjeiket, társadalmi helyzetük messziről látszó cégérét, s a mamák ide hozták eladósorban lévő lányaikat, „és lesik az alkalmat, hogy véletlenül hozzájuk csatlakozzék egy kurta, harangalakú Elegáns viselet a korzóra Déli korzó a Duna-parton, Budapest, 1910-es évek