História 2001
2001 / 2. szám - EMBER ÉS TERMÉSZET - SÜLI-ZAKAR ISTVÁN: Az élő Tisza - FRISNYÁK ZSUZSA: Árvizek, szabályozások
i háborúk megemelték a gabonafélék iránti keresletet. A mezőgazdasági termelés fokozásának igénye pedig az egész tiszai rendszerre kiterjedő egységes szabályozás gondolatát vetette fel. A 19. század derekáig lényeges beavatkozások alig történtek az Alföldön a Tisza mellékfolyói kártételeinek megakadályozására. Gazdasági, s főleg a technikai lehetőségek miatt a 18. század végéig csupán helyi jellegű vízi munkálatokról lehet beszélni. A Tisza menti vármegyék ugyan már 1618-tól foglalkoztak a Tisza kártételeinek megelőzésével és a partvédelemmel, a magyar állam már 1785-ben felállította első vízügyi szervezetét, a Hajózási Igazgatóságot. A 19. század elején már halaszthatatlannak tekintett vízi munkák szempontjából meghatározó az 1807-ben szentesített XVII. tc., amely az árvizek elleni védekezést és az ármentesítést nem a vármegyék kötelezettségévé tette, hanem a munkákban közvetlenül érintett földbirtokosok összefogására épített. Fontos előzményeknek tekinthetjük a Tisza átfogó vízi munkáinak szempontjából a mérnökképzés elindítását (Institutum Geometricum) és a Helytartótanács alá rendelt Vízi- és Építészeti Főigazgatóság megszervezését, valamint az 1810-es években elindult átfogó mappációs (térképezési) munkálatokat. A budai „Tisza-mérési Irodában” Lányi Sámuel és Vásárhelyi Pál vezetésével mintegy 4000 darab térképen és szelvényrajzon igyekeztek feltárni a Tisza vadvízi birodalmát. Az 1820-30-as években zajlottak le azok az alapvető folyami térképezési munkálatok, amelyekre támaszkodva már megindulhattak az átfogó, az egész tiszai vízrendszerre vonatkozó munkálatok. 1840-re együttesen már 792 km-nyi árvízvédelmi töltést építettek meg, amely mintegy 600 ezer katasztrális hold ármentesítését biztosította, s a lecsapolt területek kiterjedése is meghaladta a 300 ezer kat. holdat. A átfogó Tisza-szabályozás Széchenyi István személyében elismert és a feladat nagyságához méltó vezető személyiséget kapott. Széchenyi az Alföld felvirágoztatását, a Tisza-völgy ármentesítésének végrehajtásától, vízi- és közúthálózatának kiépítésétől remélte. A Helytartótanács Közlekedési Bizottmányának elnökeként már 1845-ben Vásárhelyi Pállal együtt nagy tiszai körúton vett részt. Személyiségének varázsát felhasználva igyekezett megszervezni az ármentesítő társulatokat, melyek közül elsőként a Tiszavölgyi Társulat alakult meg 1846-ban. 1846. augusztus 27-én Tiszadobnál Széchenyi hathatós szervezőmunkája eredményeként - el is indult a nagy munka. Vásárhelyi Pál elsősorban a folyó esését kívánta megnövelni a kanyarulatok átvágásával. A Tisza túlfejlett kanyarjainak megszüntetésére 102 átvágást tervezett, amivel a folyó hosszát Tiszaújlaktól a torkolatig 452 km-rel, tehát csaknem 40%-kal lehet csökkenteni. A folyókanyarulatok átvágása mellett megkezdődött a töltések kiépítése is a folyó két oldalán. A korabeli érintettek gyakran a végletekig kiélezett s elmérgesedett vitákat rendeztek a Tisza szabályozásról. Abban mindenki egyetértett, hogy a szabályozással tovább várni már nem lehet. Az alapkérdésben nem, inkább a megoldás módjait illetően voltak viták. A természetvédelemmel kapcsolatos aggályok a múlt század közepén fel sem merültek. A szabadságharc idején a vízi munkálatok megakadtak, ezt követően azonban oly nagy ütemben indult újra a munka, hogy 1872-ben a munkálatokat akkor irányító Herrich Károly azt jelenthette, hogy a 107 megkezdett átvágásból 39 már teljesen, 22 jól és 40 még csak rosszul fejlődött ki (főleg a Tisza déli folyása mentén), 6 átvágáson pedig még dolgoznak. A jelentés arról is igyekezett meggyőzni a kormányzatot és a közvéleményt, hogy az átvágások és a töltések együttes alkalmazása az egyedüli helyes megoldás a Tisza szabályozását illetően. Az 1880-as években a Tisza A TISZA-SZABÁLYOZÁS ÁTTEKINTŐ TÉRKÉPE