História 2012

2012 / 7. szám - FIGYELŐ - ANTAL ANDREA: Finnország - világháború után

kek csak stratégiai és védelmi célokat szolgálnak, a szovjeteket pedig arról kellett biztosítania, hogy Finnország messzemenően figyelembe veszi eze­ket, semmilyen körülmények között nem fordul ellene. Ennek érdekében a háborús jóváté­­teli előírásokat maradéktalanul teljesí­tették, a karéliai finneket áttelepítették, a Marshall-segélyt visszautasították, korábbi nyolc vezető politikust mint háborús bűnösöket börtönbüntetésre ítéltek, majd 1948. április 6-án Moszk­vában aláírták a tíz évre szóló szovjet­finn Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződést. Ez nem tartalmazta az automatikus segítségnyújtásra és a rendszeres kon­zultációra vonatkozó kötelezettségvál­lalást, ugyanakkor bevezető szakasza kinyilvánította Finnország semlegessé­gét, „miszerint kívül óhajt maradni a nagyhatalmi konfliktusokon”. A finn semlegességre 1955-ig a Porkkala-fél­­szigeten létesített szovjet támaszpont árnyékot vetett ugyan, s ez csak akkor szűnt meg, amikor a szovjetek, a Sztá­lin halálát követő enyhülési folyamat­nak köszönhetően, kivonultak Porkka­­láról - az 1948. évi barátsági egyezmény meghosszabbításáért cserébe. Még eb­ben az évben csatlakozott Finnország az ENSZ-hez (azóta szinte minden békefenntartó akcióban képviseltette magát). A Paasikivi-Kekkonen-vonal Az 1948. júliusi választásokon a kom­munisták vereséget szenvedtek és ki­szorultak a kormányzásból. Emiatt a finn-szovjet kapcsolatokban erősödött a feszültség, félbeszakadtak a kereske­delmi tárgyalások is. 1950-ben, Paasi­­kivi újraválasztásának évében, Urho Kaleva Kekkonen agrárpárti politikus alakíthatott kormányt, aki szintén nagy hangsúlyt fektetett a finn-szovjet kap­csolatok fejlesztésére, és nagy szerepe volt Paasikivi politikájának alakításá­ban is. 1956-ban, az akkor 86 éves Paasiki­vi lemondása után Kekkonent válasz­tották köztársasági elnökké, aki elődjé­hez hasonlóan a nemzeti egység, Finn­ország semlegességének megőrzése és a jó finn-szovjet kapcsolatok fenntar­tásának elkötelezett híve volt. A nép egyszerű fiaként (Észak-Finnországban egy tanyán látta meg a napvilágot) igen erős szociális érzékenységgel vallotta, hogy az állam feladata az igazságosság­sog miatt. A vendégmunkások egy része később visszatér. 1952. Helsinkiben rendezik a XV. Nyári Olimpiát. 1954. Megszűnik a jegyrendszer az élel­miszerekre és a fogyasztási cikkekre. 1955. A nagyhatalmak közötti egyezség eredményeként Finnországot és Ma­gyarországot - mint a 16 nemzetet tar­talmazó „csomag” részeit - felveszik az ENSZ-be. - Finnország belép az Északi Államok Tanácsába. - A Szovjetunió visszaadja Finnországnak a porkkalai haditengerészeti támaszpontot. Az első szovjet katonák elhagyják a Porkkala-régiót. Finn kommunisták búcsúajándékokkal kedveskednek. 1955. október 1956-1981. U. K. Kekkonen (1900- 1986) elnöksége. 1957. Az útlevélhasználat eltörlése az északi államok között. 1961. Finnország az Európai Szabad­kereskedelmi Társulás (EFTA) társult tagja lesz. folytatás a 42. oldalon­­­. A helsinki olimpia H­elsinkiben 1952. július 19.-augusztus 3. között tartották a XV. nyári olimpiai játékokat. Az eseményt Juho Kusti Paasikivi finn köztársasági elnök nyitotta meg, az olim­piai lángot pedig az 1920-as évek finn csoda­futója, az ekkor már 55 éves Paavo Nurmi lob­­bantotta fel, aki utolsó lángvivőként a stadion bejáratánál saját szobra (alkotó Väinö Aalto­nen, 1924) mellett is elhaladt. A játékokon 69 ország képviseletében 4932 sportoló (ebből 521 nő) vett részt. A legfiata­labb közülük egy 13 éves amerikai vitorlázó, a legidősebb pedig egy 66 éves brit sportlövő volt. Másfél millió néző előtt 19 sportágban 149 ver­senyt rendeztek. Az 1948. évi londoni olimpiáról még kizárt japán és német versenyzők Helsinkiben már indulhattak. Elő­ször jelentek meg viszont a Szovjetunió sportolói az ötkarikás játékokon, ami a hidegháború legsötétebb évei egyikében egyaránt köszönhető a Szovjetunióhoz lojális finn politikának és annak, hogy a szovjetek biztonságban érezhették magukat Helsinkiben. (Az 1947-es békeszerződés értelmében ugyanis a Szovjetunió haditámaszpontot tartott fenn és mintegy tíz­ezer katonát állomásoztatott a Helsinkitől alig 35 km-re fek­vő Porkkalán.) A hidegháborús feszültségre utalt ugyanakkor, hogy a szovjet sportvezetés nem fogadta el a versenyzői számára az olimpiai faluban kijelölt helyet a „kapitalisták” körében, s ezt az álláspontot osztották a szocialista tábor jelen levő országai is. A rendezők így a szovjet, bolgár, csehszlovák, lengyel, magyar és román sportolókat az olimpiai falun kívül kényszerül­tek elhelyezni­­ az olimpiai eszme nagyobb di­csőségére. Az éremversenyt mindazonáltal az Amerikai Egyesült Államok nyerte 76 (40 arany, 19 ezüst, 17 bronz) éremmel a Szovjetunió 71 (22, 30, 19) és Magyarország 42 medálja (16, 10, 16) előtt. A magyar sporttörténet legsikeresebb olim­piája volt Helsinki. A tornász Köröndi Margit 6 (1, 1, 4), Keleti Ágnes 4(1, 1, 2) érmet szerzett, az úszó Novák Éva (1, 2, 0), valamint a vívó Gerevich Aladár (1,1, 1,) és Berczelly Tibor (1, 0, 2) hármat­­hármat, az úszó Szőke Kató és a vívó Kovács Pál két-két aranyat, az öttusázó Benedek Gábor csapatban (Kovácsi Aladárral és Szondy Istvánnal) aranyat, egyéniben ezüstöt nyert. Papp László ökölvívó második olimpiai bajnokságát szerezte, győzött a kard-, a labdarúgó- és a vízilabdacsapat, a kardvívás egyéni versenyeinek végén pedig magyarok álltak a dobogó mindhárom fokán. P. J. Az olimpia plakátján a finn csodafutó, Paavo Nurmi alakja 39

Next