Hitel, 1994. január-június (7. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 2. szám - PRÓZA - Sarusi Mihály: Turguc a szerájban

nehogy idetaláljunk? Védekeznek, mint Szalafőn kerített házukkal, farkas ellen? Vagy tán tőlünk óvja muszlim népét az állam? Rosszlányok sikátora - hol, ha nem itt, a szerencsétlen keresztények negyedében berendezett disznó­hitű lupanár uccácskában. Keressem Krisztus keresztjét Galatában? Meglehet, ezért is zárkózik be az örménye­k templomába. Körbejárva sehol egy kapu, amelyet végülis arról ismerni föl, hogy fölötte félholdas veres zászlót lenget a Márvány-tengeri huzat. Ha már lúd, legalább kövér: ha már nincsen örmény Nagy-Ör­­ményországban, legalább itt őrizze az ellen véres sajlóját a maradék. Tán ünnepelnek - úgy tenni kényszerülnek? -, mert e nap táján épp 78 éve, hogy ifjúterekék nekifogtak örmény mészárlani. Bent (Musza Dag sokezredik napján) pár szál gyertya, az irdatlan kocsi áradattól lengő-csengő csillár, közben egy asszonyka áll mögém gyertyapárt gyújtani, s ahogy reám mosolyog, a szereteten túl az is írva vagyon: ha Rákóczi Sztambulban marad, itt sem jár szegény jobban. Hát még mi, újra s újra lesajnált kurucok. A parton a halászok - két halhas­ metsző mozdulat közt - fütyülős barackpálinka helyett (igaz, elég bő gatyában) virágvizet csöpögtetnek kiszáradt torkukba. Sül a jó büdös hal, a bélmaradék ott bamnállik a húson, a Polisz gyomrán a Polis zsandárkocsija szirénázik át, a hídlábnál géppisztolyosok keresik a kurd ellenállókat, a sirályok kör­­befosnak - no lám, üzen valaki a Lóitatótól? Allahra Előbb csak vén, majd mind több ifjú kezében veszek észre valami rózsafüzér-félét. Mint regélik, Allah neveit kell mormolniuk, ima gyanánt Allah 99 vagy 66, vagy 33 nevét sorolja az igazhitű. Épp annyi golyócskából áll az olvasó füzére. Nemcsak az Allah-házak előterében, a piacon is árulják. Magyar ember legföljebb káromkodást tud ennyit fölsorolni. Hajnalban, napközben, késő este, szól a müezzin, énekel - hírlik, imára hí­v a muszlim kántor, hangszóróba csukló „imája” borítja el a sétálókat, vásározókat, vacso­­rázókat, egész Konstantinápolyt. A magamfajtának épp oly idegen eme lelki erőszak, mint ahogy nekem való Buharai Ravilék London-melléki iszlamabadi, békéért imád­kozó, az Isten nevében halált osztó, vallási őrület ellen tiltakozó ahmadita cso­portja. Ahmed szultán dzsámija alatt, az Akropolisz egyik utcácskájában fehér süvegű imám imája búcsúztatja a fehérkendős asszony urát, kit a motoros Szent Mihály lován zöld takaróval borított koporsó rejt. A képeslap­ árus kínálatának egyikén lőcsös antik kerámia, milyet Herend is gyárt. Nézi a török, nézi, míg a boltos meg nem szólal. - Ali Baba... Van neki, meg a negyven rablónak együttvéve. Szent Zsofa oltárhelye fölött a félkupolában Szűzanyád Jézusoddal, kétoldalt török írásos zöld pajzsok óvják Európától? 38 HITEL 1994. FEBRUÁR

Next