Hód-Mező-Vásárhely, 1883. július-december (13. évfolyam, 26-52. szám)
1883-09-16 / 37. szám
Ifll-ik évfolyam ),S,S3, Ly-ik szám. Vasárnap, szeptember 16-án Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, félévre 56 frt, negyedévre 1 frt. Megjelen: minden vasárnap reggel Lilyes szára ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. , küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. A nyílttérien a 4 hasábos petit sor díja 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 2 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő- közrendészeti mizériák. Piaczi viszonyaink még mindez ideig oly rendezetlenek és tarthatatlanok, hogy csak Isten a megmondhatója. Nem is említve, hogy piaczunkkal még mindég összevissza vagyunk, hogy a kézműipar czikkek kivételével minden más, még a csirke és tojás-féle is ezer helyen, a városháza közelében úgy, mint a vásárálláson telepre talál,hogy a zöldség-féle a tóparton és a rácz templom előtt mindenütt szemetel és bűzösít, csupán a szoros értelemben háztartásra, illetőleg konyhára szánt élelmi czikkek elárusításánál örökké napirenden levő visszaélésekre, képtelenségig fokozódott túlkapásokra kell, isten tudja, hányadik ízben fölhívnunk a rendőrhatóság figyelmét Semmi sem bizonyít inkább élhetetlenségünk mellett, mint az a körülmény, hogy a vásárhelyi aprójószág Budapest sőt Bécs piaczain sem kél el drágábban, mint idehaza nálunk, hogy a tojás még Szegeden is olcsóbb mint, itt Nem rég történt, hogy példávalis mustráljuk állításunkat, hogy egyik itteni úri családot az iránt keresték megszegedi ismerőseik: lennének szívesek számukra télire pár száz tojást a helybeli piaczon összevásárolni, minthogy e czikk Szegeden most épen igen kelendő és keresett, leven az idő a „két asszony közötti” évad, amikor t. i. Nagy-Boldog Asszony és Kis-Asszony napja közt valamire való háziasszony mind beszerzi télire való tojás szükségletét Nos, a vásárhelyi ismerősök nagy szolgálatkészséggel iparkodtak volna eleget tenni a szomszédok megkeresésének, de mikor készségüket tettleg is igazolni akarták, kitűnt...hogy míg Vásárhelyen 4 tojás egy hatos, addig Szegeden 5-öt lehet kapni, hogy tehát czélszerű lesz szerepet cserélni oly formán, hogy most már ők folyamodjanak a szegediekhez, hadd szerezzék be azok az ő számukra is a téli szükségletre való tojáskészletet. Hát nem a legképtelenebb s egyúttal a legnevetségesebb állapot ez? Vásárhelyről Szegedre szorulni még tojásért is? Pedig e képtelenségek okát mindnyájan, mindenütt, lépten nyomon tapasztaljuk: élelmes csirkefogók — pardon , majd elszóltuk magunkat, tehát csirkeszenszálok bécsi, berlini, londoni stb. czégek számára hetipiacz idejénmár a korahajnali órákban állják el az utczákat, hogy a tanyákról aprójószággal betóduló népet útközben alkura s eladásra bírják. Nagy tömegben szedik össze azaprójószágot, tojás és vajfélét s expediálják ki a vasúthoz. A helyi, főkép intelligens középosztálynak szemeszája koppan; a német sógorok meg az anglius betették lábukat hozzánk is, s elharácsolják szánk és orrunk elől a legjobb falatokat Hát nem valóságos ázsiai állapot ez nemde úgy tűnik fel, mintha csak a török hódoltság korában élnénk újra ? Nem magunk adunk magunkról szegénységi bizonyítványt akkor, amidőn az ily nyomorúságot és képtelenséget a költő szerint a „szamarak és a birkák legszebb erényével* tűrjük? Pedig tűrnünk kell, mert köztörvényhatóságunk illetékes férfiai s közegei a legvitálisabb anyagi érdekeinknek naprólnapra alábbszállását, mondhatni megcsökönösödve nézik. Körülbelül két év óta két első rendű szomszéd alföldi város példáját idéztük lapunkban, mint ahol a polgárság és hatóság vállvetve jókor iparkodtak túltenni magukat az ily szenszálak által űzött közrendellenes visszaéléseken. Mező-Túron és Csabán aránytalanul kedvezőbb viszonyok között él a közönség mint nálunk, pedig a termelés piaczi élelmi czikkekben, daczára vidékeik nagy kiterjedtségének, s a vidékiczikkek beszállításának, alig tehető nagyobbra mint nálunk. Ott hetipiacz idején reggeli 9 óráig az alkuszoknak mutatkoznak sem szabad, s a csabai és túri háziasszonyok vígan szerezhetik be azok idős szükségleteiket Hogy mily áldás ez, különösen a honorácziózokra, kiknek se tanya, se nyomási föld nem áll hátuk illegett s a legutolsó szál zöldségért és tűzre valóért piaczra kell szorulniok, s a vidéki metropolisok hivatalnokainál sokban alantabb álló fizetéseikből fedezniök minden házi szükségleteiket, ecsetelni felesleges, mert a mi gazdálkodó közönségünk úgy sem hinné el, minthogy nem próbálta; úri közönségünk meg a czifra nyomorúság mizériái alatt — aligha el nem vesztette ép érzékét az iránt, hogy ezeken társadalmi úton is lehetne valamit enyhíteni, a társulások, egyletek alakítása által fogyasztási czélokra szövetkezve, mint cselekedtek néhány év előtt Pozsony, Győr stb. polgárai. De mindenekelőtt rendőrségünknek s hatóságunknak kell komolyan venni e dolgokat Szemébe nézni a nyomorúságnak, elhárítani az okot: ez a jóra való rendőr hatóságnak első kötelessége. Induljon a fent emlegetett városok példáján s a közönség áldani fogja üdvös kezdeményezéséért. A hegy egeret szült " Ha felületességgel és visszavonással lehetett vádolni ,valamikor magyar embereket, úgy bizonyára sohasem illettek e vádak jobban senkire, mint épen azokra az egyénekre, kik a szajol-szentes-hódmezővásárhelyi vasút létesítése érdekében a harangot felkötötték. Emlékezhetnek olvasóink, minő lázzal fogtak e jó urak a tervezgetéshez, minő hirtelenséggel felajánlották a százezreket e vasútvonal kiépítéséhez s különösen Szentes város szóvivői minő türelmetlenséggel várják az első gőzmozdony fütyülését. Az is általánosan tudva van, hogy mily sajátságos módon viselte magát e vasút érdekeltségének elnöke Sipos Orbán s,mily sokszor kellett őt e megbízatásával járó tisztére figyelmeztetni mindaddig, míg végre hosszú idő elmúltával sikerült neki félre állni az útból. A szajol-szentes-vásárhelyi vasút kiépítésének azonban nemcsak Sipos Orbán állott útjában, hanem ő rajta kívül jásznagykun-Szolnok megye s a megyebeli érdekelt birtokosság is, kik mindamellett, hogy rá voltak szorulva e vasútra, sehogysem akarták városunk és Szentes város példáját követni az áldozathozatalban s bűnös közönynyel nézték, a mint áldozatkész szomszédunk e miatt jogosult türelmetlenséget tanúsított. Az a körülmény is késleltette, sőt bizonytalanságban tartotta e vasút létrejöttét, hogy a magyar vasúti bank, mely pedig már a trackozást is megejtette, időközben megszűnt s a később jelentkezett vállalkozók, nem tapasztalván a jásznagykun-Szolnok megyeiek részéről kellő érdeklődést, visszaléptek a vállalattól. Ma sem tudjuk, mi volt oka a jásznagykunszolnok megyei érdekeltek merev közönyösségének. Az-e, hogy tudomást szereztek a magyar kormány intenzióiról s azt gondolták, hogy ha a kormány csakugyan magyar vasúti politikát akarkövetni s a Budapestről kiinduló s Ujszászon át Szajolig és onnan épen Kun-Szent-Mártonon, Szentesen, Vásárhelyen keresztül menő országos érdekű vasútvonalat nyit, versenyre kelve az osztrák-magyar államvasút fővasútvonalával, akkor ők miért áldozzanak nagy összegeket,mikor a nélkül is épen úgy meg lesz a vasutjuk ? vagy pedig más olyan körülmény, mely az érdekeltek között nem tudta az egyetértést létre hozni. így azután e vasút minaddig csak kísértett, míg Beniczky Ferencz, Jásznagykun-Szolnok megye érdemes ,és tevékeny főispánja kezébe vette az ügyet. Ő, Kovács Ferencz orsz. gyűlési képviselőnkkel, Boross Béni és Vásárhelyi B. orsz. gyűlési képviselőkkel és a körösvölgyi vasút megteremtőivel együtt hozzálátott a dologhoz, számítgatott, tervezgetett, hogy mi módon lehetne e vasutat magának az érdekeltségnek kiépítenie? S midőn már közel állott a vasút a megvalósuláshoz, nagy hirtelenséggel előállott Szentes és azon épen tőle legkevésbbé várt nyilatkozattal lepte meg az érdekeltséget, hogy ő neki e vasút nem kell, s erős állást foglalt az osztrák illamvasut társaság mellett, melynek legfőbb érdekében áll, hogy a szajol-szentes-vásárhelyi vasút ki ne építtessék s mely épen ezért Szentesnek aranyhegyeket ígért, ha kilép az érdekeltségből. S a „Szentesi Lap“ a mily nagy tűzzel harczolt előbb a szajol-szentes vásárhelyi vasút kiépítésének szükségessége mellett,és oly nagy erőt fejtett ki a félegyháza-szentesi szárnyvonal mielőbbi kiépítése érdekében. Igazán megfoghatatlan és bámulatos volt az a hajsza, melyet e laptársunk elkövetett a legutóbbi időben. Mi mindig méltányoltuk a szomszéd Szentesnek a szajol-szentes-vásárhelyi vasút érdekében tett ajánlatát, habár jól felvéve a dolgot, mégsem volt az a 600 ezer forint olyan túlságos nagy áldozat egy olyan város részéről, mely égető hiányát érezte a vasútnak s mely arra van hivatva, hogy a megyének központja,székhelye legyen. S még azon vádját is készséggel megbocsátottuk volna, hogy t. i. a szajol-vásárhelyi vasutból azért nem lett mindez ideig semmi, mert Vásárhely város is krajczároskodott, holott városunk a reá kirótt 160 ezer forintot egyhangúlag megszavazta, s azt hittük eleinte, hogy az osztrák állam vasuttársulathoz csak szinleg szegődött azért, hogy ráijeszszen a magyar kormányra, hogy ne késlekedjék tovább a szajol-vásárhelyi vasútvonal kiépítésével. De midőn azt láttuk, hogy a „Szentesi Lap“ még akkor is elkeseredetten harczol a kormány ellen, midőn tudomást nyer arról, hogy a szajol-szentes-vásárhelyi vasút kiépítését egyáltalában nem szándékozik elejteni, és azt képes mondani laptársunk, hogy a „midőn állami érdekre való hivatkozásból tagadtatik meg a szentes-félegyházi vasút kiépíthetése, nem volna méltányos a kormánytól, Szentestől nagyobb áldozatot kivánni, mint amennyit az osztrák magyar állam vasúttársaság kíván“ azt kellett hinnünk, hogy Szentes város füzes szóvivői mindenek felett és legelső sorban a felajánlott 600 ezer forintot szeretnék megmenteni, amely nélkül pedig vasutjuk nem lesz.’ A szajol-szentes-vásárhelyi vasút ügyét különben azon az alapon, a melyen tervezve volt, most már elejtettnek lehet tartanunk épen a miatt, hogy Szentes visszavonta ajánlatát s e szerint elmondhatjuk, hogy a hegy — egeret szült, amennyiben e vasút most már — legalább egyelőre Szajoltól csak Kunszentmártonig fog kiépíttetni. Ugyanis a vasúti érdekeltség f. hó 3-án Szolnokon Beniczky főispán elnöklete alatt gyűlést tartván, s a jelen voltak meggyőződvén a kiépitendő vasút jövedelmező voltáról kimondotta, hogy miután Szentes városa az érdekeltségből kilépett, mint „Ssajol Kunszentmártoni helyi érdekű Vasútépítő társulat megalakul Szentes tehát az érdekeltségből kilépésével eljátszotta a vasutját ha nem véglegesen is, de legalább hosszú időre, mert a kormány a szentesfélegyházi vasút kiépítésére az engedélyt nem fogja megadni, s mert ragaszkodik a szajol-vásárhelyi vasút kiépítésének tervéhez, amit azonban a legjobb akarata mellett is csak néhány év múlva valósíthat meg, minthogy a Tisza-vidéki s Budapest-Zsivonyi vasutak átvételével s illetőleg kiépítése folytán oly helyzetben van, hogy a jövő évben még az alföld-fiumei vasútvonal megváltására sem áldozhat. Kár volt tehát a szentesieknek nem bízni a kormányban s meggondolatlanul visszalépni szajolvásárhelyi vasút érdekeltségből egy olyan társulat biztatására, melyről tudnivaló, hogy elsősorban és mindenek felett csak a saját érdekét tartja szem előtt; ki tudja, nem fog-e idővel sokkal többe kerülni 600 ezer forintnál e visszavonása s elhamarkodottsága, ha azt akarja, hogy vasútja legyen. Most pedig vegyünk búcsút az évekig tengeri kígyóként kisértett szajol-szentes-vásárhelyi vasútügytől, s vonjuk le belőle a kellő tanulságot. Egészségügy. A vidéki iskolák egészségügye. A napokban egy új év kezdődött az iskolák életében. Ezen alkalomból, felhasználva azon fokozott érdeklődés napjait,csak napjait, mert sokáig ezen érdeklődés nem igen szokott tartani, melylyel ilyenkor a közönség, legalább a szülők egy része, az iskolai ügyekre gondol, jónak látjuk elmondani némely fontos dolgot az iskolák egészségügyére vonatkozólag. Ezen elmondandók nem újak magukban véve, de újak minálunk s ha ismeretesek is némelyek előtt elméletileg, de teljesen ismeretlenek mindenki előtt gyakorlatilag. „Iskolai egészségügy, mint figyelemmel kísért közügy, nálunk nem létezik, egyedül a járványok idején gyakorolt, de a viszonyok miatt teljesen hatástalan orvosi látogatások hozzák az „iskola“ és „egészség“ szókat némi laza kapcsolatba egymással. És amily gyakran van szó a tankönyvek jóságáról, a különböző tanusták examenbeli eredményeiről, a tankötelesek feltárásának ellenőrzéséről stb., épen oly ritkán, sőt talán soha sem kerül szóba az a majdnem, minden másnál fontosabb iskolaügyi kérdés: minő hatást tesz valamely iskola a tanulók egészségére? Pedig mikor gyermekünket iskolába adjuk, nagyon közelről érdeklő dolog volna tudni: mi kilátásunk lehet agyermek egészségére nézve ? Lesz-e sokszor szükség orvosra az iskola miatt, s vajon mig elméjében fejtik, testében nem satnyul-e fel az, kiért dolgozunk s kinek jövője a mi életünk czélja ? És valóban sok oly szülőt ismerünk, ki sírva bo-csátotta gyermekét az iskolába, előre tudva, hogy piros arcza halvány, egyenes termete meggörbült s derült kedélye változó és mogorva lesz, mire valódi „iskolás gyermek“ lesz belőle és sokan vannak, kik számtalan apró baj miatt, néha még túlozva is, az iskolát okolják. Nem ismeretlen dolog tehát a szülők (és tanítók) előtt, hogy az iskolának egészségi tekintetben rész hatása lehet és van gyakran. Hogy esik mégis, hogy ezen rész hatás okainak megismerésére, azután pedig elhárítására alig történik valami általában, a vidéken pedig épen semmi? Nézetünk szerint két legfőbb oka az ennek, hogy a vidéki orvosok sokkal elfoglaltabb életet élnek s közegészségügyi dolgokkal sokkal kevesebbet foglalkoznak, mint hogy e kérdésben a közvéleményt vezethetnék, és hogy az iskolai egészségügy terén épen úgy irtóznak az illető testületek minden pénzbe kerülő újítástól, mint más téren. Hogy az iskolának tanító és tanuló egészségére, de főleg az utóbbiéra, nagy hatásának kell lenni, már abból világos, hogy a gyermek , a nap egy nagy részét tölti ott, azon kívül is, házi feladatok végzése által, de főkép az iskola helyiségében oly erőszakolt s többnyire természetellenes viszonyok közé jut, melyek a test fejlődésére nézve igen rosz hatásúak. Vége van azon szabad mozgásnak, jó levegő szívásnak és gondatlan lelki állapotnak, mely a még iskolába nem került gyermeket oly boldoggá teszi; rosz levegőt szí, a kurta vasra ítélt rabhoz hasonlóul erőszakolt, fárasztó helyzetben ül órák hosszáig, összepréselt mellében még a rosz levegőből se kap eleget a tüdő; szemének az addigi szabad és könnyű távolba nézés helyett rosz világításban, rosz papírra, roszul nyomott könyveket kell nézni s e megfeszítő munkában soknak eltorzul ez legbecsesebb érzéki szerve, rövidlátóvá lesz. És ez fizikailag biztos folyamat, mely kisebb nagyobb mértékben minden gyermeknél létrejö; egyiket azonban, erősebb fából lévén, kevésbbé rontja meg mint a másikat. De még ezekhez sok másféle apró baj is járul, melyeket alább látni fogunk. Mielőtt e dolog részleteibe bocsátkoznánk, még egy igen csodálatos körülményt kell fölemlítenünk.Topen vidéken s főkép az alföldön, a s bővebb levegőhöz s szabadabb mozgáshoz szokott emberek különös közömbösséggel tűrik saját lakásuk rész levegőjét s a gyermekek összezsufoltatását az iskolában. Hogy nem lázad fel bennök a természeti ösztön, ha ezek egyszer szagolták is azon szörnyű levegőt, mely az iskolák ablakain kiáramlik s hogy nem találják presbyter gajjja egyházi tisztviselő korukban türbetlennek azon levegőt s azon egyébféle káros körülményeket, melyek az iskolában észlelhetők s melyeket mint tanulók annak idejében bizonyára jól ismertek s érettek ? Ez igazán meglepően jellemző arra nézve, hogy mily kevéssé érzékenyek a cívilisátló átkaihoz hozzzá szokott emberek a természetes életviszonyokon lett erőszakos változások iránt! Mert — hogy végre a dologhoz szóljunk — a természet úgy alkotta az embert, hogy tiszta levegőre van szüksége. E sokszor prédikált tételt látszólag megcsúffolja az egész élet, hiszen a civilizált emberek nagyobb része folyvást resz levegőt szí, akkor is ha dolgozik, akkor is, ha otthon pihen. De az ily természeti szükségek és életfeltételek elhanyagolása koszulatlan soha sem marad és a rosz levegőt szívó emberek egész életekben betegek is, kisebb vagy nagyobb mértékben. Ha még ehhez azt is tudjuk, hogy épen a fejlődésben levő gyermeki szervezetnek van arra különös szüksége, hogy tiszta, tápláló levegőt kapjon a tüdeje: elképzelhetjük, mily részhatást tehet reá az oly levegő, melyben minden tanuló minden egyes kilélegzésével bizonyos mérges anyag (szénsav) szaporodik s melyet a nap negyed részén át kell beszivnia! A vad ember, vagyis a szabad természetben élő ember, az életfolyamatai által képezett ürülékek és váladékok által nem rontja meg saját életét, míg a „mivelődés“ által házakba és városokba zsúfolt ember legtöbb veszedelmét az ily káros anyagoknak a levegőben, a földben, vízben s a lakásban felduzzódása okozza, ugyebár, szomorú különbség, a „vad“ ember előnyére? És fájdalom, a testi jóllét egyik fő eszközének, a szabad levegőnek e megfertőztetése legnagyobb mértékben épen az iskolákban észlelhető. Ennek az az oka, hogy 1) az épületek szerkezete nem jó, 2) a tanítók nincsenek a felől tájékozva, hogy mily veszélyes levengőben folyik le életök, 3) sem a szellőztetést, sem a fűtést nem úgy intézik, ahogy kellene. A tudomány kiszámította, hogy egy tanul, lónak mennyi térségre valt szüksége a tanteremben, hogy egészségi veszedelem nélkül időzhessék ott. Tudjuk, hogy minden egyes légvétel s kilóslégzés alkalmával mennyi levegőt vesz be s mennyi rész levegőt (s benne ama vészes anyagot , a szénsavat) ad ki a tüdő; azt is tudjuk, hogy ajtókon, ablakokon s a falakon mennyi levegő szivárog be pl. egy óra alatt, kiszámítjuk tehát s ki is van számítva, hogy az iskola belső bőségének mekkorának kell lenni a tanulók számához képest. Épen az a legfőbb hiba, hogy az erre vonatkozó adatokat még új iskolák építésével se veszik tudomásul az erre hivatottak. Egy * * * Volnának még több rendbeli szellőztetni való mizériáink is, de ezeket más alkalomra hagyjuk. (..)