Hód-Mező-Vásárhely, 1892. július-december (22. évfolyam, 28-53. szám)
1892-07-03 / 28. szám
9. (»irtai, szerencsés megoldása! A kérdés ma még közvetlenül nem érint bennünket, de bármiként történjék is valósítása, újabb áldozatok nélkül nem fog az járni. — De részemről biztosra veszem, hogy ha az az Egységes középiskola, — mint kell, — nemzeti közművelődésünknek, és a szellemi mellett anyagi előhaladásunknak is, ha a valódi értelemben vett nemzeti nevelésnek igazi veteményes kertje lesz: a magyar reformátussá nemez eszmék szolgálatában, mint eddig is tette, nem fog áldozatával fukarkodni. Másik nem kevesebb hévvel vitatott és folyton ma is a szőnyegen forgó kérdése országos tanügyünk mozgalmainak a felekezeti középiskolai tanárok nyugdíjazása. Évek folytak le, hogy e kérdés megindult, hosszabb ideig hallgatott, majd időnként felsőbb helyről hangoztatott biztató ígéretei tartották felszínen, míg ez évben az Országos Középiskolai Tanáregyesület, erélyesen támogatva különösen a szaklapok által, emelte fel érdekében hathatósan szavát ; és bár a két protestáns egyház egyetemes zsinata szintén a magáévá tette a fontos ügyet, a megoldás még folyton késik; az országgyűlés felszólalásának sem jön eddig egyéb és tényleges eredménye, mint a nagymélt. szakminiszter úrnak általánosságban hangzó ígérete. Nincs részünkre egyéb, mint a várakozás és azon reménykedő hit, hogy az a magyar állam, amelynek különösen ev. ref. felekezetünk nemcsak a hazai közművelődés, hanem egyenesen a magyar nemzetiség érdekében is immár negyedik százada oly önzetlen szolgálatot tett, amelynek mi ev. ref. tanárok oly mérsékelt javadalmazás, de annál súlyosabb teher viselése mellett annyira ha szolgái valánk, vagyunk és biztosíthatjuk, mind végig maradunk, rövid időn kiemeli hit szolgáit helyzetük bizonytalanságából és megtört napjainkban magunkra, eltávozásunk után gyámoltalan utódainkra elvégre is kiterjeszti atyai kezeit. De térjünk saját tűzhelyünkhöz. A tanári kar személyzetében ma egy év óta változás történt. Illés Gyulát, a mindnyájunk által teljes bensőséggel szeretett tiszttársunkat, 6 évi itteni üdvös működése után, a kies Erdély legtávolabb keleti szélére, a székelyudvarhelyi állami főreáliskolába szólította el hivatása. Sorsának emelkedése igaz örömére esett szívünknek, bármennyire sajnáltuk mi benne a rokonszenves tiszttársat, bármennyit vesztett benne az alaposan képzett, a kötelességének adandó hűséggel élő tanférfiúban tanintézetünk és fentartó egyházunk. Kisérje ott is a jó Isten áldása és forró rokonszenvünk lépteit! Helyét Szappanos Péter meleg örömnél fogadott ifjú kollegánk foglalta el. Szívesen üdvözöljük a jó reményű ifjú tanerőt és melegen óhajtjuk : találjon körünkben édes otthont, főgymnasiumunkban becsvágyának és törekvéseinek méltó munkatért! A tárgyrokonság vezet reá, hogy méltó hálával emlékezzem meg e helyen fogyni násiumunkat fentartó elöljáróságunknak azon folyton munkás áldozatkészségről, amelylyel tanintézetünket, ez egyház méltó diszét és büszkeségét belső értékében apái nyomán lankadatlanul emelni óhajtván, egy újabb, egyelőre helyettes tanári állomás létesítését határozván el, arra a pályázatot meg is hirdette. Bizonyára lélekemelő példája ez a tény a magyar reformált egyház őseitől örökölt áldozatkészségének, amelylyel buzgó elöljáróságunk évről-évre fokozódó terhe és ezer sürgető szüksége mellett, — éber figyelemmel kisérve az idők kívánalmait, — apáinak e nemes örökségét folyton tökéletesbiteni, belső erődben gyarapítani törekszik. Ne is lankadjon a nemes elöljáróság ; tette áldozat nemcsak felekezetünk, nemcsak e szinmagyar város szellemi és erkölcsi érdekeinek, hanem az édes magyar haza közművelődésének is, oly áldozat, melyet isten jó kedve fog kisérni mindenha. Miután a tanári erő ki volt egészítve, és a jó isten a tanárok egészségét erősebb próbára nem tette, a tanítás munkáját teljesítettük akadálytalanul. Nem is volt nagyobb hézag, mint hogy magam két ízben egyetemes ev. reform, zsinatunkon lévén, ott 44 napot töltötem ; óráimat azonban tiszttársaim, — hálás köszönet lekötelező jóságukért, — a saját tantárgyaikkal betöltvén, a kellő rendet nem zavarta semmi, csak én éreztem később távollétem hiányait s nem egy tárgynál valóban erőfeszítéssel lehetett utóbb a hézagokat kipótolnom. Bejegyeztünk a tanév folyamán 305 rendes és 9 magán, tehát összesen: 314 tanulót, 1 E szám teljesen összevág a tavalyival. Az újonnan belépett növendékek száma : 105, amely összeg a múlt évin 1,9-czel maradt alul. Tanítványaink egészségi állapotát egész-ben ez évben sem mondhatom kedvezőnek. A roncsoló torokbok, városunknak már-már — fájdalom — szinte fészket vert csapása, e tanévben is meglátogatott bennünket. Az elemi iskolák több kevesebb ideig szüneteltek is, de mi, bár a járvány szelídebb foka tanítványaink egy részét sem kímélte, rendszeresen tanítottunk. Fájdalom, egy helybeli növendékünket, aki a kert családi körében kapta meg a szelíd Kocsis János V-ik osztályú tanulót el is ragadta. Noha más betegség miatt még egy I-ső osztályú növendékkel, a kis Adamovics Dömével áldoztunk a kora enyészetnek. Korán fejezték be kedves emlékű növendékeink az élet harczát; legyen álmotok az anyai föld békítő kebelén csöndes és nyugodalmas ! Kívánatos megnyugvással szólhatok általában tanuló ifjúságunk e tanévi erkölcsi magaviseletéről. Örömmel sorozom e tanévet szerencsésebb esztendeink közé. Nem úgy akarom érteni, hogy kisebbszerű gyermeki botlásokkal, vagy ifjúsági könnyűvérű tévedésekkel ez évben épen nem találkoztunk volna, hisz ez ama forrongó indulatú kornak, még a legpéldásabb családi körben is, merő tagadása volna; de érzem úgy, hogy nem igen állottunk szemben oly ténynyel, amelyet a tanári vagy igazgatói közbelépés kellően ne orvosolt volna, már a tanárkari beavatkozásra alig is volt szükség. És mégis ez évre veti sötét árnyékát egy fekete folt, egy gondolatunkat megfagyasztó rémtett. A tanév végét jártuk már, midőn egy Vili. osztályú tanuló osztály főnöke lakásán azzal a követeléssel lép föl, hogy adandó osztályzata felől nyilatkozzék. És amidőn ez a közvizsgálatra való utalással utasítja el és addig is kitartó szorgalomra inti: az ifjú vakmerőn revolvert ránt elő, amelylyel saját életére akar törni, de az illető tanár a fegyvert kezéből kiragadta. Természetes, hogy a bűnös merénylő tovább nem maradhatott tanintézetünk falai között. Nemesi Tanuló ifjúság ! A sziveket és veséket az úr vizsgálja, de ám lett legyen, hogy az eltántorodott, mélyen szánandó ember valóban saját maga ellen akarta felemelni bűnös kezeit : megrendítően intő példa, a melyből, hisz módjával a mérlegben is van gyógyerő, merítsetek üdvös tanulságot. Tanuljátok meg, hogy az élet a nagy istennek egyik legkecsesebb ajándéka s annak határát csak az életet adó határozhatja meg: bölcs czéljainak elébe vágni tehát vakmerő gonoszság ; tanuljátok meg, hogy a tanuló pályára fedhetetlen erkölcs mellett a kötelesség rendületlen szere s m k in. !sTcy r-p‹£› d-=j» Mtffe rius két búvár. Messinából egy bárkán át eveztem Pacre nevű halász-falucskába, melynek partját a rómiai tenger sötét kék hullámai csókolgatják és mely festői szépségben terül el a Gicci hegység tövében. Gyönyörű májusi reggel volt. A nap fénye beragyogta a tenger felületét, melyen apró gyémánt gyöngyök milliárdjai csillogtak és mint pajzán manók ide oda szökdöstek. Keletről Kalabria regényes partjain a tiszta falvacskák úgy tűntek fel, mint valami drága, csillogó ékszer tárgyak , és a Messinától nyugatra fekvő olaj- és narancsfa erdők pompás aranyló fényben úsztak. Sötétkék égboltozat borult a világ e szép darab földje fölé ; a levegő telítve volt balzsamos illatárral, mely a közeli gyönyörű virágos kertekből áradt szét; a tenger felől pedig hűsítő szellő lengedezett át. Már a távolból észrevevem, hogy a parton, a falu előtt, nagy embertömeg csődült össze és minél jobban közeledett csónakom a szárazföldhöz, annál világosabban kivehettem hogy az embercsoportok igen élénk beszélgetést folytatnak, sőt, hogy nagyon izgatottak. Végre partot értem és bárkámat kikötöttem. Sietve kiugrottam belőle és tele kíváncsisággal gyorsan közeledtem azon férfi csoporthoz, mely hozzám legközelebb állott. Alig kezdtem kérdezősködni a népcsoportosulás okáról, a midőn néhány halász, kik egyenesen a tengerből látszottak kijönni, haladt el mellettünk. Mezttlen lábaik és fedetlen karjaik vizesek voltak, tarka süvegeikről viz csepegett alá és rövid nadrágjuk testükhöz volt tapadva. Amint láttam egy hevenyében összeütött hordszéken, egy fiatal csinos legény holttestét vitték, melyet pár perccel ezelőtt kellett a tengerből kifogniok, és amelyen csak egy könnyű kelméből készített nadrágocska volt. A csevegő és élénken hadonászó tömeg a vivőkhöz csatlakozott, és miután a csoport is, melyekhez előbb közeledtem, hasonlót tett, ha egyátalában valamit meg akartam tudni az eseményről, nem tehettem okosabbat, minthogy magam is hozzájuk csatlakoztam. A menet nagy zajongás között közeledett a polgármester házikója felé, egy öreg, ősz halászéhoz, ki maga is a tömeg között volt. A hullát bevitték azon szobába, mely a podesztánok hivatalos helyiségül szolgált és türelmetlenül várták a hivatalos bizottság megérkeztét, mely Messinából volt átjövendő, hova az eseményről hamarosan tudósítást küldöttek. A fecsegő csoportok az öreg podeszta — Bartumio ■— házacskája előtti téren áldogáltak, és leginkább azon egyéneket vették körül és azokat hallgatták figyelemmel, kik a titokzatos eseményről közelebbi felvilágosításokat tudtak adni. Én magát az eseményt a következőkben híven és minden hozzáadás nélkül fogom elbeszélni, úgy amint azt a zűrzavaros beszédekből összeállítanom sikerült. Farsetti halász özvegyének leánya már a népes Messinából is megállapította volna — mint mondani szokták „szerencséjét“ ha édesanyját és a falut— Paczet, — melyben született, el akarta volna hagyni. Mindenki, aki csak meglátta a tizenhét éves sötét barna arczú leányt, a majdnem ruganyos, nemes testalkattal, a ragyogó nagy szemekkel, és a koromfekete dús hajzattal, annak vége volt, s nem egy idegent és messinai urat, akik a Faroba való kirándulás alkalmával a festői fekvésű halászfészekben megállapodtak és a szép leányt meglátták, bűvelt meg az élénk és tüzes Marietta, oly annyira, hogy ismét csak visszajöttek, hogy a bájos fiatal boszorkát láthassák s vele beszélhessenek. Igéző arczvonásaiban csakugyan valami sajátságos keveréke volt egyesülve a pajzánságnak és vidámságnak, a kópéságnak és szeretetre méltóságnak, a gonoszságnak és ravaszságnak: egy valóságos „ördögöcske“ vonásai! És ha pici, duzzadó, piros ajkai körül gúnyolódó mosoly játszadozott, ha szemei izzó fényben felvillantak és mereven a kiszemelt szegény áldozatra irányultak, akkor ennek szegény feje el volt bűvölve. De a szegény áldozat — démona által űzetve — bármiként törekedett is a szép leányban viszont szerelmet kelteni — hasztalan volt, minden fáradozása eredménytelen maradt. Ennél fogva a falucska leggonoszabb nyelvű vén asszonyai sem tudtak rosszat mondani a szép leányról, mert Mariettában viszont szerelmet kelteni hasztalan fáradozás volt. A paczei fiatal halászok már feladták a reményt, hogy a büszke szép leányt meghódíthassák. Csak kettejük, kik több éven át hazájuktól távol éltek és ezelőtt csak rövid idővel jöttek haza, talált kissé mélyen bele- HOD-MEZO-VÁSÁRHELY, H.-M.-Vásárhely, julius 3. 1892.