Hód-Mező-Vásárhely, 1902. július-december (32. évfolyam, 53-104. szám)
1902-12-07 / 98. szám
2. nak. A művelt gazdaközönség mind gyakoribbá váló összejövetelein csupa beható tanulmányokat hallunk gazdasági és gazdaságpolitikai kérdésekről, s a földművelési kormány által kezdeményezett gazdasági előadások százezerszámra vonják a föld egyszerű népét a tanulás terére. Mindebből azt látjuk, hogy Darányi földművelésügyi miniszter lelkes felhívása, melylyel hat évvel ezelőtt munkatársaiul hívta fel a magyar gazdákat, nem hangzott el hiába s törekvései, amelyekkel a gazdákat saját ügyük okos és képzett munkásaivá igyekszik avatni, eredményre vezetnek. Nálunk igen sokat panaszkodtak a gazdák indolencziájáról, gazdasági közvélemény hiányáról, gazdáinknak a szakmájukba vágó kérdések iránt tanúsított közönyösségéről. Hát a dolog úgy áll, hogy aki mit nem tud, attól ugyan munkára nem serken. A létérdekeket érintő kérdések megtanulása, lelkiismeretes átgondolása, vagyis a szakbeli tudás képezi az alapját a gazdasági közvéleménynek. S ha igaz az, hogy a nemzetek dolgainak alkotmányos intézésénél a közvélemény a döntő , úgy lankadatlan szorgalommal tovább kell haladniok gazdáinknak a tanulás útján, annál nagyobb és gyorsabb hatásuk lesz a kormány törekvéseinek s annál nagyobb eredményekkel fog járni a gazdák társadalmi munkája. A Sas pályatervei. Mint már jelentettük, a Mérnök- és Épitész egyesület a budapesti műépítészi kar két elsőrangú képviselőjét , Alpár Ignáczot és Kori Flórist küldötte le, hogy a Sas pályaterveinek elbírálásában közreműködjenek. A kiküldöttek még szerdán városunkba érkeztek s másnap a Juhász Mihály polgármester által vezetett bíráló bizottsági ülésen részt vettek. A tancs részéről Stereczk Pál és Reich Ede városi mérnök jelentek meg, továbbá közreműködtek Bauer Gyula, Szilágyi László és Kruzslicz Péter törvényhatósági biz.tagok. Még a bírálat megkezdése előtt Alpár és Kori műépítészek kijelentették, hogy alaptalan az az egyik helybeli lapban megjelent hír, mintha őket a Mérnök-egyesület kötött utasítással bocsátotta volna el, ilyen utasítást nem nyertek, de nem is fogadtak volna el s a tervek elbírálásában lelkiismeretük és legjobb tudásuk szerint járnak el. A bizottság beható tárgyalás alá vette a pályázatra beérkezett tizenegy pályatervet, a következő eredménynyel. A bíráló bizottság nem talált egy tervet sem olyannak, mely az építési programot minden föltételének megfelelne és megfelelő változtatások nélkül kivitelre elfogadható volna. Azért is, miután az előföltételek, melyekhez az első dij kiadatása kötve van, fent nem forognak, az első dij kiadásától eltekint. Ebből folyólag a második dij kiadatását sem találta helyénvalónak. Méltányolta azonban a bizottság a „Turul11, „Fekete Sas“ és „Sas jeligéjű tervekben letett értékes eszméket és azt is, hogy e tervek mindegyikéből a bírálati jegyzőkönyvben foglalt észrevételek figyelembevételével egy, a követelményeknek teljesen megfelelő terv készíthető. Azt javasolja azért, hogy egyesíttessék az első és második díj és a három tervező közt egyformán osztassák meg azzal, hogy a három terv szerzői szűkebb pályázatra szólítandók fel. A szűkebb pályázaton beérkező legjobb terv szerzőjére bízza a tanács egyesség útján a művezetést. A döntés után az elfogadott tervvázlat szerzője a terv és részletes költségvetés elkészítésével megbízandó. A bírálat megejtése után a három terv jeligés levelei felbontottak. A »Turul« jeligéjű terv szerzője Somló Emil budapesti műépítész. A »Fekete Sas« jeligés terv készítői Himler Dezső és Málnai Béla budapesti okleveles építészek. A »Sas« I. jeligéjű terv szerzője Pártos Gyula budapesti műépítész. Az eredmény kihirdetése után a bíráló bizottság szintén egyhangúlag kimondotta azt is, hogy a »Takarékos« és »H. M. V.« jeligéjű terveket dicséretre ajánlja s ezen dicséretet közzé teszi, nevezett tervek szerzőinek elhatározásától tévén függővé, kivánják-e jeltán ott hemperegtek a földön. Mély tompa hörgés szaka fel mindkettőjük mellkasából , de egyik sem engedett. Olyan lehetett ez a viadal, mindkét őskorbeli embervadé, akik a nőért összekapnak életre-halálra . . . Alszeghy sebéből csak úgy bugyogott a vér, amely meglopta az erejét. Teljes negyedóráig tartotta emberét merev mozdulatlanságban, de akkor aztán engednie kellett. A feje zúgott és szemeiben összefutott a tehetetlen düh könye. Lehetetlen tovább tartania magát. Agyában átvillant a halál gondolata, a kétségbeesés, hogy itt, ezen az elhagyatott tájon kell elpusztulnia, még pedig ilyen nyomorultan ! . . . Minden erejét összeszedte még egyszer, hogy összeroppantsa az élete ellen törő gézengúzt, — de hiába. A karja bénán hullott a földre. Vége . . . Ebben a pillanatban futó léptek zaja hangzott mögötte. — Bátorság ! védje magát! — kiáltotta egy hang, gyenge női hang a bokrokból. A két dulakodó meglepetten pillantott körül. Fiatal leány jött sietve feléjük, s egyre kiáltozott: »bátorság! . . védje magát!« Alszeghy felszökött fektéből és visszanyerve teljes öntudatát, rákiáltott a leányra : ‘-r- Meneküljön innen ! . . önt is megöli. De a leány, hirtelen megpillantva az elrepült kést, azt felkapta és a két férfi közé rontott. A bandita, akit a nehéz küzdelem már szintén kimerített, megrettent a gyenge nőtől. Ostoba lelkében oly félelem támadt, hogy hirtelen felriadt, aztán eliramodott. Mint a részeg, bukdácsolt a sziklák közt, ahol váratlanul egyensúlyt veszítve, lezuhant egy szakadék mélyébe.* * * Hogy mi következett ebből, azt könnyű elképzelni. Alszeghy a leány segélyével, elvánszorgott a legközelebbi, kis városkáig, ahol megmentőjének szülei laktak. Két hétig gyógyították abban a házban s valahányszor Alszeghy azokra a napokra emlékszik vissza, a meghatottság könyvi gyülemlenek a szemeiben. Azt mondta nékem egyszer, hogy abban a rettenetes pillanatban, amikor ez a vézna leány hozzá sietett, soha nem érzett fölindulás vett erőt a lelkén: egy elemezhetetlen valami, ami több a szerelemnél, mélyebb a a vallási meggyőződésnél és boldogítóbb minden örömnél, amelyet valaha érzett. A leányt feleségül vette. És jól tette. Én nem ismerek Budapesten boldogabb házat, mint az övék. Elvégre, a házasságban nem a szépség az, mely a boldogság nem múlandó derűjével hinti be egy emberpár életösvényét. HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELY, Deczember. 7.98. szám. igés leveleik felbontását és nevöknek köztudomásra juttatását ? A három legjobb tervről a bírálat következőleg nyilatkozik : A „Fekete Sas“ jeligés terv. Az eddigiektől teljesen eltérő e tervezet az által, hogy szerző a nagytermet az udvarba helyezi. Ezen elrendezés által szerző tervének nagyon sok előnyt biztosított. A Kossuth tér felől nagyszabású előcsarnokot tervez, amelynek egyik oldalán a terem-lépcsőt, másik oldalán a szálló-lépcsőt helyezi el. Az előcsarnokkal szemben az udvarról két oldalt megvilágítva van az ebédlő. A saroktól kezdve a Zrínyi utca egész kiterjedésében kávéház és sörcsarnok van. A nagyterem nagyon szép alakú s két oldalról jól meg van világítva. A mellékhelyiségei czélszerűek s a bejáróját képező foyer a teremmel kapcsolatban nagyon ügyes koncepciónak mondható. Van 14 vendégszobája, azok mind az utczára nyílnak, a szálló folyósója világos. Hibája a tervezetnek, hogy az elrendezés következtében keletkezett két udvar, bár a világításra teljesen kielégítő, a kocsik megfordulását nem egy könnyen engedi meg, amiért szükségessé válnék, hogy a Kossuth téri épületszárny végén tervezendő kocsibejáró segítségével a keresztülhajtás lehetővé tétessék. Némi átdolgozást igényelnének a nagyterem alatt elhelyezett konyha és egyéb gazdasági helyiségek. Nevezetesen czélszerű volna, ha a konyha az étteremtől hátrafelé jobban eltolatnék, ami által egy leghátul elhelyezett tálalón keresztül, a teremnek némi megrövidítése által a terem és a konyha közt olynemű összekapcsolás volna létesíthető, hogy a nagyterem bankettek megtartására is czélszerűbbé válnék. Némi takarékosság szempontjából czélszerű volna a szállólépcsőt, valamint a teremlépcsőt is egyformán kiképezni s azokat az előcsarnoktól egyformán jobbra, balra elhelyezni, miáltal a földszinten a kocsibejáró a nagyteremhez vezető behajtóul leszen használható, a kocsibejáró és a teremlépcső közt egy bolthelyiség nyeretnék. Az első emeleten pedig a jelenleg tervezett főlépcső helyére kényelmesen ruhatárak és toalett-szobák volnának elhelyezendők. A terv építészeti kiképzése az alaprajz egészséges eszméje mögött áll és határozottan átdolgozást igényel ; ezen átdolgozás alkalmával a Kossuth téren levő s a szomszéd felé eső épületrész az egyemeletes épülettel egy magasságban volna kiképzendő, a teremrész Kossuth-téri homlokzatának túlhajtott magassága is redukálandó volna, miáltal a kellemesebb összhang mellett az építési költségeknél is megtakarítás volna nyerhető. »Turul I. II.« jeligés terv. Szerző két tervvel pályázik, amelyek közül Turul I. a nagytermet átlós irányban helyezi, a teleknek a szomszédok felé eső két szélére negyedkör alakú födött kocsibejárót tervez, amelyből a főlépcsőhöz jutunk. Az elrendezésnek igen sok szépségei mellett igen nagy hátrányai vannak és pedig először is a túlságos nagy beépített terület s az azzal járó több költség, másodszor a szállónak teljes kettészakítása, mi kezelési szempontból meg nem engedhető. Az egész terv egy igen érdekes akadémikus munka benyomását adja. Homlokzatok és metszetek nagyon ügyesen vannak megrajzolva és megoldva. A Turul II. jeligéjű terv az ivalaku behajtás eszméjét megtartja, azonban a termet a Kossuth tér felé az utczára helyezi. Ezen tervezet is tele van akadémikus pikantériákkal, melyek azonban a czélszerűség kárára vannak. Az alaprajz érdekes csoportosítása, mindazonáltal a tervnek több a hibája, amelyek közül itt is különösen a szálló kettészakítását kell felemlíteni. Az udvari szárnyban nyílt folyósóra nyíló vendégszobák ellen komoly aggályaink vannak, az utczai szárnynál pedig a közbülső folyósó alkalmazása czélszerűtlen. Ezen tervnek építészeti kiképzése a Turul I. mögött áll. A »Sas« I. jeligés terv. A földszint elrendelésében nagyon sikerült, a Kossuth tér felé tervezett bejáró egyszersmind kocsibejáróul szolgál. A bejáróból