Hód-Mező-Vásárhely, 1902. július-december (32. évfolyam, 53-104. szám)

1902-12-07 / 98. szám

2. nak. A művelt gazdaközönség mind gya­koribbá váló összejövetelein csupa beható tanulmányokat hallunk gazdasági és gaz­daságpolitikai kérdésekről, s a földmű­­velési kormány által kezdeményezett gaz­dasági előadások százezerszámra vonják a föld egyszerű népét a tanulás terére. Mindebből azt látjuk, hogy Darányi földművelésügyi miniszter lelkes felhívása, melylyel hat évvel ezelőtt munkatársaiul hívta fel a magyar gazdákat, nem hang­zott el hiába s törekvései, a­melyekkel a gazdákat saját ügyük okos és képzett munkásaivá igyekszik avatni, eredményre vezetnek. Nálunk igen sokat panaszkodtak a gazdák indolencziájáról, gazdasági közvé­lemény hiányáról, gazdáinknak a szak­májukba vágó kérdések iránt tanúsított közönyösségéről. Hát a dolog úgy áll, hogy a­ki mit nem tud, attól ugyan munkára nem serken. A létérdekeket érintő kérdések megtanulása, lelkiismere­tes átgondolása, vagyis a szakbeli tudás képezi az alapját a gazdasági közvéle­ménynek. S ha igaz az, hogy a nemze­tek dolgainak alkotmányos intézésénél a közvélemény a döntő , úgy lankadatlan szorgalommal tovább kell haladniok gaz­dáinknak a tanulás útján, annál nagyobb és gyorsabb hatásuk lesz a kormány tö­rekvéseinek s annál nagyobb eredmé­nyekkel fog járni a gazdák társadalmi munkája. A Sas pályatervei. Mint már jelentettük, a Mérnök- és Épi­­tész­ egyesület a budapesti műépítészi kar két elsőrangú képviselőjét , Alpár Ignáczot és Kori Flórist küldötte le, hogy a Sas pálya­terveinek­­ elbírálásában közreműködjenek. A kiküldöttek még szerdán városunkba érkeztek s másnap a Juhász Mihály polgármester által vezetett bíráló bizottsági ülésen részt vettek. A tan­cs részéről Stereczk Pál és Reich Ede városi mérnök jelentek meg, továbbá közre­működtek Bauer Gyula, Szilágyi László és Kruzslicz Péter törvényhatósági biz.­tagok. Még a bírálat megkezdése előtt Alpár és Kori műépítészek kijelentették, hogy alapta­lan az az egyik helybeli lapban megjelent hír, mintha őket a Mérnök-egyesület kötött uta­sítással bocsátotta volna el, ilyen utasítást nem nyertek, de nem is fogadtak volna el s a tervek elbírálásában lelkiismeretük és leg­jobb tudásuk szerint járnak el. A bizottság beható tárgyalás alá vette a pályázatra beérkezett tizenegy pályatervet, a következő eredménynyel. A bíráló bizottság nem talált egy tervet sem olyannak, mely az építési programot min­den föltételének megfelelne és megfelelő vál­toztatások nélkül kivitelre elfogadható volna. Azért is, miután az előföltételek, melyekhez az első dij kiadatása kötve van, fent nem forog­nak, az első dij kiadásától eltekint. Ebből folyólag a második dij kiadatását sem találta helyénvalónak. Méltányolta azonban a bizottság a „Tu­rul11, „Fekete Sas“ és „Sas jeligéjű ter­vekben letett értékes eszméket és azt is, hogy e tervek mindegyikéből a bírálati jegyzőkönyv­ben foglalt észrevételek figyelembevételével egy, a követelményeknek teljesen megfelelő terv készíthető. Azt javasolja azért, hogy egyesít­­tessék az első és második díj és a három ter­vező közt egyformán osztassák meg azzal, hogy a három terv szerzői szűk­ebb pályázatra szólítandók fel. A szűkebb pályázaton beér­kező legjobb terv szerzőjére bízza a tanács egyesség útján a művezetést. A döntés után az elfogadott tervvázlat szerzője a terv és részletes költségvetés elkészítésével megbí­zandó. A bírálat megejtése után a három terv jeligés levelei felbontottak. A »Turul« jeligéjű terv szerzője Somló Emil budapesti műépítész. A »Fekete Sas« jeligés terv készítői Him­­ler Dezső és Málnai Béla budapesti okleveles építészek. A »Sas« I. jeligéjű terv szerzője Pártos Gyula budapesti műépítész. Az eredmény kihirdetése után a bíráló bizottság szintén egyhangúlag kimondotta azt is, hogy a »Takarékos« és »H. M. V.« jel­igéjű terveket dicséretre ajánlja s ezen dicsé­retet közzé teszi, nevezett tervek szerzőinek elhatározásától tévén függővé, kivánják-e jel­tán ott hemperegtek a földön. Mély tompa hörgés szaka fel mindkettőjük mellkasából , de egyik sem engedett. Olyan lehetett ez a viadal, mind­két őskorbeli embervadé, akik a nőért összekapnak életre-halálra . . . Alszeghy sebéből csak úgy bugyogott a vér, amely meglopta az erejét. Teljes negyed­óráig tartotta emberét merev mozdulatlanság­ban, de akkor aztán engednie kellett. A feje zúgott és szemeiben összefutott a tehetetlen düh könye. Lehetetlen tovább tartania ma­gát. Agyában átvillant a halál gondolata, a kétségbeesés, hogy itt, ezen az elhagyatott tájon kell elpusztulnia, még pedig ilyen nyo­morultan ! . . . Minden erejét összeszedte még egyszer, hogy összeroppantsa az élete ellen törő gézengúzt, — de hiába. A karja bénán hullott a földre. Vége . . . Ebben a pillanatban futó léptek zaja hangzott mögötte. — Bátorság ! védje magát! — kiáltotta egy hang, gyenge női hang a bokrokból.­­ A két dulakodó meglepetten pillantott körül. Fiatal leány jött sietve feléjük, s egyre kiáltozott: »bátorság! . . védje magát!« Alszeghy felszökött fektéből és vissza­nyerve teljes öntudat­át, rákiáltott a leányra : ‘-r- Meneküljön innen ! . . önt is megöli. De a leány, hirtelen megpillantva az el­repült kést, azt felkapta és a két férfi közé rontott. A bandita, akit a nehéz küzdelem már szintén kimerített, megrettent a gyenge nőtől. Ostoba lelkében oly félelem támadt, hogy hir­telen felriadt, aztán eliramodott. Mint a ré­szeg, bukdácsolt a sziklák közt, ahol váratla­nul egyensúlyt veszítve, lezuhant egy sza­kadék mélyébe.* * * Hogy mi következett ebből, azt könnyű elképzelni. Alszeghy a leány segélyével, el­­vánszorgott a legközelebbi, kis városkáig, ahol megmentőjének szülei laktak. Két hétig gyógyították abban a házban s valahányszor Alszeghy azokra a napokra emlékszik vissza, a meghatottság könyvi gyülemlenek a szemei­ben. Azt mondta nékem egyszer, hogy abban a rettenetes pillanatban, amikor ez a vézna leány hozzá sietett, soha nem érzett fölindu­lás vett erőt a lelkén: egy elemezhetetlen valami, ami több a szerelemnél, mélyebb a a vallási meggyőződésnél és boldogítóbb min­den örömnél, amelyet valaha­ érzett. A leányt feleségül vette. És jól tette. Én nem ismerek Budapesten boldogabb há­zat, mint az övék. Elvégre, a házasságban nem a szépség az, mely a boldogság nem múlandó derűjével hinti be egy emberpár életösvényét. HÓD-MEZŐ-VÁSÁRHELY, Deczember. 7.­98. szám. igés leveleik felbontását és nevöknek köztu­domásra juttatását ? A három legjobb tervről a bírálat követ­kezőleg nyilatkozik : A „Fekete Sas“ jeligés terv. Az eddigiektől teljesen eltérő e tervezet az által, hogy szerző a nagytermet az udvarba helyezi. Ezen elrendezés által szerző tervének nagyon sok előnyt biztosított. A Kossuth­ tér felől nagyszabású előcsarnokot tervez, a­mely­nek egyik oldalán a terem-lépcsőt, másik ol­dalán a szálló-lépcsőt helyezi el. Az előcsar­nokkal szemben az udvarról két oldalt meg­világítva van az ebédlő. A saroktól kezdve a Zrínyi utc­­a egész kiterjedésében kávéház és sörcsarnok van. A nagyterem nagyon szép alakú s két oldalról jól meg van világítva. A mellékhelyiségei czélszerűek s a bejáróját ké­pező foyer a teremmel kapcsolatban nagyon ügyes koncepciónak mondható. Van 14 ven­dégszobája, azok mind az utczára nyílnak, a szálló folyósója világos. Hibája a tervezetnek, hogy az elrendezés következtében keletkezett két udvar, bár a vi­lágításra teljesen kielégítő, a kocsik megfor­dulását nem egy könnyen engedi meg, a­miért szükségessé válnék, hogy a Kossuth­ téri épü­letszárny végén tervezendő kocsibejáró segít­ségével a keresztülhajtás lehetővé tétessék. Némi átdolgozást igényelnének a nagyterem alatt elhelyezett konyha és egyéb gazdasági helyiségek. Nevezetesen czélszerű volna, ha a konyha az étteremtől hátrafelé jobban eltolat­nék, a­mi által egy leghátul elhelyezett tálalón keresztül, a teremnek némi megrövidítése ál­tal a terem és a konyha közt olynemű össze­kapcsolás volna létesíthető, hogy a nagyterem bankettek megtartására is czélszerűbbé vál­nék. Némi takarékosság szempontjából czél­­szerű volna a szálló­lépcsőt, valamint a terem­lépcsőt is egyformán kiképezni s azokat az előcsarnoktól egyformán jobbra, balra elhe­lyezni, mi­által a földszinten a kocsibejáró a nagyteremhez vezető behajtóul leszen használ­ható, a kocsibejáró és a terem­lépcső közt egy bolthelyiség nyeretnék. Az első emeleten pedig a jelenleg tervezett főlépcső helyére ké­nyelmesen ruhatárak és toalett-szobák volná­nak elhelyezendők. A terv építészeti kikép­zése­ az alaprajz egészséges eszméje mögött áll és határozottan átdolgozást igényel ; ezen át­dolgozás alkalmával a Kossuth­ téren levő s a szomszéd felé eső épületrész az egyemeletes épülettel egy magasságban volna kiképzendő, a teremrész Kossuth-téri homlokzatának túl­hajtott magassága is redukálandó volna, miál­tal a kellemesebb összhang mellett az építési költségeknél is megtakarítás volna nyerhető. »Turul I. II.« jeligés terv. Szerző két tervvel pályázik, a­melyek közül Turul I. a nagytermet átlós irányban helyezi, a teleknek a szomszédok felé eső két szélére negyedkör alakú födött kocsibejárót tervez, a­melyből a főlépcsőhöz jutunk. Az elrendezésnek igen sok szépségei mellett igen nagy hátrányai vannak és pedig először is a túlságos nagy beépített terület s az azzal járó több költség, másodszor a szállónak teljes kettészakítása, mi kezelési szempontból meg nem engedhető. Az egész terv egy igen érde­kes akadémikus munka benyomását adja. Hom­lokzatok és metszetek nagyon ügyesen van­nak megrajzolva és megoldva. A Turul II. jeligéjű terv az ivalaku be­hajtás eszméjét megtartja, azonban a termet a Kossuth­ tér felé az utczára helyezi. Ezen ter­vezet is tele van akadémikus pikantériákkal, melyek azonban a czélszerűség kárára vannak. Az alaprajz érdekes csoportosítása, mindazon­által a tervnek több a hibája, a­melyek kö­zül itt is különösen a szálló kettészakítását kell felemlíteni. Az udvari szárnyban nyílt folyósóra nyíló vendégszobák ellen komoly aggályaink vannak, az utczai szárnynál pedig a közbülső folyósó alkalmazása czélszerűtlen. Ezen tervnek építészeti kiképzése a Tu­rul I. mögött áll. A »Sas« I. jeligés terv. A földszint elrendelésében nagyon sike­rült, a Kossuth­ tér felé tervezett bejáró egy­szersmind kocsibejáróul szolgál. A bejáróból

Next