HOLMI, 2005 (17. évfolyam, 1-12. szám)
6. szám - FIGYELŐ - Nagy Imre: "…az Érdemes Olvasó-Publikumnak…" A Csokonai-életmű új kiadásáról
mel), valamint a DoRorrYs-t. Toldy ezekre építette szerkesztői munkáját. Ez a hagyomány érvényesült a Franklin Társulatnál 1942-ben megjelent kiadásig. Harsányi István és Gulyás József is ragaszkodott ehhez a felfogáshoz, pedig ők számos addig lappangó vagy szétszórtan megjelent szöveget is közöltek 1922-ben publikált háromkötetes edíciójukban. A munkájukhoz írt Előszóban azonban leszögezték, hogy a frissen előkerült írások s kivált a későbbiekben várhatóan még felbukkanó darabok minden bizonnyal szétfeszítik majd vállalt koncepciójuknak (főként az első kötetben megalkotott) kereteit: „[...] a modern követelményeknek philologiai s minden egyéb tekintetben megfelelő kritikai, teljes kiadás az lesz, amelyben költőnk összes művei, szigorú időrendi egymásutánban, világosítójegyzetekkel ellátva, az összes fontosabb változatok feltüntetésével s értékelés kíséretében fognak megjelenni.1.1 Előrejelzésüket igazolták a kutatás fejleményei. Vargha Balázs, aki egészen a legutóbbi időkig meghatározó szerepet játszott a Csokonai-művek gondozásában, hivatkozhatván már a készülő kritikai kiadás szakmai eredményeire, az időrendi közlés módszerét választotta, mint 1956 és 1981 között megjelent edíciói tanúsítják. A Harsányiék által áhított kritikai kiadás első kötete 1975-ben látott napvilágot (Költemények 1. 1785-1790. Sajtó alá rendezte: Szilágyi Ferenc), a sorozatot befejező, tizenegyedik kötet pedig huszonkét évvel később, 2002-ben jutott el az olvasókhoz (Feljegyzések. Sajtó alá rendezte: Borbély Szilárd, Debreczeni Attila, Orosz Beáta, Szép Beáta). A jelen bírálat tárgyát képező kétkötetes (932 és 1183 oldal terjedelmű) munka 2003- ban jelent meg. Példás gyorsasággal követte az alapul vett editio criticát. Annak népszerű változataként közvetítő szerepet tölt be a Csokonai-filológia és a szélesebb olvasóközönség között. A kritikai kiadás jegyzetanyagára épít, s elsődlegesen annak Csokonai-szövegeit közli, a munkajellegének megfelelően a mai helyesíráshoz igazítva azokat. A vállalkozás sajtó alá rendezője, Debreczeni Attila irodalomtörténészként is jelentős eredményekkel gazdagította már a Csokonai-kutatást. 1993-ban publikált monográfiája - Csokonai, az újrakezdések költője (A felvilágosult szemléletmód fordulata az életműben) - a boldogság és erkölcs, a nemzet és kultúra, valamint a természet és ember viszonyát előtérbe állítva, három hosszanti metszetben tárgyalta a költő munkásságát. Meggyőző érvelése szerint e három kulcskérdés fogalmi ösvénye mentén az érzékenység költője a „nationális poézis” irodalmi programjához jut el, a játékos kedvű, „vidám természetű poéta”pedig, akit az életöröm„fatrfa filozófiája” vezérelt, „bölcs poétává” érik. „Úgy véljük, nincs egy változatlan, igazi Csokonai - írta könyve egyik összegző gondolataként Debreczeni Attila -, amelynek képéhez lehetne a pálya ettől eltérő jelenségeit mérni. Mi inkább az eszményei folytonosságához ragaszkodó Csokonait látjuk, aki a változó helyzetekben igyekszik eszményei lényegét sértetlenül, de korszerűen megőrizni és adekvát módon alkalmazni. Pályája a felvilágosult szemléletmód sajátos útját reprezentálja: megéli annak kiteljesedését, belső válságait s ebből fakadó fordulatát, de ki nem lép kereteiből. ” A költő munkásságának a „változó helyzetek” és a poétai lényegmegőrzés szándékának feszültségében való szemlélése Debreczeni Attilát a monográfia megírását követő filológiai vizsgálódásai során fontos textológiai következtetéshez vezette. Ez nem más, mint a kronológiai elv sajátos, az adott életmű természetéhez illesztett értelmezése, az időrendnek a szövegváltozatok időrendjeként való felfogása. „A jelen életmű-kiadás arra vállalkozik, hogy a műveket változataikban tegye közzé, feltárva és ezáltal olvashatóvá téve az ezen változatok közötti kapcsolatokat” - olvashatjuk az előszóban. „Ennek értelmében nem a MÜ »legjobb« vagy »végső« szövegének a megállapítása a cél, hanem a szövegalakulás stádiumainak rögzítése és lehető bemutatása. ” Az időrend elvének ilyen felfogása szemléletesen tükrözi a költő munkamódszerét. A mű egyszeriségének és eredetiségének a romantikus esztétikában gyökerező követelménye ugyanis bajosan alkalmazható egy romantika előtti életművel kapcsolatosan, mint amilyen a Csokonai-oeuvre, alkalmasint nem valamiféle egyéni élmény összefüggésében írta meg munkáit, hanem egy időtlennek tekintett műideál jegyében alkotott. A tökéletesség helytől és időtől független eszménye vezérelte, amely nem zárta ki a megismételhetőség, az újra és újra történő kidolgozás, a folyamatos csiszolgatás lehetőségét, sőt az egymást követő szövegváltozatok létrehozását ugyanarról a témáról a tökéletes költői alkotás felé vezető lépcsőfokoknak tekintette. „Csokonai életművelő Figyelő • 733