HOLMI, 2011 (23. évfolyam, 1-12. szám)
7. szám - FIGYELŐ - Havasréti József: Duchamp-változatok (Marcel Duchamp Szimpozion. Ötperces előadások Marcel Duchamp szellemében; Házas Nikoletta: A dobozba zárt gondolat)
közben a kapitalista elemek ellen vívnak ”, így foglalja öszsze a vádakat Ambrus János. In: A LukÁcs-vita, 334. 25. Fagyejev fellépésének hátteréről nem sokat tudunk, Sztikalin is csak egy néhány nappal korábbi írószövetségi közgyűlésről beszél, ahol Fagyejev már elmondta véleményét. 26. Ambrus János (szerk.): A Lukács-vita, 172. 27. Lukács 1951 tavaszán a Magyar írók első kongresszusán tartott beszédét így zárja: „Nagyon jól tudom, kedves kollégáim, hogy mindezzel még távolról sem merítettem ki a szocialista realizmusnak még azt a két kérdését sem, amelyről beszélni akartam, nemhogy az egésznek igazi sokoldalúságát még csak jelezni is tudtam voltul, de e hiányosság ellenére talán mégis sikerült megindítani azt a folyamatot, hogy írótársadalmunk komolyan és becsületesen foglalkozzék azzal a kérdéssel. Mit tanulhatunk a szovjet irodalomtól, hogyan tudjuk a szovjet irodalom tapasztalatai segítségével megjavítani saját írói magatartásunkat, leküzdve magunkban a kapitalizmus csökevényeit?” Filozófiai Figyelő Évkönyve, II. kötet, 1982. 243. Ez semmi más, mint egyszerű visszamondása a kikényszerített önkritikának. 28. A könyv nem közli az egyéb dokumentumokat, holott az egykori „szerkesztői előszó” átvételével erre az olvasó ígéretet kap. Lásd 308. k. 29. Aztán Krausz ehhez a következő lábjegyzetet fűzi : „ Pedig hogy Lukács marxi eredetű szocializmuselmélete folytatható, azt igazán jól demonstrálja a Londonban élő Lukács-tanítvány, az ötvenhatos emigráns, Mészáros István mostanában megjelent A tökén túl című, műve. ” (9., 2. lábjegyzet.) Nem vagyok fölkészülve Mészáros könyvének elemzésére-értékelésére, de ilyen súlyú és jellegű elméleti kérdéseket nem lehet példák felmutatásával bizonyítani. 30. Ilyen ellenállás már a nagy gazdasági világválság nyomán sem jött létre - ebből a tapasztalatból indult ki a Frankfurti Iskola korai elmélete. 31. „Mivel én fontos kérdésnek tartottam, hogy a választási statisztika azt mutassa, hogy minél nagyobb százaléka a lakosságnak szavazott le, ennél nopra én minden választáson részt vettem, leadtam a céduláimét, de be kell vallani, most az utolsó huszonöt év alatt egyszer sem néztem meg, hogy ki áll a szavazócédulán. Azt hiszem, hogy ez egy bizonyos fokig fotográfiája annak, hogy mennyiben demokratikus és mennyiben nem demokratikus a választási rendszer. Nem demokratikus a dolog abban volt, hogy engem az a kérdés, hogy ki képvisel engem a képviselőházban, abszolúte nem érdekelt. "(310.) 32. Georg Lukács: Demokratisierung heute und morgen. Akadémiai Kiadó, 1985. 33. Ez a regény Lukács szemében nagyon hasonlított Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregényére, de részletesebb elemzést már nem írt róla. Weiss János DUCHAMP-VÁLTOZATOK Marcel Duchamp Szimpozion. Ötperces előadások Marcel Duchamp szellemében Szövegét gondozta Klaniczay Júlia Artpool, 2007. 60 oldal, ára nincs feltüntetve Házas Nikoletta: A dobozba zárt gondolat. Marcel Duchamp L'Harmattan, 2009. 130 oldal, 2000 Ft A Duchamp művészetével foglalkozó két kötet egymás mellé helyezésével a művész utóéletének két meghatározó paradigmája körvonalazódik: kulturális hatás és tudományos fogadtatás. A kettő nyilvánvalóan érintkezik egymással. Házas Nikoletta könyvének elemzései is sokat építenek Duchamp hatástörténetére, valamint a művésznek a befogadás prioritását hangsúlyozó elgondolásaira. Míg Házas monográfiája tudományos értekezés, addig az El , E Esztétika Tanszékén 1987 decemberében rendezett Duchamp-szimpózium dokumentumait egybegyűjtő kötet inkább egy jól körülhatárolható értelmezői közösség Duchamp-élményének lenyomataként értékelhető. Mindenkinek öt perc állt rendelkezésére, az előadások időtartamát Görgényi Frigyes sakkmester, műgyűjtő, kiváló Duchamp-szakíró sakkórája mérte; mulatságos látni, hogy mekkora gondot okozott sokak számára az öt perc betartása. Tanulságos és részletesebb (akár műkritikai) elemzést is elbírna annak vizsgálata, hogy a hozzászólók miként birkóztak meg az időbeli korláttal, milyen fogásokkal próbáltak meg felülkerekedni azon. Egyesek megkíséreltek valamilyen összefüggő gondolatsort dióhéjban elmondani, mások addig beszéltek, amíg félbe nem szakították őket, de volt, aki az öt percbe sűríthető happening-előadással próbálkozott. Mások nem az időkeretet, hanem a feladatot („Duchamp-ról beszélni”) hagyták figyelmen kívül, vagy azért, mert nem jutott eszükbe semmi különös, vagy azért, mert úgy gondolták, az efféle „megkerülés” maga is látványos Duchamp-gesztusként érthető. Ha Duchamp a téma, akkor anything goes, „bármi mehet”. De úgy is megközelíthetjük a dolgot, hogy a szimpózium nem előadás-sorozat, hanem hangulatos művészeti est, amolyan posztavantgárd fesztivál volt. A nyolcvanas évek második felében sok hasonlóra került sor: performansz, ki- Figyelő *915