Hölgyfutár, 1849. november-december (0. évfolyam, 1-39. szám)
1849-12-08 / 22. szám
1849. A kincsásó ,Honnan honnan , fáradt öreg? Vallad nehéz ásót emel; Melly fényes jön a munka közt De törve csorba élivel.4 „Kincset kerestem lobbanó Fénynek nyomán a föld alatt; De mélyen van , kemény a szírt, Erőm és ásóm megszakadt!“ ,Munkája veszve , jó öreg, Fellobbanó fénynek ki hisz . Lidérc az , csába éji láng , Kincset nem ad , és veszélybe visz.4 „Veszélylyel jár a cél, ha nagy. Fáradságom nincs hasztalan. Más kincsásónak a nagy út Annyival is fogyasztva van.44 Remete Pál. A vampyr. (Folytatás.) Különös látomány volt, miként vágtata e két lovag tova egymás mellett, mogorván , hallgatag, egyik a másikat nem tévesztve szem elöl, de a nélkül hogy egymásnak szemébe néztek volna, és lovaikra bízva magukat egészen, mellyek vágtatva futának tüskén bokron, szíkeken és látványokon keresztül. Túlhajlott fejem alkalmat nyújtott nekem szemlélhetni Gregoriskának rám szegzett szép szemeit. Mit észrevevén K o s ta k i, fejemet fölegyenesité , s ekkor aztán csak sötét tekintetét látám , melly engem elnyele. Behúnyám szempilláimat, de mind hiába folyvást láttam a villogó tekintetet, melly keblem mélyébe hata és átjárta szivemet. Erre különös ábrándozás szállt meg. Eteonorának alattam magamat Bürger balladájában, elragadtatva kisértetes lovak és lovagoktól, s midőn érezem hogy megállottunk , olly ijedés foga el, hogy szemeimet felütöm, annyira meg voltam győződve, miszerint körös között majd csak töredezett kereszteket és tátongó sírokat fogok látni. A mit itt láttam , épen nem volt örvendetes, ez egy tizennegyedik századbeli moldva vár belső udvartére volt. K o s ta k i karjai közöl a földre csúsztatott, és szintolly gyorsan leszállt utánam ; de bármilly sebes volt az ő mozdulata, mégis csak Gregoriska mozdulata után következék az. Amint Gregoriska mondotta volt, csakugyan ő volt úr a várban. A szolgák érkezni látván a két fiatal embert s az idegennet, gyorsan oda sietének; ámbár a figyelmesség meg volt osztva Kostaki és Gregoriska között, mégis észrevehető volt, hogy több gondosság és tisztelet tulajdonittatott ez utóbbinak. Két nő közelite , Gregoriska, moldva nyelven, parancsot oszta nekik, s kezével inte, hogy kövessem őket. E pillantásban, melly intését követé, annyi mély tisztelet rejlék, hogy tüstént engedtem az intésnek. Öt perc múlva egy szobában valék, melly legszebb volt avárban, habár az a legkevésbbé pompaszerető embernek ■is nagyon zordonnak és lakhatlannak látszott volna. Téres és négyszögletű volt az , zöld szövetű divánnal, melly nappal ülőhelyül, éjjel ágyul szolgált. Hat vagy hét tölgyfa karszék, egy hosszú láda s egyik sarokban nagy , ékes kanonok-székhez hasonló mennyezet egésziték ki e szoba bútorzatát. Függönyök az ablakokon s ágyon nem voltak. E szobába lépcsőzet vezete , mellynek fülkéiben a Brankovánok életnagyságú szobrai állának. Ezután nemsokára behordák e szobába az úti podgyászokat, mellyek között az én iszákaim is találtattak. A nők szolgálatukat ajánlák nekem. Ez események által megrongált toilettemet rendbe hozván azonban, megtartom magamon amazon öltözetemet, minthogy e jelmez (costume) sokkal jobb harmóniában áll a gazdáimmal mint minden más. Alig készülök el e toilettel, midőn halk kopogtatást hallok ajtómon. „Entrez,“ szólok, természetileg franciául, mert nekünk lengyeleknek , köztudomás szerint, csaknem anyanyelvűnk a francia. Gregoriska belépe. „Ah, madame! — szóla ő — el vagyok ragadtatva, hogy kegyed franciául beszél.“ „Én is, uram ! — viszonzám — én is szerencsésnek tartom magam, hogy ismerem s tudom e nyelvet, mert volt alkalmam e nyelv által méltányolhatni önnek irántami nemes szivü magaviseletét. E nyelven fogta ön pártomat öcscse 22. december* HÖLGYFUTÁR Budapest. s&omhul. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután). Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. (8*«*«««^ »«v lás. hatvani utcai Hor-Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác,váth-ház, 3-ik emel.)