Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-10-10 / 84. szám
nem szentek szentébe, de földi nem továbbjába tökéletesen beláthattak. Sz. Terézia, mindez hasztalan! A legbornirtabb pofák, az ágasokat vévék plastronul ha Cicike őket üldözőbe vette; s mikor ő fellépett, még azon figemutatáshoz kapatott reserv fráterek is mind kitisztultak a színfalak közöl, kik egy zsebkendő feladhatásért hónapokig elácsorognak ott, s kik felpacsulizva, harangvirágos bokrétával kezek- s kék papirú kovacukorral zsebükben szokták várni mig rájok kerül a sor; ha t. i. az eltűnt bálványt, egy láthatlan felhő képében, valami szerencsés, Jupiter el nem ölelte orruk elöl. Nem jön a társadalmi osztályok hím felének semmi árnyéklata, sem korfokozata, melybe a szép Cicinek szakértő kacsája nem markolász vala. Pap, katona, művész, mesterember, kalmár, tőzsér, szerzetes, földművelő, diák, borbély, dilettáns, békölő papagály vagy esetlen medve mind egy volt; leendő bár termetben buldognyaku szügyes talpas Fogdmeg, vagy halvány ibrikfejü drótlábu darázsdereku serenadista, s leendő bár arcban egy holdra pislogó, ólomszinü összeesett hórag, vagy birsalmából kiharapott duráncai kulacs, — csak kráglija lett legyen. Ha ennyi halászatban amolyan földi hálót nyújt volna el kellő mennyiséggel, nem marad vala annyi madzagé szegényházában, mellyre egy végtére megfogandott stokfist felfűzhetne. így madzag maradt elég , de szokása nem jön. tisztatáa magát ,,nur fidel“ . . . kreuz fidel! de a kergetett bonne fortune olly pajkosan retiralt tőle odább odább, mint egy csábitó délibáb, melly tünékeny felhőiben viszi az imádók foszlatag csoportját . . . Fogyó türelmében perbe szállott egész világgal ... A legmeddőbb vállalat, mit a szegény Cici tehetett. Kezdé megmagyarázni az embereknek hogy őt ez a pimasz majomfaj nem érti, hogy e nemesi lények közé rendelteték, s egy jobb csillagról véletlenül zuhant közikbe, hol táncközben súlyegyént veszite. A század romlott erkölcse kinevető Cici alapos panaszát, frigyei azt javassák neki: egyék kevesebbet figyek több vizet, mindjárt nem lesz olyan püffedt, hogy magát mindenkinél nagyobbnak képzelje. Ezen otromba lerángatása az egyéni nagyságnak végkép lefőzte a deléjes teremtést. Kezdett meghasonlani magával, elégültlen, blasht, monoman lön s nyakrafőre csinálta az adósságot. E közben hálója mindig ki volt vetve, de olly léha és ernyedt vala az, miként üres legyek is kivágták hitvány szálaiból magokat, nem hogy amollyan vemhes darázst foghatna, kinek nadrágzsebében legyen a pulverisalt Kalifornia. Ollykor, midőn táncolt, ha még valami halványzöld emberfő bólintott feléje mint együgyű lopótök, mintegy törekvők kiszökni földi hüvelyéből, tán hogy ama jobb csillagi bőrében tegye meg a presztet. Deajfellintó lopótök rendesen elaludt, vagy elhunnyászkodék s odább sompolyodott. Többek közt, valamikor egy szőrerdőbe borult ciklopsi profil tolta magát a néző kobakok horizonja fölé, s mások rettentő példájára, bámész birkaszemmel függött a Cicike táncán. A gyöngéd művésznő sejté azt, s olly szilajon kezdte rúgni a port, hogy a ciklops szemei szikráztak. Sőt a ciklops meg is füsülködék rezes ujjaival, mellyeknek minden körme kerek, mint a nadrággomb. Aztán vagy két rőföt sóhajtott, . . . talán Cicit szánta, vagy valami borzasztó emlék nyúlt végig agyában. A deléjes leányka felfogó e sóhajt, mellynek melegére, reményének hervadó virága olly tetemesen kiágbogott, hogy húsz, huszonöt paradicsomalma megteremhet rajta. A ciklops végig várta az iparüzletet, s azután is olly nehezen mozdult, mintha ön massája legalább bokáig nyomta volna földbe. Cicike boldog volt..........Istenem, szemébe vágok s mégsem retirál! . . . Hát mégis fogtam egyet. Mennyi kin, mennyi várakozás ! No hiszen majd mégis nyúzom, gondola magában. Alig gördült le a függöny, rögtön felhuzató. A megszabadult publikum nem tapsoló ugyan, de ő mégis kijött, hogy a ciklopsza egy biztató szemsugárt löveljen........ .... Hol van ? hova lett ? ugyan az isten, hova tetted avval a,mammuti massával? — Eliszkolt lesz az örökre, s máig is csatot kap, ha színházba híják. Ez alatt kezdtek a kontók és kölcsönök összetornyosulni, maga kopni, a hitelezők morogni, a színigazgató felmondogatni Ciciké előtt nyeldeső jövendő tátotta fel torkát, mellynek gyomrában minden fekete volt. De Cici azért folyvást ragyogott. A lila és vörös még mindig uralgó színe volt. Kalaptolla hátközepét verte, fátylát paszománycsillagok pettyezték , s vállán, keblén, vagy ha kellett sovány fejecskéjén olly busásan repkedett a felbodrozott szalag, mint valami forgácsbojt a sörcsarnokon. Mit ér a fény, mit ér a hideg disz , ha közölő jobb hazába vágyik a nyakgatott lélek? Mit ér a zöld atlasz cipellő, s a szabó ollóknak kanyargós remeke , ha egy félreismert lángész világfájdalma van azokba várva! Cici majd elrepült az utcán s nem volt az a firtatott zerge-székelés, struc-futás , vagy barázdabillegetőféle riszálat, mit menetközben igénybe nem ven, ha kivált valami darutollas suhanc, vagy akarom mondani gentleman , felé csavarodék, de azért meghasonlott, kedélye gyászban járt. Fáradt szelleme egy vakon imádó műbarát hússal kipárnázott ölébe vágyott nyugalomra térni, s illatos kezecskéje, annak vagy másnak fogyhatlanul dob az erszényébe körmölni. „El Fidel, Kreuz Fidel,“ hadd menjen mig mehet, ha jobban nem lehet, a ki hátul marad igya meg a levét, monda egy este Ciciké, miközben egy ananász utolsó felét sötétkék szócskáján besajtolta , s mai táncához az angyalbőrt és silphidszárnyakat kosárba pakolá. — Ha a lutri megcsal s elefánt nem akad , legroszabb esetben eltűnöm , az eltűnés úgyis jól áll nekem. . .. Eltűnöm olly városba, mellynek a polgárosodás begyújtott, hol értelmezni tudják kecseimet, s az ember nem gyalog jár; . . . addig ugyan nagy medveség volna busolnom. Mit is kapaszkodom illyen hagymaszagu vad arszlánok után? maga retken telel, s timár körmeinek nyoma tenyerestől marad patyolat ruhámon. Szegény krampuszok ! mellyik tudná ezek közt egyéniségemet felfogni ? no no, felfogni csak tudnák, de fizetni! Megvetem őket, lenézem mint az ecetes káposztát, hadd érezzék mi az, ha egy lángész haragja felgerjed. Nem tagadok el semmi verset, és zenét, levélt vagy adományt. Az adományt mégis elfogadnám. De kihányok zsebeimből minden biledúkat, miket e hálátlan faj kedvéért magamnál előkészítve hordozok. Leteszem a kopfputzot, selyem nadrágom nem koptatom, pamut trikóiban táncolok s nem mosolyintanék ha valamennyi szive megzápul is. Ismerjenek meg lei vagyok, ha meg nem ismerték ki voltam? Cicike illy határzattal ment színházba, de a végzet örök törvényei szerint a táncosnők határzata nagyon esendő. Épen egy rozzant ballet adalék. Cici már nyitány alatt észrevéve a függöny lyukain , hogy a fash garconok egyik páholyában bizonyos vidraképű , kefenyiretű pofók egyéniség makacsul megtelepedők. Ezt szemre főre szemle alá vevő. Amollyan ötvenesnek is beillő negyvenesnek nézett ki ugyan, de fényes arcai bő ennivalóra mutattak, s páncéllá keményített inge , meg az almányi zsuzsák elárulák rajta a gentlemani vágyat, vatermordero pedig épen szemüvegét verte. Tejfelszin bajusza bár keselyedni látszik, de Cici jól ismert minden szőrfestéket, aztán még legroszabb esetben a borotva sikeres irtószer. Ez jó leend nekem . . .várjon kicsoda? Nagyon othonosan nyúlt el a páholyban , vagy az előkelők közé tartozik, vagy hitelezője azoknak. Az utolsó még jobb. . Megfogjuk! Ilyesmiket gondolhatott Cici, mert szobaleányát egy csomó tüdőszín szalagért hazafuttatás egy paksongibriket zálogba küldő virágokért a nyakas kertésznőnek, ki már rég nem akart váltóira bokrétákat kötni. A nyitányt kétszer is eljátszák s az előadás mégsem kezdeték. A földszin tombolt, a karzat vijjogott, a noblessek morogni kezdtek. Az igazgató megjelent a sugólyuk felett s engesztelő modorban jelenté: „Cecilia kisasszony öltözik, s kevés türelmet kér.“ A kesenybetű ide s tova forgott e szóra a mellé érkezett páholytársak közé. úgy látszik a jelentett kisasszonyról kérdezősködik , s alaposan akar értesülni mert hosszas!) suttogó szóváltásba eredt. Cecil műértőleg sejtett A páholy uracsok hihetőleg adósai voltak a pofóknak, mert igen rejtelmes arccal s taglejtéssel adónak magyarázásokat. Sőt egyik közölök, társainak híven értelmezett szemvágási után kikelt a páholyból, alkalmasint színpadra menendő , hogy Cicinek utasítást adjon. Kuthy Lajos. (Folytatása köv.) 342