Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-07-22 / 167. szám

Megjelenik , ünnep- s va­sárnapot kivévén , min­dennap délután ,divat­­k­é­p­e­k- s egyéb műmér­­sé­kletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Hor­váth ház , első udvar , har­madik emelet, hová a k­é­z­­iratok utasítandók. Kiadó hivatal: or­szágút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. E lő fi z­e t­é s­i díj : Postán : Egész évre 16 fr., fél évre 8 fr. 30 kr., évne­gyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz kül­déssel : egész évre 13 fr. , fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra 1 fr. ,0 kr. Egyes szám­ára egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogad­tatnak el és gyorsan közöl­tétnek. Budapest, 2-ik év ?-dik fele. 167 Kedd, jul. 22. 1851. Két arany. (1809.)­ ­. Sok éve 5 ki akkoron született Fiú s leány , nagyont férj és nő lett; Ifjú valók, tudomány-kedvelő, S mind annak , a mi szép, nagy és dicső. Lángkel­ellel, magas reményekkel Jó anyámtól világba vágytam el. Elinduló , megkértem jó anyám : Kísérőmül áldását adja rám. Fiam ! mond ő , az áldás istene , Az akarat és munka : emberé ! Az istent féld , ten s más javát munkáld , Szorgalmas légy, az isten is megáld. Mindamellett hahogy segítenek, Legjobb kivánatim kisérjenek. Ám itt minden pénzem : két aranyom , Ebben , fiam , veled megosztozom. tegyül ezt nekem boldogult atyád Adá , egyik téged illet, fiát. Ereklyeként tartsd , mint én, ki ne add , Hanem ha tán végszükségedre hagyd. És rám borulva , sirtunk mindketten, Elválásunk esett keservesen. II. Elindulék. Mi más jön a világ, Minőnek azt képzelmim rajzolást! Ilit és remény és leghöbb szerelem — Teljes volt akkor ifjú kebelem. Emlékem most ha múltba visszanéz, Mindenfelé csalatkozásba vész. Szerettem , ah ! de mért szóljak panaszt? Elhallgatom , keblembe zárom azt. M­­bocsátom vágyaim galambját, Hozná meg a béke olaj ágát: Az elrepült, s máig maradt oda, Kebelembe vissza nem tért soha! Ültem reményimnek tört hajóján A kétség és bu­zord Ararátján. Búcsút vevek tőled hát szerelem; Éltem már most hazámnak szentelem. Van tudomány s készségem , gondolom, Haszonnal így szolgálhatom hazám. Enyém e pálya! félre te paraszt! Szórá gúnnyal felém az úri kaszt. Pirulva fordulok. Iparkodom. Mellyet szántsak, lesz kis földbirtokom. Ellenvetik ismét: itt nincs jogod , Szabadtalan a te pár birtokod. Hazám ! édes hazám ! hű gyermeked . Kit szültél, el tőled mért kergeted ?­ És mintha égből hangot hallanék , Melly mondaná felém : tűrj kissé még. Panaszkodom : ez a világ sora, ' Mondák , ember , embernek ostora , Nagy hal kicsinyt', azt a nagyobb eszi, Erősb a gyengét alája veti. Mondák. Ám engem ez nem nyugtata, Keblemben dúlt milliók bánata. De mig­aként aggódtam más baján, Felejték munkálni magam javán. Ki keblét a világnak megnyitá , S belé embertársait szok­tá: A szükség kemény kenyerét eszi S keserű cseppjeit veritékezi. De tőled, bár szükséget szenvedek, Anyám ajándéka, meg nem válhaték. Midőn a hit, remény és szerelem, Elhagyták puszta rideg kebelem : Együtt maradtunk, én s a fájdalom, Te aranyom , s virasztó bánatom. III. Örömre bú , derűre jön ború , Vig napra fordul komor, szomorú ; Mosolygva kelt, most vérben áldozik, Kezéig a vész , zúgása hallatik. A hon veszélyben van­­ fel honfiak! Áldozatban szivek lángoljanak ! Őseink kitűzték a vér zászlaját,­­ Midőn vész fenyegette a hazát, Ércmellék bástyáival kerítek, S az ellenséget tova kergetek. Utódok mi, most oltárt emelünk, S hon védelmére pénzt kéregetünk, Mert a hatalmas francia császár Napoleon serge Győr felé jár. Anyám ezt irja : ,Fiam ! jól tudom , Hazámnak mi mindennel tartozom. Bennünket nem pénz csak, mi megmenthet, Hanem vitéz kar, és közérzület. Vidd néki e kevés de mindenem, Fölül rá adlak téged, gyermekem És elvivém enyimet is, mellyet Sok évig tartogattam, kincsemet. Az oltár állt, dúsan felhalmozott, Miket honbuzgatom rá áldozott, A gazdagok hozzá járultanak, S bőségükből ezreket raktanak. ,,Üdvözítőnk kedvesen fogadá , Midőn fillérit a szegény adá: Ez arany im egy özvegy anyáé, E másik, mellyet adok , fiáé , Fogadd oh­hon ebben szerelmemet, S mind azt mit adhatok : életemet!“ Polgárok! hol sok illy fiú s anya El, élni fog örökké a haza! H. L. : A hóhérnak is van kénye. Le az agyvelőről kecsegtető, szép eszmeképek! ti dicsőséges, fényes rabok! mellyek főt és szivet egyenlőn csak börtö­nül használták. Le most az egyszer! fog­lalja trónját a borzadály, melly h­ajthatat­­lanul osztja parancsát a remegök előtt; s legyen képe irtózatos, minő a fölfeszített régi koporsó lakójáé, minő a kriptaüregé , mellyet félszázad múlva először bont fel a kétely közt kutató lélek s a rothasztó el­zárt lég, s penészes falak között az üssze­­roskadt csántérokon ősi címerének ismerte­tő rongyaira ráakadt . . . Legyen tekintete sötét, komoly, mi­

Next