Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-07-22 / 168. szám

Budapest, 7-ik évi folyamat. 108. Kedd, Julius 22-én, 1850. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,m­i­n­­dennap délután , d­i­­v­a­t­képek­ s egyéb műmellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: Lipót-utca 3-ik sz., 1-ső emelet, hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók. Szerkesztőségi ügyek­ben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1­ óráig. HÖLGYFUTÁR■ Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLMÁN. Előfizetési díj: Postái.. égési évre . . 16 frt. félévre .... 9 ,, évnegyedre . . 5 „ Budapesten, házhozkü­ldéssel egész évre...............13 frt. félévre .... 7 ,, évnegyedre . . 4 Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések soronkint 3 ezüstkraj­cárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. ISTEN KEZE. Beszély. Vas Gerebentől. (Folytatás.) Forróné aszonyom ritkábban fakadt riva, mint más aszony, — nem mintha tán neki is nem lett volna hozzá kedve, de nem ért rá ; mert korán özvegyen maradván, tiz ujjára került elég munka, s nem igen állhatott szóba, hogy meghallgassa másoknak azt a beszédét, mitől legkönnyebben unva fakadhat az ember. Hetenkint kétszer tartotta a böjtöt, pénteken és szombaton , mi­kor aztán főttet nem evett, hanem erre a rovásra aztán ezen a két napon jaj volt annak , a­ki megharagította , mert azzal aztán kitartotta még azt a penitenciát is , a­mit talán egymagára vállalt. Épen szombati napon érte az a tudósítás, mit a menyecske nekik most elbeszélt, és Forróné aszonyom első mérgét a szegény kutyán töltöt­te ki, és nagy kedve lett volna fazekait is mind sorba verni, hanem mégis elég korán meggondolta, hogy az is neki fáj majd jobban,­­ más volna, ha mégis a biró fejéhez ütögethetné őket sorba, s legalább hallaná, mikor elkiáltja magát. A leány nem volt oka semminek, tehát azt nem vadászta, hanem járt, kell, hol akadna valamire, a­min kihűtené mérgét, s épen midőn legjavában keresgélne, a kis ajtón biró uram lép be, mire Forróné úgy megdöbbent, hogy még azt sem tudta mondani: No, ezt ugyan jókor hozta az ördög! — Jó napot kivánok ! — Mit kíván nekem , biró uram ? kérdi Forróné közelebb lépve a biróhoz. — Mondom, hogy jó napot kívánok. — Majd ha meghallom a többit, biró uram, majd akkor felelek rá ! — jegyzi meg az aszony, hanem kérdem már most, hogy biró uram miben fáradt ide ? — Megmondhatom könnyen, — felel rá a másik, — hallottam valamit. — Épenséggel én is olyanfélét akarok majd mondani, mert én is hallottam valamit. — Hát mondja el előbb a magáét Forróné aszonyom, aztán majd én is elmondom az enyimet, mikor rákerül a sor. — Az enyim még ráér, biró uram, — enged az aszony, — csak mondja el hát, hogy mit hallott ? — Olyanfélét hallottam a fiamtól, — kezdi a biró elég vontatot­tan , hogy vajmi szereti Forróné aszonyomnak lányát, és azt ígérte vajmi, hogy elveszi. — De látom, biró uram , a kelmed fia becsületes ember, mert otthon is azt mondja, a­mit nekem mondott épen ma reggel, midőn a reggeli könyörgésről kijöttünk. — Hát mégis igaz! véli a biró. — Azt tartom , biró uram , úgy tanította a fiát, hogy igazat be­széljen , — okoskodik az aszony, — mert én már el nem szenvedném a magamétól, hogy nekem hazudjék, mert füstöntísből kirántanám a nyelvét és a tenyerébe csapnám, hogy máskor könnyebben megfog­hassa, ha hazudni akarna vele. — Mind jó van az, Forróné aszonyom, — szól megint a biró, — hanem míg az én fiam itt volt kelméteknél, addig én meg Szájasné aszonyomnál fordultam meg. — Hallottam, — épen most hallottam , hagyd helybe az aszony kinos mérséklettel. — Annál jobb, ha hallotta kigyelmed, — hanem tán azt nem hallotta, hogy én Szájasné aszonyom lányát a fiamnak megkértem. . . — Azt is hallottam, — hagyá helybe Forróné, — sőt azt is hal­lottam , hogy Szálasné aszonyom oda ígérte a lányát,... ezt mind hal­lottam , s épen ez az, mit én akartam biró uramnak megmondani. — No hát már most mind a ketten tudunk mindent, édes Forróné aszonyom, — talán kitalálta, hogy ilyenféleképen a fiam nekem tar­­­tozik engedelmességgel, és mai napságtól fogva ne tartsanak rá ki­­gyelmetek számot. — Érthetőn beszél, biró uram, — mondja az aszony nagy erő­vel fojtván visza indulatát, — hanem az én lányom csak olyan rongy, mit biró uram pálcájával az utcán odébb lök, aztán ott marad, mig más el nem löki,... úgy-e ? — Mit hallgat a gyerek szavára Forróné aszonyom­? Zárta volna be előtte az ajtót, hogy ne jöhessen ide. — Egyszerre nem tudok mindenre felelni, biró uram, — szól az aszony lelkendezve, — hanem azt gondoltam, ha biró uram fiát eresz­tem be, — mégis nem valami korhelyt eresztek be ; — mert ha már az apja legelöl áll a faluban, a fia csak nem esik tőle olyan messze, hogy leghátul legyen. — Soha se rakosgassa egyik helyről a másikra, Forróné aszo­nyom , — kezdő a biró is hangosabban, — én tudom, hol annak a helye, — majd odaállítom a hova való. — Hát ezért jött ide, biró uram, — hogy nekem ezt megmondja. — Eltalálta kelmed. — Hát ez volt az a jó nap, a mit biró uram nekem bejövet kívánt. — Csak nem jöhettem be káromkodva? — Inkább jött volna be, biró uram káromkodva, — szól mély fájdalommal az aszony, — minthogy szájába olyan szót vesz, mit maga sem hisz, — legalább nem gondolnám biró uramról azt, a mit most gondolok. — Hej !... sóhajta föl az aszony, — ha nem tekinteném annak a fiúnak meg saját lányomnak becsületét, — most olyan lármával kisér­ném kigyelmedet, — biró uram, — (téve hozzá) az utcára, és olyano­kat hallana, hogy még azt a napot is megbánná, mikor a lakodalmát ülte, — hanem most menjen Istennek hitével,... legalább adjon helyet annak a fájdalomnak, mit házamra eresztett. — Soha se haragudjék, Forróné aszonyom , — gunyolódék a biró , — nem kell ám mindjárt a biró fia után ásitozni, — valamivel alább is jó lesz ! De már ekkor dühbe jött az aszony, s körülnézett, mit lehetne hirtelenében fölkapni, s legközelebb egy fazekat kapott, melyet midőn hozzámérne, a biró lekapta fejét, de egyszersmind elcsúszott, s a föl­dön végig nyújtózkodott. — Keljen föl, biró uram, — mondja az aszony megruházódva anélkül, hogy a fazékát használta volna, — látja, hogy biró uram is sokkal közelebb van a földhöz, mint az éghez, tehát ne ágaskodjék olyan nagyon, hanem férjen meg a földön. A biró nagy szégyennel kelt föl, s minthogy az aszony a kony­hába ment, nagy kínnal fölvergődött, de nagyon megröstelte a dolgot, s föltette magában, hogy ezt a csúfot megemlegetteti az aszonynyal, még pedig nem sokára. V. Néhány nap múlt el a találkozás után, s a falubeli legénység közt Ifire futamodván a katonafogdosásnak , mindenfelé pusztulának , hogy

Next