Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)
1861-02-05 / 16. szám
t Carré lovagtársasága, még e hóban megkezdendi előadásait a Beleznay-cirkusban. Közelebb kötéltáncosok fogják itt magukat produkálni. 1.A böjt folytán a lövölde szép nagy termében hangversenyeket adnak. A múlt vasárnapi budai (országházi) álarcos táncvigalom sok vonzerővel bírhatott. E vonzerők: ezer fánk, némelyikben arany és ezüst pénz, rebuszok pezsgő jutalommal, s egy kitartó táncos párnak ezüst sarkantyú és mentecsatt.Az egyetemi ifjúság nyilatkozik az ellen, mintha a Petőfi-szobor javára az „Arany horgonyánál tartott bált egyetembeliek és jogászok rendeznék. Ők erről nem is tudnak semmi, s nem is helyeslik, hogy az illetők céljuk kivitelére oly helyet választottak, mely nem a legjobb hitben áll. A „zenészeti lapok“-ban indítványozák, hogy most, midőn 25 éve lesz Erkel Ferenc nemzeti színház karmesterségének, szép lenne, ha az igazgatóság őt a nemzet nevében valamivel kitüntetné. A nemzeti színház mostani igazgatósága nem igen hallja meg az ilyen szép indítványokat. A pesti előkelő körök folyvást nagyobbodnak. Közelebb érkezett meg a lelkes gróf Kinszky Jánosné is, ki a hazának lelkes gyermekeket nevelt. Ez egy nőnek a legnagyobb dicsérete. Alig, hogy az országgyűlés hire szétfutott, több házi úr a házbért fölemelé. f Jókai Mór egy igen érdekes elbeszélést ír (a V. U-ban) a világosi fegyverletétel szomorú körülményeiről,s legközelebb egy csillag alatt a következőket jegyzi meg: „e sorok írása közben jő kezembe a P. N. egy száma, melyben Grerge Arthúr tábornok megszólal, arról értekezvén , hogy az ezüst ágrót hogyan kell értelmezni? Azon kevesek közé tartozom, a kik ezen elszomorodnak: a nayobb rész mosolygott rajta. Azon kevesek közé tartozom, akiknek fáj egy nagy nevet összetörve látni, s akik legalább felderítni törekesznek egy eseményt, ami az elhihetlenségig szomorú. És most e szomorú dráma hőse, a katastropa után tizenegy évvel azon kezdi beszédét, hogy az ágró kérdésében sajtóhibát lelt. Ez valódi környűvérűség.Nem birna a tábornok annak az öntudatával, hogy az ő nevének oly históriai nagysága van, mely egyik végével Hunyady Jánosig, másikkal Cilley Ulrikig ér? Vagy azt akarta vele a tábornok bemutatni, hogy rá nézve közönyös, akár szereti, akár gyűlöli hazája? De hisz ugyanott szeretett hazájáról beszél, tehát mégis kell, hogy adjon valamit a hazafiak véleményére, hisz most olyan időket élünk, amikor ez az egyedüli fizetés, amivel a nemzet jutalmaz és büntet.“ az elesett honvédek sírjánál. (Ha nem csalódunk, a híres Pasztelnik, táborkari tiszt is ott fekszik.) Legalább kétezer főnyi tömeg énekli a „Szózat“-ot. Igen szép magyar és tót emlékbeszéd tartatott. Végül egy „éljen a haza“ fölkiáltással a tömeg szétoszlott. Ez jan. 21-én történt. Édeskúti Szilárd volt honvédszázados s Lőcse városának főbírája, jan. 21-én meghalt. Danielisz János, volt honvéd-ezredes , és sokáig józefstadti fogoly, múlt hó 31-én Tápió-Szelén 61 éves korában meghalt. f Gróf Batthyányi Lajos apjának, a lelkes öreg Zichy Károly grófnak Pozsonyban fényes fáklyás zenét adtak. f A Muraköz visszacsatolása Zalamegyéhez, a legjobb hírek egyikét képezi. f Egy cáfolatot olvastunk, mely szerint a kalocsai apáca zárdában nem fagyott el 11 kislány keze, hanem háromé mégis csak megfagyott. Miután itt nem a szám, hanem a tény határoz, e cáfolat nem igen alkalmas arra, hogy az illető intézet gondatlanságát kimentse. Vidéki rövid hírek. Szerkesztőségünk egy szép meghívást és táncrendet kapott azon verseci táncvigalomra, melyet a bekebezés örömére tartanak. A táncrend igen pompás és kellemes hatást tesz. Bársonyba van kötve, s egyik oldalán tükör, a másikon kép van, a magyar és szerb egyesülés szép jelvényeivel. Belől a magyar és szerb nyelvű táncrend végén a csárdás és kolo együvé van fűzve. A verőcei helvét hitv. anyaegyház, a protestantismus ügyében magának feledhetlen érdemeket szerzett Kossuth Lajost, átalános fölkiáltással tiszteletbeli presbyteri gondnokot választá. f Aszentesi kaszinó Kossuth Lajos, Horn, Klapka, Türi, J. Horváth Mihály menekülteket és Földváry Károlyt (a 3-dik zászlóalj hősét,) tiszteleti tagokká választotta. A Selmecen nagy ünnepet tartottak Mi újság Tordán? Jan. 18. 1860. Ilyen válságos világban, midőn az idő majd minden embert kissebb nagyobb mérvben politikussá tett, — szinte vakmerőségnek látszik, hogy előálljon valaki olyan levéllel, melyben csupán szinészet, meg a rész farsanról van szó. Lehetlen, hogy igy ne kiáltsak : boldog magyarországi levelezők! Amíg ti nektek alkalmatok van beszélni, s hirdetni alkotmányos élteteket, úgy kezdhetitek tudósításaitokat, hogy: a megye gyűléséről, a főispáni beiktatásról stb. jövünk , addig mondom nekünk királyhágón innenieknek be kell érnünk a legsoványabb újdonságokkal. Kezdjünk tehát szépen a régi nótához, s beszéljünk a színészetről, jelesen a P. Nagy Mihály et Comp. társaságáról. Nyártól fogva folyvást fenyegetett Pubereczky Nagy Mihály uram bennünket, hogy hozzánk jó, ilyen meg amolyan jól szervezett társulattal. Mi bíztunk jó csillagzatunkban, gondolván, hogy ezt a csapást városunk nem érdemelte meg, s erősen hittük, hogy Pubereczky N. Mihály úr nem fog eljöni. P. Nagy Mihály úr azonban beváltotta fenyegetődzéseit, s eljött „jól szervezett“ társaságával, összekapcsolva egy két személyből álló ballettel, mely áll B. ur és B. Róza kisasszonyból. Thália templomát a „Mátyás“ vendéglőéttermében állították fel, hová a mi türelmes jó közönségünk naponta szép számmal viszi magát áldozatul. (Ahány ember van jelen az előadáson, mindmeganyit bátran lehet áldozatnak tekinteni!) A legközelebbről adott „Szép molnárnő“ előadására rész csillagom engemet is becsalt, — nem tudni, hogy az én, vagy pedig a Pubereczky úr szerencsétlenségére. Nem akarom az olvasóközönség türelmét azzal fárasztani,hogy részletekbe bocsátkozzak ez előadás felett. Nagy Pista öltözetét azonban mégis megkísértem kuriózum gyanánt leírni, mely tanúságot fog tenni vagy arról, hogy minő fogalma lehet Nagy urnak egy elegáns francia marquis öltözetéről, vagy pedig, hogy minő gyarló lábon állhat a társaság ruhatára. A kettő közül az egyik. Vörös, nagyvirágú, gyapot bútorszövetből készült antik szabású quekker, egy bizonytalan színű selyem forma török nadrág, melyet egy hosszú szárú bagaria csizma egészített ki. A sapkájáról nem is szólok, mert az teljeséggel nem tudom mihez hasonlítható ? Állán hegyes spanyol szakállt viselt, mely azonban sok bajába került, mert minden pillanatban a leeséssel fenyegette; kezében végre egy három pirulás borostor, így volt felöltözve a marquis. Mi játékát, de legkülönönösebben plasticáját illeti, arról két okból nem szólok, — először mert ez által ki akarom békíteni Nagy urat, az eddig elmondottakért, másodszor : abban a boldog hiedelemben vagyok, hogy mentői jobban hallgatok felőle, annál inkább lekötelezem vele. „Hiában szeretek mindenkit lekötelezni !“ — hogy a „Cherámi“ szavaival éljek. A marquisnőt Bogdán R. k. a., a molnárnőt Nagyné játszák, de hogyan? Végül Bogdán R. kisasszony egy spanyol táncot lejtett,a közönség bizonyos részének nagy gyönyörűségére. Alkalmat veszek magamnak ezúttal felkérni bizonyos urakat, hogy jövőre ha lehetséges, hagyják otthon kutyáikat, vagy ha már épen nem lehetnek el nélkülök, legalább ne engedjék, hogy bátorságot vegyenek maguknak az ugatásra. Farsangunk rosz szót sem érdemel eddig, hacsak ezután nem jobbítja meg magát, amihez ugyan nagyon vékony reménységünk van. Valójában különös, hogy az egész országban panaszkodnak a rosz farsang miatt. A múlt keserves 11 év alatt, míg legkisebb okunk sem volt az örömre, — hét országra szóló bálokat csaptunk, s most, midőn viradni kezd nekünk is az egyptomi sötétség után — szépen hallgatunk. No de sebaj, majd táncolunk, ha az isten is úgy fogja akarni — a zöld farsangon. Csak azt szeretném voltaképen tudni, hogy ki fog majd muzsikálni nekünk, s milyen táncot járunk? A „nagy harang“. 126 Veszprém-vidéki levelek. (Jan. 23.) Ős megyeházunk egyszerű termében megint egy megható esemény történt. A hálás visszaemlékezésnek, a kegyeletes honfiúi érzelmeknek ünnepét ültük. Megemlékeztünk azon hazánkfiairól, kik a nemzetért 1848 és 49 ben csatatéren álltak, meghalni készen az ügyért, melyet védtek. Megemlékeztünk azon honvédekről, kik a dicsőséggel folytatott küzdelemben hősiségek jutalmául sebeket kaptak, melyek őket nem csak csata, hanem munkaképtelenné is tették. Jöttek a szomorú napok, s azok, kik a hűnt védték, ínség és nyomor martalékai lettek. A győző nem ügyelt rájok, s a legyőzött nemzet nem mondom, hogy nem akarta, hanem elfeledte leróni az értté szenvedők iránt a legelső kötelességet : a hálatartozást. Ha akarta volna is, az akadályt elháríthatni egyes lelkeseknek nem állt hatalmában. Hála az égnek ! ez akadályokat most már elbánták az események, melyeket isteni kéz vezet, s melyeket föltartani erőtelen az emberi erő. Veszprém megye állandó bizottmányi ülésében f. hó 21-kén Stettner Ignác ref. lelkész s állandó bizottmányi tag emelte föl lelkes s lelkesítő szavát, a munkaképtelenné lett honvédek mellett. Rövid de megható volt beszéde,melylyel a megyei bizotmány figyelmét a béna honvédek sajnos helyzetére fölhivá, s utalt azon szükségességre, hogy a hazának kötelessége fölkeresni érette oly sokat szenvedett, s védelmében munkaképtelenné lett fiait. Ők (a csonkult honvédek) nem mennek kéze-