Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-06-11 / 69. szám
Budapest, 14-dik évi folyam. 69. Csütörtök, junius 11-én 1863. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb fdliven, másodnapi szétküldéssel : évenként két nagy m nap és számos mümel- lé k 1 e 11 e 1. Szerkesztő szállása : Zöldfa-utca 11-ik sz. 1. emel.,hova minden szerkesztőségi kézirat bérmentve utasítandó Az előfizetési és hirdetési dijak KiukhInszláv úr kiadó hivatalába. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő : BALÁZS FRIGYES. Főmunkatársa : LAURA GUSZTÁV, és KORMOS BÉLA. Szerkesztőség: Zöldfa utca 11-ik szám. (Ferenciek terén 7. sz. földszín küldendők. Előfizetési díj : Vidékre, és helyben egyiránt Egész évre .... 17 ujírt félévre ...........................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések : Gyorsan közöltétnek ; egy halározott sorért 5 ujkr. fizetendő APRIL 7. 1868. Még az első is kicsiny, S márhol a második ; Édes anyja kebelén Szendereg, siránkozik. Még a bölcső ki se hült, A mért padlásra tevék ; S már le kelle hozni, hogy A picinyt belé tegyék. A szerelem fája, lám Mily áldott szépen terem ! Úgy örülök — no bizony Még majd sokra vihetem. Csermelyi Sándor. Tiz év előtt és után. — Eredeti elbeszélés. — Irta: Friebeisz Ferencz. (Folyt.) Romvayra a következő napok a kétségbeesés napjai voltak. Margit ugyan naponkint meglátogatá, de úgyszólván csak egy ugrásra, s havalamivel hosszabb ideig maradt is, anyja találékonysága tudott ürügyre szert tenni, mely alatt leányát sürgetőleg haza hiva. E körülmények Romvay féltékenységét még inkább éleszték és nem győző leküzdeni rögeszméjét, miszerint ha neje látogatása késett, azért történt, mert vetélytársával mulatott, vagy ha sietett, és anyja által hazaszólítottatott bizonyosan az volt oka, mert Zátonyi várt reá. A belső szenvedései a külsőn is csakhamar észrevehetők lenek. A déli férfiú roskadni kezdett, egészsége elhagyó arcának eleven pirosságát a betegség sárgás színe válta fel, szemei világító tüzét elmosá a könyük szakadatlanul folyó zápora, minek folytán látása anynyira gyöngült, hogy írásra és olvasásra teljesen képtelenné vált, mireá nagy csapás volt. Ez alatt peres ügyei mindinkább bonyolódtak. Csalay csak heves ígéreteinél maradt, de a következés nem igazolá szótartását, mert netalán teendő lépéseiért jelentékeny díjt látszott igénybe venni (ezt Margit sírva panaszta el férjének)mire Romvayné nemcsak nem nyújtott reményt, sőt határozott visszautasítással válaszolt. Ügyvéde mozgott ugyan, de nem azon gyorsasággal s erélyességgel, melyet az ügyek követeltek volna. Tanácsra volt szüksége de férje nem volt képes tanácsot nyújtani, mit gondolt ő most a peres ügyek menetével? csak egy egyetlen egy foglalkozása volt, a szenvedés, csupán a szenvedés, melyet a legközelebbi napok eseménye a végsőig csigázott fel. Alig múlt el nyolc nap, midőn egy délután Margit helyett ismét anyja lépett be Romvayhoz. — Margit azt mondá — kezdé az öreg — hogy személyesen jövend, mert fiam uram ide kérte, de még nincs honn, peres ügyeiben jár, kíván valamit? — És a szállást nyitva hagyó anyám ? — Nem, a kulcs nálam van, sietek is haza. A társalgás rövid ideig tartott mire Erdeyné búcsút von. Romvay ez alkalommal is csalfaságot sejtett ugyanazért alig távozott napa, ezt megelőzve, Margit szállásán termett, a nélkül, hogy benyitott volna. Nem csalódott neje honn volt s Zátonyi nála. Majd összeroskadt fájdalmában, a világított ablakok alatt, melyektől csak az öreg asszony léptei hallatára vánszorgott odább. Eszméletlenül kóválygott az utcán le s fel, hol, merre — maga sem tudá, s nyolc órakor Margitnál termett. — Jó, hogy jössz — szólt Margit, fontos közlendőim vannak és pereiről kezdett beszélni. De hallgatott is reá Romvay — megróttam anyádat mondá — mert oly vigyázatlan volt, és távozott hazulról, te jöttél elébb vissza, vagy ő ? — Én, — de nem kelle sokáig várnom, — utánam mindjárt jött ő is. Romvay homlokára komor felhők tolultak, de a vihar kitörését pillanatnyilag legyőzé. — Tehát, midőn anyád hozzám indult, és tőlem visszajött, még nem voltál honn ? — szólt Géza. — Nem. — Elég — dördült meg Romvay hangja, és én azt állítom, hogy honn voltál Zátonyival. Míg anyád lassú lépteivel jött haza tőlem, én addig egy ugrással itt termettem, és erről személyesen győződöm meg. Margit arcát a megaláztatás kigyullasztó, föld alá szeretett volna bújni szégyenében, de Géza gyilkoló szemsugarai fogva tárták őt. Tagadni igyekezett a valót s még anyját is bizonyságul hivá, de Romvay tekintetének és beszédének szigora megtörték erejét, vallott — és anyjára tolt mindent. — Mikor hazajöttem, úgymond, anyámnál találtam, legfölebb fél óra múlva elment, közté velem anyám, amit neked mondott, nem akartam hazugságban hagyni. Ugyan mama, fordult indulatosan anyjához, minek is keveredik a dologba, hiszen tudja, hogy ez a Gézára mutat, valóságos ördög. — Kit megcsalni, ki előtt hazudni nem lehet, ugye ? vágott közbe hirtelen Romvay. — És ha mindjárt anyád gondolta is ki ezen új hazugságot, elég gyalázat! egy lábbal már a sír szélén áll, és leányához bűntársul szegődik férje ellen, — egyedül hagyja őt, alkalmat ad neki a hitszegésre, a helyett, hogy Isten parancsolta anyai kötelességénél fogva féltékenyen őrködnek becsülete fölött. — Géza! szólt Margit engesztelő hangon, méltatlanul gyanúsítasz,, légy meggyőződve ártatlanságomról és hűségemről. Istenem, Istenem ! mikor gyógyulsz ki irtózatos betegségedből ? — Mihelyt kigyógyitasz, de nemhogy gyógyítanál, mérget csepegtetsz lelkembe, hogy megölj. A ki nem ismer, mézes-mázos szavaidnak hinni kényszerülne, de hihetek-e én ? —kit annyiszor megcsaltál ; mert engedj meg, a ki palástolni igyekszik tetteit, az megvan győződve azok helytelenségéről, különben minek titkolná ; a ki hazudik, az csalni akar, a ki csal, annak nincs becsülete. — Géza, az Istenért! zabolázd indulatodat, kérdezd meg lelkiismereted, nem úgy viselem-e magamat irántad, mióta e szerencsétlenségért, mint becsületes nő, nem kerestelek-e fel mindennap, nem ápoltalak e betegségedben, nem tápláltalak-e saját kezem főztével? felelj őszintén, teendette-e azt egy nő, ki férjét meg akarta csalni? — Amit tettél — válaszolt Romvay komolyan, — kötelességed tenni. — Nekem nincsenek irányodban kötelességeim, kiáltott Margit, indulatosan ugorván föl székéből-