Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)

1863-06-11 / 69. szám

Budapest, 14-dik évi folyam. 69. Csütörtök, junius 11-én 1863. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat leg­nagyobb fdliven, másodnapi szét­küldéssel : évenként két nagy m n­­­a­p és számos mümel- l­é k 1 e 11 e 1. Szerkesztő szállása : Zöldfa-utca 11-ik sz. 1. emel.,hova minden szerkesztőségi kézirat bérmentve utasítandó Az előfizetési és hirdetési dijak Kiukh­­Inszláv úr kiadó­ hivatalába. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő : BALÁZS FRIGYES. Főmunkatársa : LAURA GUSZTÁV, és KORMOS BÉLA. Szerkesztőség: Zöldfa­ utca 11-ik szám. (Ferenciek terén 7. sz. földszín küldendők. Előfizetési díj : Vidékre, és helyben egyiránt Egész évre .... 17 ujírt félévre ...........................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések : Gyorsan közöltétnek ; egy halá­rozott sorért 5 ujkr. fizetendő APRIL 7. 1868. Még az első is kicsiny, S már­­hol a második ; Édes anyja kebelén Szendereg, siránkozik. Még a bölcső ki se hült, A mért padlásra tevék ; S már le kelle hozni, hogy A picinyt belé tegyék. A szerelem fája, lám Mily áldott szépen terem ! Úgy örülök — no bizony Még majd sokra vihetem. Csermelyi Sándor. Tiz év előtt és után. — Eredeti elbeszélés. — Irta: Friebeisz Ferencz. (Folyt.) Romvayra a következő napok a kétségbeesés napjai voltak. Margit ugyan naponkint meglátogatá, de úgyszólván csak egy ug­rásra, s ha­­valamivel hosszabb ideig maradt is, anyja találékonysága tudott ürügyre szert tenni, mely alatt leányát sürgetőleg haza hiva. E körülmények Romvay féltékenységét még inkább éleszték és nem győző leküzdeni rögeszméjét, miszerint ha neje látogatása késett, azért történt, mert vetélytársával mulatott, vagy ha sietett, és anyja által haza­szólítottatott bizonyosan az volt oka, mert Zátonyi várt reá. A belső szenvedései a külsőn is csakhamar észrevehetők lenek. A déli férfiú roskadni kezdett, egészsége elhagyó arcának eleven pi­­rosságát a betegség sárgás színe válta fel, szemei világító tüzét el­­mosá a könyük szakadatlanul folyó zápora, minek folytán látása any­­nyira gyöngült, hogy írásra és olvasásra teljesen képtelenné vált, mi­reá nagy csapás volt. Ez alatt peres ügyei mindinkább bonyolódtak. Csalay csak he­ves ígéreteinél maradt, de a következés nem igazolá szótartását, mert netalán teendő lépéseiért jelentékeny díjt látszott igénybe venni (ezt Margit sírva panaszta el férjének)mire Romvayné nemcsak nem nyújtott reményt, sőt határozott visszautasítással válaszolt. Ügyvéde mozgott ugyan, de nem azon gyorsasággal s erélyességgel, melyet az ügyek követeltek volna. Tanácsra volt szüksége de férje nem volt képes ta­nácsot nyújtani, mit gondolt ő most a peres ügyek menetével? csak egy egyetlen egy foglalkozása volt, a szenvedés, csupán a szenvedés, melyet a legközelebbi napok eseménye a végsőig csigázott fel. Alig múlt el nyolc nap, midőn egy délután Margit helyett ismét anyja lépett be Romvayhoz. — Margit azt mondá — kezdé az öreg — hogy személyesen jö­vend, mert fiam uram ide kérte, de még nincs honn, peres ügyeiben jár, kíván valamit? — És a szállást nyitva hagyó anyám ? — Nem, a kulcs nálam van, sietek is haza. A társalgás rövid ideig tartott mire Erdeyné búcsút von. Romvay ez alkalommal is csalfaságot sejtett ugyanazért alig tá­vozott napa, ezt megelőzve, Margit szállásán termett, a nélkül, hogy benyitott volna. Nem csalódott neje honn volt s Zátonyi nála. Majd összeroskadt fájdalmában, a világított ablakok alatt, melyektől csak az öreg asszony léptei hallatára vánszorgott odább. Eszméletlenül kóválygott az utcán le s fel, hol, merre — maga sem tudá, s nyolc órakor Margitnál termett. — Jó, hogy jössz — szólt Margit, fontos közlendőim vannak és pereiről kezdett beszélni. De hallgatott is reá Romvay — megróttam anyádat mondá — mert oly vigyázatlan volt, és távozott hazulról, te jöttél elébb vissza, vagy ő ? — Én, — de nem kelle sokáig várnom, — utánam mindjárt jött ő is. Romvay homlokára komor felhők tolultak, de a vihar kitörését pillanatnyilag legyőzé. — Tehát, midőn anyád hozzám indult, és tőlem visszajött, még nem voltál honn ? — szólt Géza. — Nem. — Elég — dördült meg Romvay hangja, és én azt állítom, hogy honn voltál Zátonyival. Míg anyád lassú lépteivel jött haza tőlem, én addig egy ugrással itt termettem, és erről személyesen győződöm meg. Margit arcát a megaláztatás kigyullasztó, föld alá szeretett volna bújni szégyenében, de Géza gyilkoló szemsugarai fogva tárták őt. Ta­gadni igyekezett a valót s még anyját is bizonyságul hivá, de Romvay tekintetének és beszédének szigora megtörték erejét, vallott — és anyjára tolt mindent. — Mikor haza­jöttem, úgymond, anyámnál találtam, legfölebb fél óra múlva elment, közté velem anyám, a­mit neked mondott, nem akartam hazugságban hagyni. Ugyan mama, fordult indulatosan any­jához, minek is keveredik a dologba, hiszen tudja, hogy ez a Gézára mutat, valóságos ördög. — Kit megcsalni, ki előtt hazudni nem lehet, ugy­e ? vágott közbe hirtelen Romvay. — És ha mindjárt anyád gondolta is ki ezen új hazugságot, elég gyalázat! egy lábbal már a sír szélén áll, és leányához bűntársul szegődik férje ellen, — egyedül hagyja őt, al­kalmat ad neki a hitszegésre, a helyett, hogy Isten parancsolta anyai kötelességénél fogva féltékenyen őrködnek becsülete fölött. — Géza! szólt Margit engesztelő hangon, méltatlanul gyanúsí­tasz,, légy meggyőződve ártatlanságomról és hűségemről. Istenem, Istenem ! mikor gyógyulsz ki irtózatos betegségedből ? — Mihelyt kigyógyitasz, de nemhogy gyógyítanál, mérget cse­pegtetsz lelkembe, hogy megölj. A ki nem ismer, mézes-mázos sza­vaidnak hinni kényszerülne, de hihetek-e én ? —­kit annyiszor meg­csaltál ; mert engedj meg, a ki palástolni igyekszik tetteit, az meg­van győződve azok helytelenségéről, különben minek titkolná ; a ki hazudik, az csalni akar, a ki csal, annak nincs becsülete. — Géza, az Istenért! zabolázd indulatodat, kérdezd meg lelki­ismereted, nem úgy viselem-e magamat irántad, mióta e szerencsét­lenség­ért, mint becsületes nő, nem kerestelek-e fel mindennap, nem ápoltalak e betegségedben, nem tápláltalak-e saját kezem főztével? felelj őszintén, teendette-e azt egy nő, ki férjét meg akarta csalni? — A­mit tettél — válaszolt Romvay komolyan, — kötelessé­ged tenni. — Nekem nincsenek irányodban kötelességeim, kiáltott Margit, indulatosan ugorván föl székéből-

Next