Hölgyfutár, 1864. július-november (15. évfolyam, 1-38. szám)
1864-10-20 / 33. szám
Szerkesztői szállás: (hova a kéziratok bérmentve küldendők) Földfa-utca 11. sz. J Kiadó-hivatal: (hova az előfizetési és hir- ^ detési dijak küldendők) Kertész József könyv ^ nyomdájéban. -j városháztér 3. sz. 2. udv. HÖLGYFUTÁR. irodalom, társasélet, művészet és divat koréból. : minden vasárnap és csütörtökön nagy negyedrét ivén. Megjele: Előfizetési dij: ? (vidékre vagy helyben egy j? aránt) Jc , ? r* Egész évre . . . 16 frt !) 2 Félévre .... 8 frt. ^ Évnegyedre . . 4 frt. Hirdetések gyorsan és jutányosan közöltétnek.5 Csütörtök, October 20. 1864. Thea mellett. Felségesen fűtött szobában Csak ketten ülünk kedvesem, S gyönyörködvén a szesz lángjában, Mely úgy fellobog kékesen: Lelkünk vigan feled el múltat, S nem óhajtja meg a jövőt, — Csupán a jelen percen mulat... Mért is számitnák az időt!? Libeg-lobog a fürge lángnyelv, Árnyak táncolnak a falon : Itt is, ott is suhan egy árny el, De fény sugárzik arcodon. Kakukkos óránk meg-megkettyen, Nézd, a csésze már párolog! Vájjon — mint mi vagyunk ketten, — Mások is ilyen boldogok? Vess egy darabka cukrot nékem! Legyen édes, mint életem. Te mindenben feletesz vélem ? így, — koccints, éljen a jelen! A citromot ha kifacsartuk, Héja úgyis szemétre jut... E szép órára régen vártunk, — Most szólott tizet a kakuk. Boldog vagy-e?... nem, ezt nem kérdem, Látom mosolygó arcodon, De azért csak tied az érdem, S ha én abban is osztozom: Csak jó szivednek ajándéka, Mely engem oly forrón szeret! E ház a boldogság hajléka, Mióta bírlak tégedet. Csak a jelennek éljünk mindig: Éljük az élet perceit, S boldogok leszünk mind a sírig. Ah, ez édes láng úgy hevít! De im, pilláink már csukódnak, Az álom s boldogság miatt... Vigyázz hangján a válócsóknak — Fel ne ébredjen kis fiad! Komócsy József. A kis Pepi szerencséje. (Fővárosi életkép.) Irta Kulcsár József. 1. Utóbb aztán kitették neki az asztalra. Mit? Kinek? Miért? A kapusnak való hatost. Ripai Elemérnek. Mert mindig honn feledte a tárcáját. Ki volt az a Ripai Elemér? Miért feledte honi tárcáját? Mi okból sajnálták meg szegényt? Ripai Elemér egyszülött fia volt Ripai Izsaiásnak, akitől szép nevet és kétezer forintot örökölvén, följött Pestre az urat játszani. Miután azonban a tőkét nem akarta elpazarolni, a kamat meg nagyon csekély a fényűzésre, azt a furfangos működést találta ki, hogy mindenhol este csapott visitet, félóráig ott kedveskedvén rémülten kapott oldalzsebéhez az elválás pillanatában s szorongva vallá be a házi urnák feledékenységét a kapust illetőleg s felkérte őt, ha bíznék benne egy vagy két hatosig, mert ő gentleman, őt krajcárt utal a szegénynek adni fáradozásaiért. S miután ezt oly szeretetreméltóan adta elő — bár naponként ugyanezen okkal állt elő, nem bírták soha megtagadni egyszerű kérelmét. Miután azonban egyszer, egy elfeledett pillanatában, őszintén bevallotta, hogy egy általában nem szokott magával pénzt hordani — félreeső lakása miatt félvén az utcai rablóktól — nem is kérdezték aztán van-e vagy nincs e nála pénz? letették az asztal sarkára jó és kívánás helyett. E pénz gyűjtési módot gyakorolván vagy nyolc évig megjegyzendő, hogy különben solidal élt s egy este kilenc tiz ily hatosos vizitet csapott, azt vette észre, hogy szép kis összeggel rendelkezik, s hogy voltaképen meg is nősülhet, vagy mi? A feleség is höz valamit a házhoz, ő is szorgalmasan folytatandja esti látogatásait, majd csak megélnek valahogy . . .?! Arról semmikép sem tudott volna lemondani, hogy e jó szokását elhagyja valaha, bármily gazdagon találjon is nősülni. A vérében volt már a hatos. Rögtön utána is látott a leánynézésnek. Azaz, hogy rágalommal ne vádoltassunk, kénytelenek vagyunk kimondani, hogy nem annyira a leánynézésnek látott ő utána, mint inkább gondolkozása paripáit futtatta ki emlékzete legelőire, hogy azok tereljenek neki egyet: csinosat, gazdagot, jó s szép névvel bírót. A paripák tereltek neki először egy baronesset szépet, jót és egy kissé gazdagot is. Hanem ő elővette okoskodásának lószőr sudaras ostorát, rájuk csapkodott, visszakergette hozományukkal együtt a pusztába .. . Majd, hogy az ő keservesen gyűjtött pénzecskéit is eltrinolinozza! Nem kell! Hoztak neki egy kedves szeretetre méltó színésznőt, kinek országos neve volt s kétezer forint évi fizetése. Ezzel meg lett volna elégedve, csak az nem tetszett neki, hogy annyi látogatója volt naponta a kedvesnek: sógora, bátyja, unokatestvére, anyja bátyja, kebelbarátja stb, hogy kénytelen volt visszarezzenni e nagyon is tágas atyafiságtól. Nem kell! Lereztek neki egy kis falusi angyalt egy szérnét mint a vadrózsa, jót mint a nádméz s tehetőset mint egy alföldi gazda. Utána is látott, hogy megismerhesse őt bővebben. Meg is ismerte, hanem ott is hagyta azonnal. A kis falusi angyal, oly falusi angyal volt, hogy egy nagyvárosban megfordult fiatal embernek teljesen lehetetlen volt vele csak fél óráig is együtt mulatozni, illetőleg unalmaskodni, annyira értett a hallgatáshoz, mint egy ma fogott pisztráng s ha szólt, oly sületleneket méltóztatott rózsa ajkain kibocsátani minősületlenek csak g. r. tárcacikkei lehetnek. — Jó volt, angyal volt, de szellemszegény. Ripai Elemérnek volt annyi felfogása, hogy az első pillantra átlátta, miszerint a családi élethez nem elég a szépség, a vagyonosság és jóságon kívül, de elkerülhetlenül szükséges a szellemdús lélek is, mely játszani bírjon a szenvedélyekkel, bolondoskodjék, lipe szárnynyal verje fel a hamvadó parazsról az aluszékonyságot, szóval, a lélek örök vidorsága által el bírja feledtetni a férjjel a feleség hervadó anyagiságát. . . Úgy ott hagyta, hogy kalapját is nála feledte emlékül. Akkor aztán gondolkozóba eset, mitevő legyen ? Szörnyen fájlalta, hogy nem bir egy jó hites társra akadni, akkor már, midőn végre valahára a házasulási eszmével nagy nehezen megbarátkozott. Hanem azért nem esett kétségbe. A mi halad nem marad, egy okos álom megadja a jó tanácsot, pénzt sem kell értte ad AJ 33i.