Hon és Külföld, 1846 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1846-08-02 / 62. szám
HON ÉS KÜLFÖLD 1846. (Második félév.) 62-dik szám. Kolozsvár. Vasárnap augustus 2-kán 1846. Tartalom : Hayti köztársasága, Mexicoi steilet—tétel. Rettenetes tengeri csata. Elegytár. llayti köztársasága. Utolsó lázadásai ’s jelenállása. (Folytatás.J 2. A’ feketék első fiarczai a’ mestirekkel. Azon időben midőn Toussaint-Louverture az anya-ország ’s gyarmatok köztti szövetséget ravaszul, melyben némelyek lángészt akarának látni, titkon felbontá, Rigaud, egy elegyvérü mulatt, előre látá abból faja sorsát, ’s elhatározó az afrikai főnökkel bátran ’s merészen szembe szállani. E’ férfiú, ki Toussaint-t sokkal felül halad, ’s kinek neve már ma csaknem egészen feledékenységbe sülyedt, büszkén kihirdeté a’ népfajok háborúját, ’s a’ déli tartományban lakó mestireket, a’ feketék elleni rettenetes csatára maga mellé gyűjté. Ezek vezérükkel együtt, meggyőzőivé és semmivé téve, egy pillanat alatt eltünének a’ színhelyről. Frankhon Toussaint hűtlen ígéretei által megcsalatva védelme alá véve a’ feketék pártját ’s ez maga győzelmét a’ directorium tehetetlenségének, mindenek felett megvakitásának köszöné. Az anyahon nem látását, hogy a’ Frankhon melletti hűség a’ mestirekre nézve élet és halál feltétele. Hasztalan küldözé előterjesztéseit Rigaud Mirína megyébe — mert a’ mulatt főnök okos tanácslatait ’s becses tudósításait nem vevék számba, ’s midőn a’ többség által legyőzetve elkészülő, mint guerilla, háborút folytatni, Vincent tábornoki segédet küldék el a’ kardot viszszakérni, egy oly férfiút, ki rá legnagyobb béfolyással volt. A’ szelidithetetlen mulatt dühében kényezve széttöré kardját ’s Frankhonba vitorlázott, így végződik a’ feketék és szirtesek köztti első harcz. Szinte két évvel ezután a’ trópi tartományokban uralkodni szokott ragály, mely nehány hét alatt a’ Lecere tábornok mindenütt győző seregét felemésztő, a’ forradalom elemeit újra feléleszteni látszék, miket a’ franczia hadvezérek a kétségbe esés energiájával előbb elnyomtak, de ki nem irtottak. Egy elegyvérű férfi ’s a’ genekarhoz tartozó kitűnő tiszt, ki a’ franczia katonatanodákból került ki ’s franczia ezredeknél szolgált, a’ gyarmati csapatoknak, mik a’ franczia táborban az ő parancsnoksága alatt állottak, megparancsolá tüstént fegyvert fogni; a’ támadásra új jelt adott, melynek nem csak törzsrokoni, hanem a’ fekete Kristóf és Dessalines is engedelmeskedtek. E’ merész lázitó Petion Sándor volt, egy gazdag gyarmatostól ’s szabad nőtől származott mulatt és quarteron. Nem bírt ugyan erős és felemelkedett lélekkel, de ügyessége ’s bélátása nem hiányzott: ő is látta, mint Rigaud a’ jövendőt, mely az ő fajára várakozott. Hogy a’ városi párttól elszakadott, melyhez őt nem csak a’ maga és az övéinek haszna, hanem az ő nevelése és színrokonsága is kötötte, azért történt, mivel Leclerc tábornoknak azon rettenetes feltételét, hogy őt félelmes sergeitől, kiknek sorsáról gondoskodnia kelle, megakarja fosztani, észrevette. Ha ő Dessalines-nek, ki főtábornok ’s a’ francziák elmenetele után császár lett, magát vonakodás nélkül alá veté, csak azon gondolat okozá, hogy rá nézve még a’ tettek ideje nem jött volt el. E’ pillanatra azonban nem sokáig kelle várni; Dessalines uralkodása rövid ideig tartó volt, a’ fekete császár nem sokára gyilkos kezek köztt vérzett el ’s a’ pálya nagyravágyó helyettese előtt igy megnyílt. A’ szerecsen Kristóf ’s a’ mulatt Petion köztt a’ fajok csatája, mit a’ közveszély egy pillanatig elnyomott volt, tüstént elkezdődött. Petion, kit Dessalines halála okozójának mondottak, teljeséggel nem mentette magát, hanem e’ bűntettet hasznára kívánta fordítani; ügyes ravaszsága által a' déli ’s nyugoti köztársaság elnökévé levő, azon időben, midőn Kristóf azzal dicsekedett, hogy a’ francziákat az ő afrikai királyi palozája alatt tartja. A’ Kristóf és Petion köztti tusa, választó szerencsével addig tartott, mig a’ kifáradt két hadvezér a’ háborút békekötés nélkül félbeszakasztá. Mintegy tiz órányi távolságú földön, mit a’ két vetélytárs az okosság tanácslatánál fogva, a’ két status közti pusztán hagyott, a’ tropicusok buja növényzete nem sokára áthághatatlan határvonalt húzott, mely a’ két fajt egymástól még inkább elzárta. Kristóf északot ’s az északnyugoti részt bírta; Petion ura maradt a 62