Hon és Külföld, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)
1847-05-30 / 43. szám
HON ÉS KÜLFÖLD 1847. 43-dik szám. (Első félév.) Kolozsvár. Vasárnap május 30-kán 1847. Tartalom A. kozák tartományok. Elegytár. A* kozák tartományok. (Utazási kivonat egy német természetbúvár etillékezetességeiből.) II. folytatás Egy estve Stavropolban két ifju hadnagygyal éppen játszóasztalnál ültem, midőn őrmesterem azon jelentéssel lépett be, hogy a Kowkaskajába menetelve rendeletem érkezett. Könnyű lett volna tettetett betegség színe alatt ez alól felmentetni, de bortól felhevülve, kalandoros képzelődésben és regényes hadjelenetek látását remélve, kedvem jött kiindulni. Elővettem mangalétámat ’s patrontásomat, a’ sorba állottam ’s trombitaharsogás küztt elindultunk. Hirtelen elindulásunkat a’ kowkaskajai kormányzó hivatalos levele okozta, ki siető segítséget kívánt, mivel kémjei szokatlan nagyságú cserkesz erőtől leendő megtámadását vitték neki hírül. Midőn Kubánhoz értünk, az ellenség már áttakarodott volt, de az egész kozák népet talpon, az ágyukat ’s gyalogságot készen találták. Viszszatérő útjokat el akarták zárni ’s csekély ellentállás után szétszórták’s megszalasztották őket, nagy része a’ sűrű nád közzé menekült; egy más csapat minden oldalról szorongatva egy postaállodalomra rohant, az írnokot, postalegényeket ’s őröket leszabdalta ’s a’ kis házba magát bévette. A’ határvonali kozákok eleintén bé akartak rohanni, de a' esetkészek oroszlánok 's tigrisként védték magukat, lovaikról nehány tuczet kozákot lelőttek ’s az első megtámadókat az ajtóban darabokra vagdalták. A’ kozákok húzták a’ rövidebbet, késkedtek ’s a’gyalogságot várták. Századom parancsot kapott szuronyokkal rohanni a’ postaházra, tábornokunk is jelen volt ;s areza dühtől ’s volkától inkább lángolt mint valaha. Kapitányunk ellen rettenetesen dúlt fúlt, mivel azt gondolta, hogy nem siet eléggés a* cserkesz golyóktól fél. E’ tábornok durva barbarus ember volt, dühös megtámadásával sokkal nagyobb félelmet öntött belénk, mint öszszesen a’ cserkeszek. Káromkodása szárnyakat adott a’ kapitánynak ’s vele együtt egész századunk ostrommal rohant a’ postaházra, az ablakok szétzúzattak, ajtók bétörettek, mindnyájan a’ házba rohantak ’s húsz perczig tartó öldöklő harcz után már egy cserkesz sem lélekzett, de embereink harmadrészével együtt tisztjeink is mindnyájan elhullottak. Midőn mindennek vége volt a’ sebesülteket a’ kreposzba vitték ’s midőn éppen azon voltak, hogy a’ holtakat egy gödörbe hányják, egy agg cserkesz megint feleszmélt ’s a’ katonákat, kik őt mint holtat ki akarták vetni, komolyan megnéző. Egy katona ki akará őt végezni ’s már felemelte fegyverét, de ellene szegültem, a' cserkesz ki határtalan nyugalommal vára a’ halálos döfést, oly szánakozásra indított engemet, milyent húsz évi kaukázusi életem alatt előfordult hadijelenetek köztt soha sem értettem. Nem képzelheti uraságod mily szép volt ez agg, mily méltóságos pillantása az arczát és ezüst szakállát boritó vérfoltok daczára is, úgy hittem, soha sem láttam ily tiszteletet követelő méltóságos arczot ha atyám legyen sem tőlthetett volna el tekintete több fájdalommal. Azon emberek, kiknek természettől nyert lágy szívét a’ katonai élet ’s gyakori borzasztó vad tények látása egészen el nem fásitotta, a’ csaták végződése után, midőn a’ vér már lecsendesedett, gyakran éreznek ily meglépést. Mig a’ harcz dühöng’s az erekben a’ vér forr, a’ legjobbszivü katona is irgalmatlan, azelőtt egy órával az öregről a’ halálos csapást magam sem hárítottam volna el, szuronyommal tán magam döftem volna keresztül. A’ kaukázusi hadsereg egyes tisztjeinek említhetném némely emberi tényeit, kivált a’ lengyelekét, de ütközet alatt soha sem tapasztaltam azt, a lőpor füstje, szuronyok és sisakok csengése a’ szánakozás szavát a’ leglágyabb szivüekben is elfolytani látszanak. Az orosz zászlók alatt a’ jószivüek végtelen számához képpest az ily emberi jóérzésűek igen kevesen vannak, ezek rendszerint még jövevények e földön, mert a' háború a’ legnemesebb természetet is megkeményiti 's elsilányitja 's a’Kaukázusban sokkal hamarább mint egyebütt.43