Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)

1845-10-14 / 15. szám

-------------------------------------------­ s a kétségbeesés emberfölötti erőt kölcsönzött karjaiknak. Gróf Zorecki néhány percz mulva szú­rások alatt rogyott össze s adta ki jobb sorsra érdemes lelkét. —Mazeppa azonban mint oroszlán védte magát, mindemellett ha száz élete lett volna is, el kelle esnie, de a király halálbüntetés alatt parancsolta meg é­­letben elfogattatását. Utójára fegyverei eltöredezvén, zápor­ként omlottak rá üldözői s a földre lenyomták. Összetépetten s vérig kínzottan hur­­czolták a király’ trónjához, kit hosszas ki­maradásán nyughatatlankodó kamarásai ta­láltak meg szűk rejtekében, sok keresés után. Nem lehet lerajzolni azt az indulatki­fejezést, melly a király’ képén véráldozata’ megpillantásakor mutatkozott. Pokoli kárö­röm, tigrisi vérvágy, kielégített boszuszomi nem fejezik ki elég hűn eltorzult arczvoná­­sain mutatkozó érzelmeit. Egész testében reszketett a mértékletlen öröm miatt, őrült zajjal tombolt kezével s lábával, s közben­­közben olly borzasztó sajátságos hangon ka­­czagott föl, hogy a körülállók k­ezében a vér halt meg; csak igy kaczaghatott a sátán az első emberek’ sülyedése fölött. Mazeppa megvetőleg tekintett iszonyú versenytársára; ajkait azonban egy szó sem hagyá el. Arczszíne halvány fehér a szen­vedett méltatlanságok’ következtében, de vo­násain a félelem s megalázódás’ legkisebb árnyékát sem lehetett észrevenni, komoly­büszke s szilárd maradt egész fogsága alatt. Hasonlított egy indus fogolyhoz, kinek a kö­vetkező martiri kinokrul világos fogalma van, de mellyek azonban szilárdságát legkevésbbé sem rendíthetik meg. Kázcnér napokon s éjeken keresztül gondolkozott, miképen gyilkolhassa el úgy ellenét, hogy az a halál’ kínait sokszorosan érezze. Minden kínzás, minden kigondolható halál csekélynek látszott előtte illy égrekiál­­tó vétek után. ■— Ezenközben az ifjat na­ponkint kínoztató tigrist játszi vérvágygyal, lassan kint akarván semmivé tenni. Hedvigről minden kínzás’ daczára sem vehetett ki Mazeppától semmit. Mígnem a zárda’ fejdelemasszonya, félvén a király’ ha­ragkitörésétől, követe által bejelentette, hogy nála egy ismeretlen lányka egy éjszakára szállást kért, de másnap reggel elhagyta a zárdát, s azóta róla semmit sem hallott. Napok múlva a király tanácsosaival egy büntetés’ nemet gondolt ki, melly elég kínosnak s tartósnak találtatott illy nagysze­rű vétek megbüntetésére... t. i. sajátságos éhhalállali elvesztést. Kevés napokkal ez események előtt egy vad mént fogtak Ukrajna­ erdeiben, mellyet legkevésbbé sem tudtak megszelídí­teni. — Erre kötözték föl a boldogtalan ifjút. Tudva volt ezen vad lovakról azon különös sajátság, hogy belösztön után ere­deti lakhelyükre visszafutnak akármilly nagy távolságról. Ukrajna harmadfélnapi távolság­ra volt Varsótól; — ezen tér’ megfutása közben Mazeppának kínos éhhalállal kelle meghalnia, vagy Yolhinnia’ rengetegein far­kasok’ gyomrába temettetnie. Varsón kívül egy szabad téren bocsá­tották Szabadon a szilaj mént az udvar s roppant néptömeg’ jelenlétében; harsogó nye­rítéssel ágaskodott ez föl, s villámgyorsan tűnt el élve halott terhével. Vad hahókiál­tás buzdítá futásában. V. Mazeppa’ lelki küzdelmei fogsága óta fájdalmasak valának, s bár arczára nem ül­tek ki mélyen lefojtott szenvedései, lealázó­­nak tartván külsőleg legkevésbbé is észre­­vétetni gyöngeségét, de annyival jobban sa­jogtak égető kínai lelkek fenekén. Meghalni, semmivé lenni, elfeledtetni, már magában véve leverő gondolat, de meghalni illy ifjan, századot ígérő életerővel, meghalni most, midőn a szerelem v­édern virágai kezdenek számára nyílni, a nélkül hogy csak egyet is szakaszthatott volna e mennyei kertből, szép, nagyszerű s lofagias remények’ hajnalán, — 283 — •

Next