Honderü, 1847. június- december (5. évfolyam, 2/1-26. szám)
1847-07-06 / 1. szám
II. 1. SZÁM. -----------------T KEDD. NYÁRHÓ’ 6. 1847. imi Tormilli Alpári táblabiró úrhoz. 1. Tisztelt táblabiró ur! Vettem ön’ hosszú, helyesírási hibáktól hemzsegő levelét. Megengedjen, tisztelt táblabiró ur, ha nevén nevezem a gyermeket, de azon levél nem egyéb mint nevetséges értekezés, falujegyzői stilban írva, mellyben elkorhadt a modorban mint minden néven nevezendő újítás’ csökönyös ellensége áll ön velem szembe; boszankodva kikéi a literatorok’ hiábavaló serge ellen, s egy halmaz kérdéssel fordul hozzám, mert úgy vélekedik : nekem a legkülönösb embernek kell lennem, mivelhogy legtöbb ellenségem van az irodalomban, s mivelhogy eddigien saját magamon kívül egyetlenegy védelmezőm sem akadott. By the holy poker! Meg ne ijedjen ön, táblabiró úr, ez nem valami új gyártású magyar káromkodási formula, hanem a izlandi, s annyit tesz mint: a szent pokerra! — a pokerra nincs magyar szavunk , hacsak önnek daczára egyet hamarjában nem faragunk. — jelent pedig poker az angoloknál szokásos tizzrudat a kéményben! — Tehát még egyszer : by the holy poker! Ön engem izetlen szellemröstségének gyermeki kérdéseivel igen megharagított. — Ugyan Istenért, édes táblabiró úr, mondja meg ön, minő érzelmekkel olvas ön könyveket és hírlapokat ? Mit gondol önmagában költőink h lángzó érzelemhangjainál és csodásan tarka rendszereinél politikusainknak ?.. Csakugyan azt hiszi ön, hogy minden, mi ön’ káposztástáján , karácsoni kolbászán, nemfizetésén és (engedelemmel legyen mondva) nadrágszíján túl van — az már mind csupa merő ostobaság, — mellyel foglalkozni okos embernek eszébe sem juthat?! És egész hévvel nekem esik ön, hogy beszélhetek én örökké és egyre csak irodalmi haladásról, aestheticai elvekről , becsületességről, magasb irányokról, és egy írott prédikácziót mennydörüg le rám, hogy még máig sem tudom igazán, hogy lehetett képes valaki annyi ostobaságot összefirkálni s egyetlenegy tintatartóból kimerítni! Barátom, táblabiró ur! Simuljon ön’a modernitáshoz, az ókorból nem maradt fen egyéb, mint a classicitas — melly minden ósága megt ett is mindig új marad, s a középkor nem hagyott nekünk egyebet, mint ködszürke ostobaságot, melly egy nagy feudalbundába burkolózik, hogy a humanitás’ szabad legében náthát s köhögést ne kapjon s tönkre ne jusson .. A kritikusok a leginkább gyűlői kedves táblabiró úr! Egész kedvét elveszik önnek az irodalomtól; nem egy irót, kit ön classicusnak tartott, mint igen középszerűt állítottak ön elé, s önnek a napon, mellyet tisztának és foltnélkülinek tartott, egész sereg nagy homályló foltokat . ---------------------------------------------