Honismeret, 1979 (7. évfolyam)
HONISMERETI OLVASÓKÖNYV - Bariska István dr.: A "szőlő jövésnek könyve" és hagyománya Kőszegen
Nem szabad tehát túlbecsülni sem a rajzok jelentőségét, erre figyelmeztet az is, hogy eleinte csak a kifejlett, zöld hajtásokat rajzolták le. Mintha igazolná ezta polgárkönyv 1632-es idézett feljegyzése is, amely a városbíró asztalára tett lövésekre a német „Wahrzeichen" kifejezést használja. Ez pedig egyszerre jelent jelképet, előjelet s valamire jogosultságot is. Ennek a szép kőszegi szokásnak egyértelmű ugyan a néprajzi ihletésű gyökere, de mint a bírói hatalom egyik jelképe kristályosodik ki, s nem annyira abban a szerepében, hogy előre utaljon a termés milyenségére. Annyi azonban bizonyos, hogy 1740-ben ezzel a szándékkal nyitották meg a könyvet; ez az igény azonban később másodlagos lett. A „Wahrzeichen"-előjel értelmezés a XVIII. század közepére elhomályosította az eredeti funkciót. Bálint Sándor megjegyzése is kísért, amikor azt mondja, hogy az egyház Szent György kultuszát éppen a pogány kultuszok ellensúlyozására helyezte erre a tavaszi időszakra. Mintha részben arra épült volna a kőszegi szokás is, hogy magától a jövések bemutatásától és lerajzoltatásától többet vártak volna, mint a hajtások állapotától. Ami ebben a kötetben a rajzok mellett oly rendkívül értékes, az a kőszegi szőlőkre, ültetvényekre és dűlőkre vonatkozó sokféle feljegyzés. Ugyanakkor szinte érthetetlen, hogy az 1890-es években pusztító filoxéráról egyetlen sort sem jegyeztek fel a kötetbe. Pedig az egykor 800 holdra becsült szőlőterület jelentős része ekkor pusztult ki. A szőlőjövések könyve 1929-ben szakszerű képet festett a gazdálkodás akkori állapotáról. Többek közt innen tudjuk, hogy az 1925/27-es kataszteri felmérés már csak 126 katasztrális hold szőlőt talált a várost ölelő hegykoszorún. „Két három évtizeddel előbb még egyszer ily nagy szőlőterület volt még. A filokszéra-vész, a peronoszpóra elleni folytonos küzködés, alkalmatlan pincék, nem kielégítő borértékesítés — 1806-ban még Sziléziába exportáltak Kőszegről — és a lakosságnak más téren (nevezetesen az építőiparban) való jó elhelyezkedése voltak az okok, melyek a szőlőmívelést lecsökkentették ... Az igazi kőszegi bor, a kék frankos, más néven burgundi szőlőből nyert vörös bor és a furmint (vagy mint népünk németesen mondja: „Gemáni, azaz Gemainer) és az olasz rizlingből nyert fehér borok. Ezek jó évben olyanok, hogy odaállíthatók jobb borvidékek borai mellé is. Rossz években azonban felette savanyúak. Az utolsó két évtizedben sok szőlőtermelő megrontotta a kőszegi bort a „Delavára", az „Otelló" és a „Nova" direkttermék ültetésével."10 Ezt a részletet azért kellett kiemelnünk, hogy érzékeltessük a verbális rész szakszerűségét, elemző igényét, amely persze ritkán ilyen részletes. S még valamit. Ekkor, a harmincas években esik szó először a szőlőjövések könyvében a Kőszegen honos szőlőfajtákról. A szőlőkönyv 1900-tól a hajtások rajza alatt már megjelöli ugyan, hogy a jövéseket „fekete" vagy „fehér" szőlőtőkéről metszették-e, de közelebbi meghatározást nem ad. Ilyen tágan értelmezve utal 1869-től arra is, hogy a minták az ún. „Magyar, vagy Alsóhegy"-ről és a „Német vagy Felső-hegy"-ről erednek-e. Közelebbi dűlőnevet csak szórványosan használ. Ehhez térkép híján tudni kell, hogy a várost a szőlőhegyek mintegy kifhalakban ölelik körül, oly módon, mintha képzeletbeli óralapunkon hét és egy óra között húznánk balról jobbra egy szép körívet. A hét és kilenc óra közti terület nagyjából a „Magyar vagy Alsóhegy", a fennmaradó nagyobb körcikkre rajzolhatnánk a „Német vagy Felsőhegy"-et. Ezt a körívet — amelyből csak a kisebb hányad szőlő — mint a kettévágott citromot a benne futó gerezdek, úgy hálózzák be sugárszerűen a dűlőutak. 1930-tól már azt is meg tudjuk mondani, hogy a hajtásokat melyik dűlőből vételezték, hogy abban a dűlőben mikor milyen fajta ültetvények voltak. Szívet melengető érzés lenne, ha ezeket a feljegyzéseket már 1740-től következetesen bevezették volna. Meg kell azonban elégednünk azzal az 1930 előtti, egyetlen 1749-es bejegyzéssel, miszerint abban az esztendőben a Doroszlóhoz közel eső városi szőlőből, a Layter dűlőből hozták be a szőlőhajtásokat.11 Századunk harmincas éveitől vezetett pontosabb feljegyzések alapján kimutatható, hogy bizonyos következetesség alakult ki a mintavétel helyének meghatározásában. Minthogy a nagy kiterjedésű kőszegi szőlőhegyen, különösen annak mély tagolása miatt, elég nagyok a mikroklimatikus különbségek, már csak a hajtások összehasonlítása miatt is célszerű volt bizonyos dűlőket előnyben részesíteni, így nagyon kézügyben volt a Meszesvölgy (Kalchgraben), a Királyvölgy (König), a Kapaszkodó (Steiger), a Római domb (Römer), az Alsófigyelő (Wachtelsack), a hőcserélő (Rosstauscher), a Hidegvölgy (Eisgrubel) és a Hosszúlövészárok (Lange Schützengraben). Az 1930—1979 10 Szjk, 1929-es bejegyzés. 11 Szjk, 1749-es bejegyzés. 99