Honismeret, 2005 (33. évfolyam)

2005 / 1. szám - ÉVFORDULÓK - Csokonai, a komáromi poéta (Dr. Szénássy Zoltán)

Esküszöm hószín kezedre, Rózsaszádra, tűzszemedre, Hogy te lesz csak kedvesem. Esküszöm, hogy míg csak élek, Más szerelmet nem cserélek; Vagy Lilim, vagy senki sem. Azt tervezte, hogy Pesten leteszi az ügyvédi vizsgát. Erről tanúskodik Szikágyi Ferenc által közölt levele, melyet Komáromból küldött Sándor Dánielnek, egykori iskolatársának 1798. ja­nuár 19-én.­ Amint tudjuk, Csokonainak ez a terve nem vált valóra. Csokonai és Vajda Júlia bimbózó szerelmének egyik meghitt tanyája lehetett a komáromi Duna-sziget, amely évszázadok óta a szerelmesek találkozóhelye. A virágzó szépségű sziget -amely még ma is elandalítja az elmélyedést kereső lelkeket - versre ihlette a költőt, és lírájá­nak egyik gyöngyszemében, A Duna nimfája címmel így ír: Amott egy nyárfa híresében, Itt a vadfaunok irtoványi A tűzfa közt, Megtetszenek, Találni a sziget mentében Az ő­sz Dunának szép leányi Egy tiszta közt. Itt fürdenek /.../ Itt fürde Lilla is magába, S az istenek Az égről e barlangocskába Lenézzenek. /.../ Csokonai komáromi tartózkodásának egyik kedves színfoltja a martosi látogatása. Ez a kis falu Komáromtól alig 13 km-re búvik meg a Nyitra árterében. Honfoglalás-kori település, s a természet jóvoltából elkerülte a tatár- és a törökdúlást. Makulátlan eredetiségében maradt itt meg az ősi magyar jelleg.­­Feszty Árpád A magyarok bejövetel című körképéhez innen vá­lasztott modelleket. Itt volt rektor Nagy Mihály, aki Csokonaival diákoskodott Sárospatakon. Ki is hívta magához Komáromból, emlékezve a régi szép pataki évekre. Volt nagy dínom­dánom a költő tiszteletére. Csokonai már jól az üveg fenekére nézett, s a vendéglátó rektor mérsékelni próbálta. A rektor unokája így jegyezte az anekdotát: „Öregapám váltig kérte Cso­konait, ne igyék annyit. - Meglásd, Miska, sírba dönt az ital, ha oly mértéktelenül iszol. (Ak­kor már köhögött is.) - No, nem bánom. Nem iszom többet. Rám nézve Babhus meghalt. Ren­dezzünk illő temetést, adjuk meg neki a megillető tisztességet s üljük meg a torát. Öregapám kiénekelte, Csokonai pedig gyászbeszéddel elparentálta Bachust. A ravatal he­lyére a halotti szertartás után behozták az asztalt, megterítették s elköltötték a gyászlakomát. Az egyik pintes üvegben még maradt félliternyi bor. Ezt öregapám az ajtó mögött lévő vakab­lakba tette a többi üvegekhez. Lefeküdtek. Éjszaka zörgésre ébredt föl öregapám. Csokonai a maradék bort kutatta a vak­ablakban, s az üvegek egymáshoz verődtek. - Ki az? Miska, te vagy? Mit csinálsz ott? Bará­tom, szólalt meg Csokonai,­­ nem tudok aludni. Bachusnak a lelke kísért. És leeresztette tor­kán a megmaradt bort."­ Mivel Vajdáék a közelgő szüretre Dunaalmásra utaztak, Lilla egy fekete pecsétes levelet hagyott Bédiéknél Csokonai számára. A levél Lilla szerelmi vallomását hozta, amely három­ezer betűből állt. Ennek hatására írja Csokonai A fekete pecsét című versét: Drága szó ez, szép levélke! Mert ezért csókollak ám: Mert teveled Lilla lelke Új napot deríte rám... 7 Szilágyi Ferenc: Csokonai művei nyomában. Bp. 1981.58-59. old. 8 Závory Sándor: Emlékeim. Galánta 1914. 52-57. old.; Vargha Balázs: Csokonai emlékek. Bp. 1960. 456. old.

Next