Honismeret, 2019 (47. évfolyam)
2019 / 4. szám - ÉVFORDULÓK - Debreczeni-Droppán Béla: Humboldt-emlékmű a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében
Az emlékkő eredeti helye, az egykori Kubinyi-villa épülete és kertje az 1883-as kataszteri térképen (Vác Város Levéltára) 1851. december 6-án 100 ezer amerikai fogadta ovációval. A The Sun című lap az esemény kapcsán leírta, hogy ez alkalommal a Broadwayen az Amerika Múzeumot képekkel és zászlókkal borították be, az egyik Kossuth-portré alatt pedig a magyar és az amerikai zászló a következő felirattal volt látható: „Kossuth, the Washington of Hungary” (Kossuth, Magyarország Washingtonja). E megjelölés aztán számos Kossuth tiszteletére 1852- ben és 1853-ban vert amerikai érmén is megjelent, melyből aztán több változat is készült. A Washington-Kossuth, azaz az amerikai elnök és magyar kormányzó-elnök (a két szabadsághős) közötti megfelelés Magyarországon is működhetett, még ha nem is széles körben. Az emlékkövet készíttető Kubinyiról, valamint politikus és tudós környezetéről mindenesetre feltételezhető, hogy ismerték az említett párhuzamot. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy a Nemzeti Múzeum kertjében ma is álló, Washingtonról elnevezett emlékkő tulajdonképpen Kossuth titkos emlékműve. A Kubinyi váci, pontosabban a Vác melletti Papvölgyben fekvő (azóta elpusztult) villájának a kertjében felállított emlékkő később aztán a fővárosba, a Nemzeti Múzeum kertjébe került. Ennek pontos időpontja egyelőre nem ismeretes, de lehetséges, hogy felállítása után egy-másfél évvel, már 1859- ben megtörtént az átszállítás a fővárosba, hiszen Kubinyi Ferenc ekkor adta el említett villáját Degré Alajosnak. A Humboldtnak is emléket állító követ a testvére által vezetett Nemzeti Múzeumba vitethette, de kerti elhelyezésére aligha kerülhetett ekkor még sor. Kubinyi Ágoston finoman szólva sem tartozott a forradalmárok közé és nem kockáztathatta pozícióját azzal, hogy engedélyt kérjen egy olyan emlékkő elhelyezésére, amit a forradalom tizedik évfordulójára datáltak. Még akkor sem, ha annak létezése a hivatalos szervek előtt is ismeretessé válhatott, hiszen fellebbentette róla a fátylat a Humboldt halála után tartott és nyomtatásban is napvilágot látott akadémiai emlékbeszéd. Az emlékkő aztán 1865-ben plasztikusan is bemutatásra került a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XI. nagygyűlésén, amelyet augusztus 28. és szeptember 2. között tartottak Pozsonyban. Ennek során, a Grassalkovich-palotában rendezett kiállításon volt látható mint „Humboldt Sándor tiszteletére még életében ... emelt, szürke márványból készültem 5 Balta Antal: Kossuth Lajos diadalutja Amerikában. Pesti Hírlap 50. évf. 1928. márc. 11. 59. sz. 33-35. 6 Amerikai Kossuth-érmék. Vasárnapi Újság 48. évf. 1901. márc. 24.12. sz. 186. Lásd még: Vasárnapi Újság 41. évf. 1894. ápr. 15. 15. sz. 253. 7 Kubinyi Ferenc egy rövid ideig birtokolta az 1840-es években Császár Ferenc által építtetett papvölgyi kastélyt, illetve villát, amelynek kertjében először állt a Washington-Humboldt-emlékkő. Ezúton is köszönöm Horváth Ferenc váci levéltárigazgatónak a villa meghatározásában nyújtott segítségét. Tragor Ignác: Vác története 1848-49-ben. Vác, 1908. 324.