Katonai Szemle 1957/1
1957 / 1. szám - OKTATÁS ÉS NEVELÉS - Kiképzési Csoportfőnökség: Az egyes harcos kiképzés jelentősége és módszere
Vizsgáljuk meg elsősorban, milyen feladatok hárulnak a századparancsnokra, szakasz- és rajparancsnokokra. Ismeretes, hogy a kiképzésért, így az egyes harcos kiképzés megszervezéséért is a századparancsnok felelős. A századparancsnoknak az alábbiakat kell elvégeznie: — kiválasztja és előkészíti az oktatókeretet ; — elkészíti a heti részleges kiképzési tervezetet, melyben meghatározza a kiképzés célját, tárgyát, helyét, idejét, a foglalkozás vezetőjét és az anyag szükségletét; — a meghatározott időben oktató-módszertani foglalkozást tart, ahol meghatározza a soron következő foglalkozások oktatási módszerét; — ellenőrzi a szakaszparancsnokok felkészülését és segítséget nyújt nekik; — elkészíti és vezeti a tisztesek parancsnoki foglalkozását. A szakaszparancsnok a századparancsnok terve alapján végzi a szakasz kiképzését, az alábbiak szerint: — a századparancsnok heti részletes kiképzési terve alapján elkészíti a foglalkozási jegyét; — személyesen vezeti azokat a foglalkozásokat, amelyeket a századparancsnok heti részletes kiképzési terve alapján csak a szakaszparancsnok vezethet; — ellenőrzi a foglalkozást vezető rajparancsnokokat, s feljegyzéseket készít a katonák előmeneteléről; — segítséget nyújt a rajparancsnokoknak a következő napi foglalkozásokra való felkészülésben és ellenőrzi felkészülésüket. A rajparancsnoknak fontos szerepe van az egyes harcos kiképzéssel kapcsolatban, mert egyedüli parancsnok, aki a katonák minden ténykedését közvetlenül vezeti. Itt a legfontosabb szabály, hogy a rajparancsnok mindenre maga oktatja beosztottjait. Olyan foglalkozásokon, amelyeket más vezet (pl. szakaszparancsnok vagy orvos stb.) jelen van a rajával. A rajparancsnoknak kell megtanítania a katonákat az olyan fontos kiképzési anyagokra, mint pl. harcos ténykedése a harcmezőn, a tereptárgyak harcászati szempontból való helyes felhasználása, a harcban való rejtett mozgásra, tüzelésre, az ellenség tüze és egyéb harceszközei elől való rejtőzésre, gyors beásásra és mesteri álcázásra, a különböző akadályok leküzdésére, a figyelés végrehajtására, fegyverének hozzáértő kezelésére, a katonás fegyelmezett magatartásra stb. Vizsgáljuk meg, hogy milyen legyen a fentiek figyelembevételével az oktatás módszere az egyes harcos kiképzés időszakában. A kiképzés módszerei mindenkor a katonák előképzettségéhez, egyéniségéhez, szellemi felfogó képességéhez és fizikai állóképességéhez igazodjanak. A kiképzésben követendő módszert a katonák képzelőtehetsége határozza meg, azonban törekedjünk arra, hogy a képzelőtehetséget a legkevésbé vegyük igénybe. Ezt úgy érhetjük el, hogy lehetőleg minél kevesebb legyen a feltételezés, annál több a bemutatás, illetve a gyakorlás. Mindenkor tartsuk szem előtt azt, hogy ha a kiképzendők nem értik meg az anyagot, ez az oktató hibája. Ilyenkor más módszert, más eljárást kell alkalmazni. A kiképzendő képzelő és rögzítő képességét semmiféle fenyegetés vagy büntetés nem emeli, sőt inkább csökkenti. Az értelmetlenségnek kizárólag a helyes oktatási módszer az ellenszere. Minden oktatás olyan cselekményből induljon ki, amely a katonák előtt már ismert, s az egyszerűtől haladjon a bonyolultabb felé. A kiképzési anyag sorrendjének megállapításánál ezt gondosan mérlegelni kell. A kiképzés csak akkor járhat eredménnyel, ha a kiképzendők az ismereteket