Honvédségi Szemle 1960/2
1960 / 12. szám - TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA - Nagy István György gépészmérnök: Nagyhatótávolságú rakéták
Nagyhatótávolságú rakéták Napjaink hadászati elképzeléseit gyökeresen megváltoztatta az a tény, hogy a korszerű rakétákkal minden képzeletet meghaladó hatótávolságok érhetők el. Hagyományos löveggel — az első világháborús német Párizságyúval — 128 kilométerről lehetett igen nagy nehézségek árán s meglehetősen rossz szórásképpel a lövedéket a célba juttatni. Ezt az eredményt a második világháború végén megjelent nagyrakéták hatótávolság és találati pontosság tekintetében már számottevő mértékben felülmúlták. Ma, az űrrakéták korában pedig tulajdonképpen nincs is értelme annak, hogy a hatótávolság kérdéséről beszéljünk, hiszen a rakétákkal elért kozmikus távolságokhoz képest minden földi méret eltörpül. Ami viszont a rakéták pontosságát illeti, utalunk az előző cikkünk befejezésében elmondottakra, az 1960. januári és júliusi szovjet kísérletek ragyogó eredményeire. Melyek а паку hatótávolságú rakéták, s hogyan osztályozhatók? A nyugati szakirodalom hatótávolság szerint két csoportot különböztet meg: vannak egyrészt közepes (2000— 5000 km) hatótávolságú rakéták, másrészt a szó szoros értelmében vett nagyhatótávolságú interkontinentális (földrészközi) rakéták. Ez utóbbiak hatótávolsága eléri, sőt meghaladja a 10 000 kilométert. A közepes hatótávolságú, de még inkább az interkontinentális rakéta kialakítása következtében a távolsági bombázó repülőgépek lényegesen veszítettek jelentőségükből. Tudvalevő,, hogy a nyugati hatalmak az elmúlt évtizedben nagymértékben fejlesztették távolsági bombázó légiflottájukat. Az a törekvés, hogy a hatalmas költséggel létrehozott hadászati légierő ne vesszen kárba, egy újabb rakétatípus megalkotására vezetett. Ezeket a néhány száz kilométeres hatótávolságú s néhány tonna súlyú rakétákat a távolsági bombázóról indítják. Gyakorlatilag ezeket is messzehordó rakétáknak tekinthetjük. Itt valósággal ugyanazzal az esettel állunk szemben, mintha egy kétlépcsős rakétaszerkezetünk volna; az első ,,lépcső” a bombázógén, mely a célt 400—500 km-re közelíti meg, a második pedig maga a rakéta. Ezzel a rakétatípussal a továbbiakban nem foglalkozunk. Az interkontinentális rakétákat többé-kevésbé helyhez kötött szárazföldi támaszpontokról indítják. A közepes hatótávolságú rakéták bázisa mozgékonyabb lehet, így pl. a helyét folyton változtató vasúti szerelvény vagy tengeri hajó, elsősorban atomhajtású tengeralattjáró. Mint Hruscsov elvtárs 1960. október 20-án tartott beszédében közölte, a Szovjetuniónak is vannak ilyen eszközei. * Lásd a Honvédségi Szemle 1910. 11. számában a 109—115. oldalt.