Honvédségi Szemle 1966/2
1966 / 7. szám - FÓRUM - Polónyi Béla alezredes: Böbe babák szülőföldjén
POLÓNYI BÉLA alezredes Böbe babák szülőföldjén Mazsolák, micimackók, manócskák sorakoznak katonás rendben az asztalokon. Futrinka utca mesevilága elevenedik fel az üzemben. A sok játék között egy pillanatra úgy érzem magam, mintha Meseországban járnék. Akik a játékboltok kirakatai előtt sokszor megcsodálják, elgyönyörködnek ezekben az ötletes, színes figurákban, talán nem is gondolnak arra, mennyi munkaszerető, gondos asszonyi kéz bábáskodik e gyermeki meselények születése körül. Mert ezek a babák a Polimer Műanyag KTSZ-ben látják meg a napvilágot, szorgalmas tisztfeleségek közreműködésével, amelyről bizonyára kevesen tudnak. Ez az üzem egyik vidéki helyőrségünk tiszti lakótelepén működik. Nagy múltra nem tekint vissza — mindössze kétéves. De ez a rövid idő is elegendő volt ahhoz, hogy a tizenhét fővel induló egykori kis műhely ma mintegy száz főt foglalkoztató üzemmé fejlődjön. Az üzemnek nincs külön telepe, nincs portása, nincs rácsos gyárkapuja, mindössze a bejárat mellett levő kicsiny cégtábla jelzi, hogy az emeletes lakóház szuterén helyiségében szorgalmas termelő munka folyik, ahol nyolcvanöt tisztfeleség évi ötmillió forint értékű árut termel. Többször megfordultam ebben a helyőrségben. Jártam ezen a lakótelepen is. A tágas udvarokon sok gyermek hancúrozott. Az asszonyok csoportokban álldogálva tereferéltek, vagy kinn ültek a hosszú, nyitott folyosókon, a lakások bejáratai előtt: ki horgolt, ki stoppolt, ki takarított. A bérházak tipikus délelőtti képe tárult elém, ahol az asszonyok túlnyomó többsége otthon van. Jól emlékszem arra a jelenetre is, amely vagy hat évvel ezelőtt egy nyári délután a helyőrségi tiszti klubban történt. A klubparancsnokkal üldögéltünk az étkezdében, beszélgettünk. Tikkasztó meleg volt. Rajtunk kívül más nem tartózkodott a helyiségben. Délután öt óra tájban egyszer csak egy vidám, hangos asszonycsapat toppant be a klubba. Könnyű pulóvert, nadrágot viseltek. Vállukon puska lógott. Arcuk kipirult a melegtől. A lőtérről jöttek, s betértek egy kis hűsítőre. A klubparancsnoknak mindjárt újságolni kezdték, ki milyen eredménnyel szerepeltek a lövészeten. — Ez a szórakozásuk — jegyezte meg csendesen a klubparancsnok — mi mást tehetnének? A szó hirtelen a családi életre terelődött. Sok volt a panasz. Az asszonyok számára nincs munkalehetőség a faluban. Tétlenkednek. Az unalom gyakran ólomsúllyal nehezedik rájuk. S ez sok baj, kellemetlenség, perpatvar forrásává válik. Ma ugyanitt mást tapasztaltam. Úgy tűnt, mintha elcsendesedett volna a lakótelepen az élet. Néptelenebbek az udvarok, a házak, pedig nemigen költözött el senki. Amint mentem befelé az udvaron, egy iskolásforma fiú haladt el mellettem. Az egyik kezében kenyérrel, liszttel teli nylon-szatyrot cipelt, a másikon egy négyéves kislányt vezetett. Amikor az udvar sarkához értek, a kislány hirtelen eleresztette a fiú kezét, s el készülnek a cicamicák 34 FÓRUM