Honvédségi Szemle 2005/1
2005 / 5. szám - FÓRUM - Ács Tibor: Petőfi Sándor, az önkéntes katona
ÚJ HONVÉDSÉGI SZEMLE hatékonysága, szellemi örökségének elevensége, példájának korszakos jelentősége és a tudományos igazság igénye. Nem egy esetben még a jelentéktelen, vagy annak látszó adatok is sokat lendíthetnek a költő életművének és sorsa alakulásának hiteles feltárásában. Elengedhetetlenül szükség van filológiai pontosságú, hiteles, oknyomozó tudományos kutatásra, a bármilyen csekély részeredményekre is, hogy azok segítségével új vonásokkal gazdagítsuk Petőfi-képünket. Erre jó alkalmat nyújtott a Petőfi-kutatóknak a költő születésének 175. és halálának 150. évfordulója, amelynek során elkészült alkotások elsődleges számvetését kitűnően elvégző irodalomtörténész szerint: „Petőfi Sándor befogadásának históriája természetesen sokféle társadalmi meghatározottság, objektív és szubjektív tényező eredménye. Ha azonban a kultusztörténet diszciplináris rendje helyett szabadabb szemmel tekintünk végig a folyamaton, legalább három, egymással is összefüggő mozzanat hívja fel magára minduntalan a figyelmet, és határozza meg a mai és holnapi teendőket. A páratlan és tartósan népszerű költő alakját egyre gyarapodó legendárium övezte és övezi mindmáig, életműve mindenkor ki volt és van téve az igen változatos indítékú kisajátításoknak, értelmezésében pedig gyakorta más tudatformák normarendszere szerint ítéltetett meg.”„ Értékelésében megállapítja azt is, hogy „a sokszínű, konfliktusos Petőfi-életmű egésze ” volt a kutatás tárgya, és az évfordulós „rendezvények és kiadványok pedig átfoghatták a Petőfi-életút egészét.”4 Gyorsmérlegében arra is rámutatott, hogy az évforduló „számos problémát, megoldatlan kérdést is fölvet”. A mai és a következő nemzedékeket „nem az ideológiatörténeti menetek, hanem a hétköznapi, konfliktusos ember és az őt körülvevő világ fogják érdekelni Petőfiben (is). Ennek feltárásához és érdeklődést kiváltó megjelenítéséhez elodázhatatlan a társ- és rokontudományok jóval szervesebb és rendszeresebb együttműködése. A néprajz, az irodalomtörténet, a történettudomány, a zenetörténet művelői, a képzőművészetek historikusai csak együtt képesek egy olyan egyetemes jelenség hiteles megidézésére, mint Petőfi. A folyamatnak ma még a kezdetén vagyunk... A kép tehát felületes és ellentmondásos, a tennivalók - évfordulóktól függetlenül is - számosak.” Mégis a legújabb munkákat olvasva, úgy tűnik, hogy a Petőfi-kép felvázolásánál még ma is általában felületesen és ellentmondásosan ábrázolják, mellékes epizódnak tekintik nagy költőnk rövid, de rendkívüli életében másfél éves önkéntes közkatonáskodását. Már jó egy évtizeddel ezelőtt feltették a kérdést: Mire tanít a fiatal Petőfi Sándor életrajza? Erre maga a költő is válaszolt, amikor sokállomású életútjának ezt a jelentős állomását, később versei elé szánt német nyelvű önéletrajzában (1846. május-június) így jellemezte: „Rendkívüli ellenszenv mindenféle alárendeltséggel szemben; ezért hagyta ott az iskolát többször, 1839-ben pedig végleg. Egy ideig bolyongott. Végső ínségében néhány hónap múlva beállt katonának. Katona két évig, semmi több, csupán közlegény. Amikor éppen szökni akart már, egy orvos közbenjárására elbocsátották. Miután visszatért a katonaságtól, újra iskolába járt, de mivel állhatatosan ragaszkodott a függetlenséghez, csak egy évig tudott itt kitartani, az- 3 Kerényi Ferenc: Évfordulók után, kultusz közben. Magyar Napló, 1999. július (7.) sz. 12. o. A lap írásai szinte teljes terjedelemben (469 oldal) Petőfivel és a Petőfi-kutatás új eredményeivel foglalkoznak. 4 Uo. 14. o. 5 Uo. 16. o.