Honvédségi Szemle 2011
2011 / 5. szám - MÚLTUNK - Pálosfalvi Tamás: A nándorfehérvári csata
Múltunk Pálosfalvi Tamás: A NÁNDORFEHÉRVÁRI CSATA* Évfordulónaptár: 555 éve történt A rigómezei csatavesztés után Hunyadi politikai defenzívába került, amely lehetetlenné tette, hogy újabb nagyszabású hadjáratot szervezzen az oszmánok ellen. Bár szeretett volna bosszút állni a despotától elszenvedett sérelemért, a magyar bárók nyomására kénytelen volt kiegyezni Brankoviccsal, sőt még az oszmánokkal is fegyverszünetet kötött 1451-ben. 1452 végén V. László magyar király kiszabadult nagybátyja, III. Frigyes német-római császár őrizetéből, és a következő évben megkezdte tényleges uralkodását országaiban. Hunyadi lemondott a kormányzóságról, de korlátlan hatalmát sikerült megőriznie: V. László főkapitánnyá és a királyi jövedelmek kezelőjévé nevezte ki, vagyis továbbra is ő rendelkezett Magyarország anyagi forrásaival. A helyzet 1453-ban változott meg, amikor II. Murád fia és utóda, II. Mehmed csaknem kéthavi ostrom után elfoglalta Konstantinápolyt. Mehmed ezzel kiérdemelte a Hódító melléknevet. Jóllehet az esemény nem volt váratlan, a keresztény világban megdöbbenést és rémületet keltett. A pápa már 1453 szeptemberében keresztes hadjáratot hirdetett, Hunyadi pedig egy minden korábbinál nagyobb oszmánellenes hadjárat tervét dolgozta ki. 1454-ben és 1455-ben II. Mehmed Szerbia ellen vonult, amire Hunyadi egy Krusevác felégetésével végződő villámhadjárattal válaszolt. A tervezett nagy hadjáratból semmi nem lett, sőt Hunyadi 1455 júniusában bizalmi emberét, Vízaknai Miklóst akarta a szultánhoz küldeni, hogy újabb fegyverszünettel biztosítsa Magyarország helyzetét. Mindhiába. Az önbizalmában megerősödött II. Mehmed 1456 elejére elhatározta, hogy ismét megpróbálkozik a tizenhat évvel korábban sikertelenül ostromolt Nándorfehérvár elfoglalásával. Mehmed szultán, Konstantinápoly rettegett elfoglalója 1456 májusában indult el csapataival a Magyarországot védő végvári vonal legerősebb láncszeme, Nándorfehérvár ellen. Hadjárata nem érte váratlanul a magyar kormányzatot, mivel Raguzából szokás szerint már az előző esztendő végén hírek érkeztek a készülő török támadásról. Ennek ellenére a február végén a király részvételével megnyíló budai országgyűlés előbb augusztus elsejére rendelte a csapatok gyülekezését, s csak a vészterhes hírek hatására határozott a mozgósítás felgyorsításáról. Az igazsághoz tartozik ugyanakkor, hogy 1440 óta szinte minden esztendőben hírek érkeztek a törökök általános támadásáról, de az információk gyakran bizonyultak megalapozatlannak. Márpedig az általános mozgósítás, különösen nyáron, gyakorlatilag megbénította az ország gazdasági életét, és súlyos károkat okozott mindazoknak, akik kénytelenek voltak huzamosabb ideig távol lenni birtokaiktól. Tényleges előkészületeket egyelőre csak az 1453 óta hivatalban lévő főkapitány, Hunyadi tett. Nándorfehérvár őrségét magyar, cseh és lengyel zsoldosokkal, összesen mintegy ötezer fővel egészítette ki, s a városoktól a kor szokásának megfelelően lőfegyvereket (és kezelőket), hadianyagot és szállítóeszközöket (szekereket, hajókat) szerzett be. Az ostromra készülő vár élén maga Szilágyi Mihály, Hunyadi sógora állt. A királyi jövedelmekkel rendelkező főkapitány egy kb. 10 000 lovasból álló sereget szerelt fel, elsősorban az uralma alatt álló országrész nemességéből, de zsoldosokat is fogadott. László király viszont, akinek Ausztriában ellentétei támadtak rokonával, III. Frigyes német-római császárral, a készülődés tetőpontján, június elején elhagyta az országot. Abban, hogy a többi bandérium állítására kötelezett báró sem sietett eleget tenni feladatának, a Hunyadival szembeni féltékenység mellett, a korábbi törökellenes hadjáratok súlyos véráldozatai is szerepet játszhattak. Az egyetlen személyesen megjelent báró Kórógyi János macsói bán volt, s ugyancsak elküldte csapatait Hunyadi egykori hű szövetségese, Újlaki Miklós is. Nem tétlenkedett viszont a kitűnő ferences szónok, a később szentté avatott Kapisztrán János, aki németországi és csehországi toborzás után most Magyarország leginkább fenyegetett déli területeinek népét igyekezett lelkesítő beszédekkel harcra buzdítani. Felhívására és a kilátásba helyezett bűnbocsánat hatására ezrével mozdultak meg a déli megyék parasztjai, kézművesei, mezővárosi polgárai. Ugyancsak nagy számban érkeztek keresztesek Európa több országából, főleg Németországból. A keresztesek lelkesedésének növelésére és újabb harcosok toborzására a pápa elrendelte, hogy minden délben húzzák meg a harangokat. Ez a pápai rendelet tekinthető az Európa-szerte megszokott déli harangszó eredetének. E csoportok katonai értéke természetesen meg sem közelítette a 2011/541 A NÁNDORFEHÉRVÁRI GYŐZELMET MEGÖRÖKÍTŐ TÖRÖK MINIATÚRA A Topkapi Szeráj Múzeum egyik krónikájából Honvédségi Szemle