A Hungarológiai Intézet Tudományos Közleményei 1-2. V. évfolyam (XXXI) 1998
MODERNITÁS ÉS KISEBBSÉGI IRODALMAK - FARAGÓ Kornélia: Létszerű nyelv/nyelvszerű lét
ciós minták gyökeres módosulása után, végérvényesen modernista illúzióknak tekinthetjük? Gondoljuk végig a kérdést egy másik irányból, a történetiség perspektívájából, azaz a kisebbség történelemérzékelése és a modernitás viszonylatának szempontjából. A kisebbségi egzisztencia percepciós sémái ugyanis történelmi tapasztalat termékei. A kisebbségi létmód, identitás tematizálása - már a kifejezés használata is - történelmi gondolkodásmódot feltételez, mely nyitott a partikuláris entitások történelmi feltételezettségére. Ehelyütt figyelembe kell vennünk egy újabb ellentmondást, mely a modernitás szerkezeteiből fakad. Hayden White érvel úgy, hogy a 20. sz.-i irodalom jó része ellenségesen viselkedik a történeti tudattal szemben. Szerinte „... a kortárs irodalom egyik megkülönböztető vonása az az alapmeggyőződés, hogy a történeti tudatot ki kell irtani az írónak akkor, ha kellő komolysággal akarja vizsgálni az emberi tapasztalás ama rétegeit, melyek feltárása éppen a modern művészet sajátos célja"." A fentiekből kiindulva arra kell következtetnünk, hogy a világ modern értelmezésének hozadékai és a történetiség között ambivalenciák állnak fenn. Mindezek tudatában hogyan olvassuk Szenteleky mondatait: „Itt Vajdaságban nincs múlt, történelem és tradíció, mely a költők lelkületét befolyásolná, irányítaná, mint pl. Erdélyben. (...) egyedül a jelenben élnek ezért könnyen és messzire repülnek, hiszen semmi se húzza őket a múlthoz és a földhöz. (...) A tradíció, és emlék nélküli emberek progresszívak, frissen és messzire menetelnek. (...) Tekintetük a messziséget keresi, és könnyen átsiklik nyelvi, nemzeti elkülönödéseken. Az általános emberit látják, érzik, hirdetik". Mindez újabb kérdéseket vet fel. Egyrészt, érvényes-e Vajdaságban az a gondolat, amely a kisebbségi létpercepció sajátjának tudja az antikvárius szemléletet (Nietzsche), a muzeális jellegű (Zmegac), történelemszenzibilis gondolkodást? Másrészt, Apollinaire ismert mondatára gondolva („Ám az új szellem most jelentkezik első ízben oly módon, hogy tudatában van önmagának"), feltehetnénk a kérdést, mennyiben van ez a frissnek nevezhető szellem tudatában önmagának? A modernitás önmagát mindenkor a régiről az újra való átmenet eredményeként értelmezi (Habermas)6, illetve normák és konvenciók világa elleni sajátságosan ritualizált tiltakozásként (Zmegac)7 érvényesíti. Történeti szemléletmód, tradíció hiányában azonban problematikussá válik az átmenethez szükséges készenlét, elkötelezettség, nem működhet a modern tagadóerő, nincs célpontja a kreatív tagadásnak, a szakadás az elválás jelentésalakzata legfeljebb hiányként lehet jelen. A modernitás a hagyomány jelentésének átminősítésében is, de a tagadás gesztusában mindenképpen kötődik a „múlthoz és a földhöz". Az az interpretációs vonulat, amely a partikuláris történelmi kötöttségeket hozza szóba a historizmust, a történelmi tudatosságot megjelenítő tapasztalati sémákat építi be beszédrendjébe. „Irreális len-