Húsos, 1997 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1997-02-01 / 1. szám
HÚSIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE r Javulás várható a hústermelésben (2. old. A HDSZ IDŐSZAKI LAPJA ) Miért gyengék a szakszervezetek? (3. old.) Titkos alkuk nem köthetők (4. old.) 1997. V. évfolyam 1. szám A szekszárdi bérharc közügy Bérharc folyik Szekszárdon. Egyik és másik oldalon is kőkeményen pénzről van szó. A munkavállalóknál a megélhetésről, az életlehetőségek puszta fenntartásáról. Arról, hogy az infláció hosszú évek óta tartó szorításában ne vesszen el az a kevéske remény, ami a családoknak mai nehéz idők túléléséhez kell. Piacgazdaság, szociális partnerség, szabad béralku, törvényes sztrájk - ezek voltak évekkel ezelőtt a kulcsfogalmak, amelyekre felépültek az új munkaügyi kapcsolatok. Ebbe a keretbe igyekezett beleilleszkedni a munkavállalói érdekvédelem is, amely egyfolytában keresi a maga mozgásterét. A szekszárdi eset azt bizonyítja, hogy a szakszervezet nincs könnyű helyzetben, ha komolyan veszi eredeti hivatását és föllép a munkavállalók érdekében. A tőke és a munka ellentéte - ahogy azt a múlt században mondták - manapság könnyen kiéleződik. Hát, ami azt illeti, a szekszárdi húsüzemben meglehetősen éles helyzet alakult ki, s az ellentét szüntelenül kicsap az üzem falain kívülre, foglalkoztatja a helyi és az országos közvéleményt egyaránt. Az elégedetlenség hangja a Keselyűsi útról fölhallatszik egészen a Kossuth térig. S ha valaki eddig nem hallotta volna meg, most már nem dughatja be a fülét, a húsosok hangja egészen közelről szól, a Parlament ablakai alól ... Már tavaly nyáron is a pénzről volt szó, a tisztes keresetről, a munka után járó jövedelemről. (Amiről tudjuk, hogy cincog zsebünkben.) Az elvékonyodó boríték miatt robbant ki júliusban a sztrájk, s tartott két napig, egészen addig, amíg megállapodás nem született az új tulajdonos képviselőivel a bérek emeléséről. Günther Schlegel úr, aki egy szerényebb szekszárdi borospince áráért privatizálta a szekszárdi húsüzemet, s került a kapun belülre, bizonyára jól ismeri a magyarországi viszonyokat. Tudja a jelek szerint azt is, hogyan kell pénzt csinálni. De talán nem számolt a helyi édekvédőkkel, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetével. Máig sem érti, hogy ebben a banán-köztársaságban (v.ö.: Ungarn) egyesek mit ugrálnak folytonosan. Az ilyeneknek kijár egy kis ütlegelés és ha nem használ a kommandós legények állandó fenyegető jelenléte, vannak finomabb módszerek is. (Szegény Csereklei Sándort, akit a fiúk előbb egy kicsit megrugdostak, főnöki utasítással át akarták helyezni közéjük.) A profitot nem adják ingyen, de ne is menjen tőkésnek, aki nem elég leleményes. A jó Günthert kemény fából faragták és nem azért jött Háry János földjére, hogy az igazmondás bajnoka járt arra szocializálták, hogy a kormány szava nem úri becsületszó és a jogállam hézagain csak az nem sétál át, aki nem akar, pénzzel minden megoldható. Vagy minden talán mégsem? Ez itt a kérdés! A választ ne kapkodjuk el. Egyenlőre úgy tűnik, hogy Szekszárdon a pénz nyomása alatt meghajlik a törvény és meghajlanak az egyszer már kiegyenesedett derekak is. Günther Schlegel ügyes csiki-csukit eszelt ki. Az adósságokkal terhelt Szekszárdi Húsipari Részvénytársaságot - másik cége által - bérbe vette saját magától. A munkavállalókat pedig felszólította, hogy szerzett jogaikat feladva, lépjenek át a (még be sem jegyzett) bérlő céghez. A „jutalom” sem marad el, az átlépők egyéni munkaszerződéssel kapnak 18 százalékos béremelést, és persze ígéretet bőven. (S egy „tanácsot” is: lépjenek ki a szakszervezetből.) A szakszervezet nyilvánvalóan nem asszisztálhat a munkavállalók megtévesztéséhez, s mivel fellépett a tavalyi sztrájk idején született megállapodás betartásáért, valódi bérfejlesztést és kollektív bérmegállapodást követelt, szembe került a tulajdonos profitszerző törekvéseivel. Valószínű, hogy emiatt - és talán némi gyarmatosító gőgből - decemberben Günther Schlegel úr támadásba lendült a szakszervezet ellen. Előbb felszólította a szekszárdi alapszervezetet, hogy lépjen ki a Húsipari Dolgozók Szakszervezetéből, majd felmondott a szakszervezeti bizottság titkárának, elbocsátotta a testület egyes tagjainak hozzátartozóit, többeket kényszerszabadságra küldött és minden lényeges kérdésben megtagadta az érdekvédelem tájékoztatását. A dajvágásokból jutott a tagságnak is. (A munkaügyi felügyelő ellenőrzése során több száz munkavállalót érintően tárt fel szabálysértéseket.) A szakszervezet elleni sorozatos támadások nem maradtak hatás nélkül. Egyesek visszahúzódtak, másokban azonban megerősödött az elszántság, hogy érvényt szerezzenek jogaiknak. Nincsenek könnyű helyzetben. A szekszárdi húsosok esete élesen rávilágít arra az egyszerű körülményre, hogy a jogállam nem áll elég szilárd lábakon, a törvényi akarat könnyen meghátrál a pénz hatalma előtt. A szankciók nem állják útját a tőke nyomulásának. A helyi munkavállalói érdekvédelem könnyen lefejezhető néhány millióval (végkielégítés, stb.). Egyszerű „üzemi költségként” jelenik meg az érdekvédők félreállítáJanuárban három tárgyalási fordulóban találkoztak Szekszárdon a szakszervezet és a munkáltató képviselői. A munkáltató 15 százalékos bérfejlesztést ajánlott. (Kizárva a béralku lehetőségét!) A szakszervezet 26 százalékot követelt, de készséget mutatott egy ennél kisebb mértékű megállapodásra is. Több évi reálbércsökkenés után az érdekvédelem lényegében azt szeretné, ha a bérek az idén nem maradnának el az inflációtól. Netán egy kicsit előtte járnának. A munkáltató ragaszkodik a 15 százalékhoz, miközben naponta ostromolja a munkavállalókat, hogy 18 százalékért lépjenek át. A trükk átlátszó, a bértárgyalások csak az időhúzást szolgálták. A szakszervezet nem tehetett mást, mint felállt a tárgyalóasztaltól, hogy megkísérelje némi nyomásgyakorlással tisztes alkura és megegyezésre szorítani a munkáltatót. Közben minden erejét arra fordítja, hogy az emberekben tartsa a lelket, és a reményt a kollektív érdekérvényesítés lehetőségében. Miközben újabb és újabb ütközetekkel folyik a bérharc Szekszárdon, a törvényhozás és a végrehajtó hatalom posztjairól távolinak tűnik ez az egész konfliktus. Okvetlenkedő szakszervezetisek és egy profitéhes befektető csatározása. Csak ha a szakszervezet kilépne a képből, akkor támadna vélhetően némi zavar. Ugyanis közpénzről is szó van itt, mivel a derék Günther nem akarja a mi kis államunkat adókkal és járulékokkal terhelni, ha lehet inkább támogatásokat kér. Ha hirtelen be akarnák hajtani rajta a tartozásokat, a társadalombiztosítási járulékokat, az adókat és hiteleket, egyáltalán a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségeket, volna mit tenni. Akkor talán sokan megértenék, hogy a szekszárdi húsosok bérharca a legteljesebb közügy. Már csak ezért is támogatást érdemel. Együtt, egységben a sztrájk idején... Az agrárgazdaságból élünk Interjú dr. Kis Zoltánnal, az FM politikai államtitkárával Ellentmondásosnak ítélhető az elmúlt esztendő a húsiparban. Egyfelől érzékelni lehetett a strukturális válság jeleit, másfelől viszont bizonyos eredményekről beszélhetünk, ha a növekvő exportot, egyes cégek sikeres gazdálkodását, vagy a kiegyensúlyozott belső ellátást tekintjük. A fogyasztók bizonyára kedvezőnek értékelik a hústermékek mérsékelt áremelkedését is. Hogyan értékeli a szaktárca politikai államtitkára az elmúlt évet, merre billen a mérleg nyelve? Ez a kérdés részben összegzése is az elmúlt évnek. Nehéz lenne vele vitatkozni, mert valóban így van. Úgy gondolom, hogy a pozitívumok mindenképpen nagyobb súlyt kaphatnak az értékelésben. Nagyon örvendetesnek tartom, hogy a húsiparban elértük azt a színvonalat, amivel nem kell szégyenkeznünk és a külpiacokon is egyre jobban el tudjuk ismertetni az áruink beltartalmi értékét. Azzal számolnunk kell, hogy a közvetlen exporttámogatás tovább nem bővülhet, sőt, a megkötött szerződések bennünket bizonyos mértékig éppen az ellenkezőjére szorítanak. A támogatási rendszerünket úgy kell átgondolni, hogy a jövedelempótló támogatásoknál és a költségcsökkentő támogatásoknál tudjunk hathatós támogatást adni. Továbbá számba jöhet a technológiai fejlesztés és a marketing támogatása. Ez megjelenik az idei támogatási rendszerben is. Azt gondolom, hogy a húsiparban - a szarvasmarha-ágazat kivételével - különösebb szégyenkeznivalónk nincs. Sajnos a vágómarha és a tejtermékek terén az idén nem tudunk előbbre lépni. Éppen a támogatások kérdése és a belső fogyasztás alakulása foglalkoztatja azokat, akik a húsipar idei kilátásait fürkészik. Hiszen a lehetőségeket végül is az szabja meg, hogy mennyi hústerméket lehet elhelyezni a kül- és belpiacon. Mit ígér az idei esztendő? - Az 1997. év tervezésénél figyelembe vettük, hogy a reáljövedelmek további csökkenése megáll. Három-öt évre előre tekintve arra számolunk, hogy a hazai élelmiszer-fogyasztás évi 1-2 százalékkal növekszik. Emellett nekünk változatlanul fent kell tartanunk azt az exportvolument, ami az elmúlt évben igen pozitív szaldót, mintegy két milliárd dollárt hozott az országnak. Tehát kettős feladattal állunk szemben: a várhatóan növekvő belső fogyasztói igényeket kell kielégíteni, a nyugati termékekkel versenyképes árban és színvonalon, ami nem csekély feladat, valamint az export változatlan fenntartása, a hozzáadott érték növelésével. (Folytatás a 4. oldalon.) 90 év A Budapesti Mészáros és Hentes Segédek Szakegylete 1907 május 5-i rendes évi közgyűlése úgy döntött, hogy az addig csak fővárosi szervezetet országossá teszi és nevet változtat: a Magyarországi Húsipari Munkások Szakegyesülete lesz. A magyarországi húsipari munkások mozgalma 1890-ben kezdődött - hasonlóan más szakmákhoz - önképzőkör alakításával. Az első kezdeményezések nem jártak sikerrel, nem érték el céljukat. A mozgalom 1907-re erősödött meg annyira, hogy javítani tudott a szervezett munkások helyzetén. A követelések a minimálisan fizetendő bérek rögzítésére, a rendes bérek megállapítására, a munkaidő csökkentésére és a vasárnapi munka beszüntetésére irányultak. A követelések teljesítése érdekében megindultak a sztrájkok, a leghosszabb 21 napig is eltartott. Az új országos szakegyesület (szakszervezet) valódi megerősödéséhez 3 év kellett, mialatt születtek részleges megállapodások, ezek eredményeként a közvágóhidakon 1907-től vasárnap szünetelt a munka. Az igazi fordulatot az 1910-es esztendő hozta. A Magyarországi Húsipari Munkások Szakszervezete 3 évre szóló kollektív szerződést kötött a húsipari szakma vállalkozóival - közöttük az ipar nagyvállalkozóival - a kolbász- és szalá Imigyárosokkal. A kollektív szerző Az első lépések dés 11 gyáros (munkáltató) üzemére vonatkozott. Ez a kollektív szerződés némi korszerűsítéssel j ma is alapul szogálhat. A korabeli értékelés szerint, a szerződés amellett, hogy a gyárosoknak nyugodt üzletmenetet biztosít, a munkásoknak is kitűnő eredményeket jelent, tekintélyes béremeléseket garantál. Szabályozza a munkaidőt, napi 12 órában. Bevezeti a heti négy fokozatú minimálbért. A május 1-jét munkaszüneti nappá teszi. Szabályozza a kölcsönös felmondási időt. A szerződés elismerteti a szakszervezeti bizalmi rendszert és a szakszervezet képviselője jogosult az üzemben a tagdíjat összeszedni. A kollektív szerződés tartalmaz olyan pontokat is, amelyet a mai szakszervezeti mozgalom is célként tűzhetne ki az eredményesség javítása érdekében. Ilyenek a következő pontok: a gyárosok csak a szakszervezet közvetítése útján, csakis szervezett munkásokat alkalmaznak. (Megjegyzem, ma Dániában is van erre példa.) Vitás ügyekben egy hat tagú közös bizottság dönt. A politikai sztrájk vis major. A megállapodás garanciájául szolgál az a pont, amely kimondja, hogy a közös bizottságnak joga a munkásokat a szerződés ellen védő gyárakból kivenni, s e munkások bérét a munkabeszüntetés idejére a többi gyáros közösen fedezi. így indult az elmúlt 90 év. Kapuvári