Századunk, 1932

Kortörténeti jegyzetek - Nagy Lajos: Magyar város 1932-ben

Kortörténeti jegyzetek 248 tűz ütne ki! És már jelentkezik is a cigányosan bohém kedély, mert ilyen a kedélye annak a másik úriembernek, aki előtt így rémüldözik. Leírhatatlan fölénnyel mosolyog: Az lenne csak a jó! Lenne egy kis mozgás, építés, üzlet. Lehetne keresni! Ebben a városrészben lelhető fel a város hatóságilag elismert prostitúciója is, már mint a közhasználatú hölgyek, kiknek létszáma kilenc. Egyegy szerelmi légyott ára 2 pengő, a hölgyek látogatói diákok s kisfizetésű tisztviselők. Egy hölgy üzemi költsége — lakás, koszt, kozmetikai szerek,, cigaretta —• havi 200 pengő. Ugyane városrészben 5 család él meg ennyiből „Lám, ez már elhibázott intézkedése volt Vass Józsefnek" — magyarázza az anyagilag érdekelt hatósági úriember — ,hogy megszüntette a nyilvános házakat; azelőtt 3 nyilvános ház volt, 25—30 nővel, megszűnésük nekem 400 pengő havi jövedelemcsökkenést jelent." Minden intézkedés jó, de ez az, egy határozottan elhibázott volt.. . Feltétlen szükség van tehát, a hölgyek csekély száma miatt is, a hatóságilag csak titokban elismert, úgynevezett nyilvános... akarom mondani: titkos prostitúcióra. Hogy mi volna az, azt nehéz megmondani, de valami kétféle dolog: az egyik, hogy van 50—60 nő, lányok és asszonyok, akik mindenki által ismert „titkos" találkahelyekre járnak, vagy ilyenekre elhivathatók, ezeknek ára 5—10 pengő, kizárólag az úriemberek számára; a másik, ez már nem is prostitúció, hanem szerelem a magántulajdoni társadalom világában. Például harmadszor láttam a kávéházban egy öregedő, de még mindig csinos, különösen jóalakú hölgyet,, együtt ülni két férfival. Már az első alkalommal megállapítottam a tényállást: szerelmi háromszög esete forog fenn. Brillírozni akartam lélektani érzékemmel, egyszersmind föl akartam némileg világosítani a helybelieket. Alig kezdtem azonban a magyarázatba, nevetve hurrogtak le: köztudomású! A kis kövér férfi hivatalnok, az asszony férje, a nagy melák ember hivatalnok, a kis kövérnek főnöke s az asszony barátja. Hetekig járja az ember a várost, sok mindent meglát, de mérhetetlen az, amit nem lát. Bármily hosszú idő alatt is mindig bukkannak fel újabb és újabb jelenségek s a már leszögezett megállapításokon módosítani kell. Egyszerű példa: Egy egész héten keresztüli úgy tűnik fel, mintha semmi, de abszolút semmi forgalma nem lenne a városnak, később egyszerre csak emberek mozognak, kocsikat is látni, teherautót is, magánautót, áruszállítást. Mintha egyheti szakadatlan ünnep után végre kitört volna az első hétköznap. Mi történt? Vásár van itt, vagy a szomszédban? Nincs. Vagy csak mert kisütött a nap? Magyarázat nem mindig található. És nem segít a számok után való kutatás sem. Vagy nincsenek számok, vagy mert a számok is függenek az észlelettől s nem fejezik ki a valóságot. Más példa: napokon át, heteken át sehol egy ének, egy nóta, egy füttyszó. Még csak takarító cselédek éneklése sem hallszik ki nyitott ablakokon. Zártajtajú kiskocsmákból legföljebb a pesti rádió zenebonája szűrődik ki; a kávéházban, az étteremben senki a muzsikáló cigányra rá sem néz, senki a szalonzenekar dalait vele nem énekli, — azután akad egy nótaismerő úriember, aki órákon át ontja a szép és érdekes népdalokat, melyeknek zöme állítólag ezen a vidéken született, bár igaz, hogy leginkább csak a környező falvakban, tanyákon él . . . A legcsodálatosabb, ami ezt a várost jellemzi, hogy nincs benne felnőtt fa. Van, van, de annyira nincs nagy, fejlett fa, oly kevés a fa általában, hogy úgy is mondható: nincs. Az emberek tömegeit hallgattam ki erről. Volt — mondja valaki —, de a kommünben kivágták, tüzelni. (Nyáron?) Másik már módosítja: a kommünben, de még inkább a kommün után, télen. (De miért éppen itt és más városban nem?) Más ember szerint az itteni paraszt gyűlöli a fát, messze vidéken a tanyákon s a falvakban sincs igazán fa, a paraszt kivágja a fát, mert azt tartja, hogy mivel árnyékot vet, árt a búzának. (De mi köze a parasztnak ahhoz, hogy a Potemkin-városban sincs fa?)