Századunk, 1934
Szemlék - Csécsy Imre: Vajda-Voevod, Károly Mihály és Zilahy Lajos
— Nincs mit hozzátennem a Vlad által mondottakhoz. Teljesen az ő véleményén vagyok. Ugyanezt a választ adta Erdélyi és Lázár Aurél is. A gróf erre sok igyekezettel próbálta kimutatni, hogy a folyók és hegyek által határolt Magyarország arra van predesztinálva, hogy földrajz-politikai egység maradjon, hogy nem orientálódhatunk a Kelet, a Balkáni felé, ahol még primitívebb a világ, aholbarbár intézmények uralkodnak, hogy románlakta területek gazdasági érdekei jobban vannak biztosítva Magyarországon, mint egy Erdély által megnagyobbodott Románia határai között. Szende, Jászi Oszkár ugyanezt a tételt igyekeztek történelmi, szociológiai, gazdasági és pénzügyi indokokkal alátámasztani. Lázár Aurél ugyancsak tudományos alapon szállt szembe velük. Lassanként beleavatkoztam a vitába én is. Majd Vlad, Erdélyi, azután Károlyi gróf és Diener. A végén már nem is arról volt szó, hogy a románok hogyan fognak szavazni ; vita fejlődött ki, amelyben ők igyekeztekmeggyőzni bennünket, hogy az erdélyi románok érdekei az egyesülés ellen szólnak, mi pedig azt magyaráztuk,hogy miért nem maradhatunk Magyarországgal. A beszélgetés eredménytelenül végződött. Ennyit idéz a «Magyarország» és ennyi, kommentár nélkül is csakugyan elég ahhoz, hogy mindenki ítéletet alkothasson arról a bűnbaklegendáról, amely az ország feldarabolásáért Károlyit, Jászit és társaikat igyekszik felelőssé tenni. Nincs okunk, hogy kételkedjünk Vajda szavahihetőségében. Számukra ez a följegyzés csak annyiben lehet önigazolás saját híveik előtt, hogy íme, Károlyiék is az integritás alapján álltak s tehát velük sem haladhattak együtt Vajdáék, akik akkor már régen lekötötték magukat Nagyrománia eszméje mellé. Ezt azonban Vajdáék nélkül is tudtuk, ha másból nem, Jászi aradi tárgyalásaiból. Vajda csak megerősíti ezt és szavát annál is inkább elhihetjük, mert magukra a román vezérekre kevés dicsfényt áraszt ez a visszaemlékezés. Nem kellett nagy bátorság ahhoz, hogy őszintén felfedjék amúgy is közismert céljaikat Károlyi előtt, ki lojálisan előre biztosította, hogy nem éri bántódás őket. S amennyi bátorság ehhez akkor még, október 18-án kellett — még visszatérünk erre — annyiról csakugyan bizonyságot tett pár órával előbb maga Vajda-Voevod, amikor a magyar országgyűlésen nyíltan bejelentette a románok szeparációra irányuló akaratát.Politikai erkölcsükről és eszmei horizontjukról pedig egyenesen szomorú képet nyújt ez a beszélgetés: ők, a demokráciának és a nemzetek önrendelkezésének apostolai, visszautasítják — bár burkoltan — a népszavazás elvét (az ajánlat láthatóan meglepi őket; csak «véleményt» mondanak a várható eredményről, de elárulják, hogy az eredmény rajtuk múlik s hogy ők már döntöttek); sorsdöntő órákban egy sorsdöntő kérdést a vidéki politikus színvonaláról néznek, «intrikát» sejtenek és ellenintrikáira készülnek; a megértés és belátás módszereivel szemben, amelyeket Károlyi ajánl, a kulturális és anyagi érdekközösség érveivel szemben, amelyeket Jászi és Szende eléjük tárnak, egy igazságos és észszerű rend becsületes ígéretével szemben újra és újra csak a szenvedélyekre, a múltban felhalmozott keserűségre és gyűlöletre tudnak hivatkozni és a befejezett tényre, amelyet az entente-fegyverek teremtettek . . . De most nem róluk van szó. Vajda Voevod felett (ki, mellesleg, azóta azzal is emlékezetessé tette nevét, hogy állítólag akarata ellenére ugyan, de mindenesetre ő alapozta meg a vasgárda hatalmát Romániában) és társai felett ítél majd a történelem — ítél majd, hisszük, egyhiggadtabb korban magának az erdélyi románságnak néhány tanulsággal gazdagodott közvéleménye is. Ami megjegyzésünk van, az Károlyiék magatartására vonatkozik. Pontosabban: az ő magatartásukra, kapcsolatban a «Magyarország® című lap magatartásával Ezt a lapot néhány hét óta Zilahi Lajos szerkeszti, akinek jóhiszeműsége s nemcsak szépirodalmi, de publicisztikai hivatottsága is vitán felül áll. (.Megjegyzés nélkül közöljük ezt a részletet* — írja a lap s valóban ahhoz .