Ifjúmunkás, 1968 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1968-01-05 / 1. szám
N/îldg proletárjai, egyesüljetek! a lelsz központi bizottsÁgának. hetilapja IV. sor. XII. évf. 1. (561.) szára Alapítási év: 1922 1968. január 5. Ara 30 bani Húszéves Köztársaságunk pártvezette lépteit a szocializmus magaslatai felé újabb mérföldkő jelzi : a Nagy Nemzetgyűlés V. törvényhozási ciklusának 8. ülésszaka. Az Országos Pártkonferencia történelmi határozatainak a szellemében hazánk törvényhozó testülete gyümölcsöző vitában hagyta jóvá azokat a törvénykezéseket, amelyek a 21. és az azt követő évek állampolitikájának távlatait nyitják meg. A Nagy Nemzetgyűlés törvénykező munkájának a befejezése után, december 29-én ünnepi ülésre ült össze, megemlékezni a Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulójáról. Ugyanabban a teremben, ahol húsz évvel ezelőtt, azon a felejthetetlen 1947-es december 30-án népünk legjobbjainak évszázados álmát, a Bálcescu által megálmodott Respublicát államformává kiáltották ki, most az emlékezés tüze parázslott fel. Nicolae Balcescu, a nagy forradalmár az igazság és a testvériség honának kívánta a Köztársaságot — és az most az igazság és a testvériség hona, a szocialista építés jegyében megújhodott Románia. Az emlékezésen átparázslott a jelenkor öröme, hogy a két évtizedben a nép államának vezetői jól gazdálkodtak anyagi-szellemi kincseinkkel, hogy a korszakossikerek egy nép, egy nemzet, egy ország hírét öregbítették. Aj idék új dalnokai keltek ebben a két évtizedben, akik roppant gyárak vas-beton-üveg vázában, egy iparos ország ezernyi keresett termékében, a korszerű mezőgazdaság termékbőségében, a szellemi arcvonal megannyi eredményében dalolják nap nap után ennek a hazának a munkás himnuszát. A Román Kommunista Párt bölcs vezetése, amely a népforradalom barikádjaira szólította a nemzet legjobbjait 1944 augusztusában, amely egész történelmünk legdemokratikusabb formájának, a köztársaságnak a békés csatasoraiba hívta a népet, amely a szocialista építés arcvonalain hőstettekre lelkesített, köznapi munkánk és ünnepi számvetésünk vezérlő csillagaként kísérte és kíséri minden lépésünket. „Azok az eredmények — mondotta Nicolae Ceauşescu elvtárs a Párt Országos Konferenciáján előterjesztett jelentésében —, amelyeket országunk a szocialista építés éveiben elért, az egész román nép, a munkásság, a parasztság és az értelmiség, az állampolgárok — nemzetiségre való tekintet nélkül — széles tömegei tudatos alkotó munkájának eredményei: ezek a tömegek tántoríthatatlanul követték a kommunista párt politikáját, mert létérdekeik kifejezőjét látják benne, vezérlő csillagukat a jobb és boldogabb jövő a szocialista Románia jóléte felé“. Románia jólétéről esett szó, hangzott okos érvelés a Nagy Nemzetgyűlés ülésszakán. Ion Gheorghe Maurer elvtárs a jubiláris ülésen elhangzott előadói beszédében hangsúlyozta : „Társadalmunk szüntelen felemelkedésének abba a szakaszába érkezett, amelyben a szocialista társadalmi rendszer sokrétűen kiteljesedik, s egyre határozottabban érvényesíti lehetőségeit, előnyeit és gyümölcsözteti alkotó erőit. A gazdasági, tudományos és kulturális szerkezet és vezetés tökéletesítésének, az állami tevékenység jobb területi megszervezésének, az egész politikai és társadalmi vezető munka magasabb fokra való emelésére irányuló törekvés elevenen tükröződik a Román Kommunista Párt legutóbbi Országos Konferenciájának, annak a konferenciának a határozataiban, amely mint esemény a legjelentősebb mértékben kihat a hazai szocialista építés fejlődésére. Az elavult formák és módszerek kiküszöbölése, a gazdasági élet dinamizmusának és hatékonyságának növekedése Románia jelenlegi fejlődési szakaszának parancsoló követelménye. Pártunk politikája a hazai valóság sajátosságait, más szocialista országok tapasztalatait, a napjainkban világszerte érvényesülő irányzatokat szintetizálta saját tapasztalatainak kohójában. Egész társadalmunk példátlan összeforrottságát, népünk szocialista hazafiságának magas szintjét tükrözi az az egyöntetű helyeslés, amely pártunk intézkedéseit fogadta, az az eltökéltség, amellyel románok, magyarok, németek, szerbek és hazánk többi nemzetiségei készek azokat valóra váltani. Hazánk ifjúsága, a napfényes holnap letéteményesei egy emberként sorakozik fel a Párt zászlaja alatt, hogy a IX. kongresszus országfejlesztő programját, az Országos Konferencia határozatait népünkkel egyetemben valóra váltsa. Soha a történelem folyamán nem állottak még országunk és népünk előtt ilyen lelkesítő távlatok, ennyire magasztos, kézzelfogható, tudományosan megalapozott és költői képzeletet serkentő távlatok, mint most, amikor Köztársaságunk III. évtizedébe léptünk. Bevenni a civilizáció magaslatait — egy egész nemzet sajátította el a Pártnak ezt a jelszavát. S a civilizáció magaslataira pontosan körülhatárolt út vezet. Ráléptünk erre az útra és mind biztosabban haladunk rajta. Lépteinket az a kipróbált párt vezeti, amelyik valamennyi eddigi sikerünk kovácsa. Bizakodással tekintünk a jövőbe, meggyőződésünk, hogy munkánk meg(Folytatása a 2. oldalon) CL llert, búzát, békességet... " Esztendesáru'nyndok óta szertartásos ünneppé nemesült a régi vidám búcsúztatója, az új megilletődött köszöntése. Ezért öltözik legszebb ruhájába a lány, ezért tölt és koccint a férfiember, hogy külsőségekben is méltóképpen fogadja az érkező évet. Mert a mosolyokban, a csillogó szemekben a bizakodás, a hit fénye lobog. Mert hinni kell, hogy lesz erőnk és kedvünk tenni nagyot és szépet az új esztendőben. Munkatársaink szilveszteri jegyzeteikben erről vallanak az alábbiakban röviden. A vidámság palotájában Harsonaszóval nyitott kaput a Scintera Ház melletti kiállítási pavilon csaknem hatezer fővárosi fiatalnak 1967 utolsó estéjén. Ez a pazar fényben szikrázó ékszerdoboz a kupola alatt a vidámság mesevárosává változott egy éjszakára. Jelmezbe öltözött álarcosok fogadták a vendégeket, akiket dúsan megrakott, terített asztalokkal vártak. De lehet-e egy ilyen éjszakán asztalok mellett ülni ? Hiszen ott voltak Bukarest, az ország legismertebb könnyűzene-énekesei. A műsorszámok között válogatni lehetett. Fiatal színészek a pavilon színpadán hagyományos újévi szokásokat elevenítettek fel, volt divatbemutató, mások elektronikus játékokkal szórakoztak. Adriana Românită, a fiatal postai tisztviselőnő szerint néhány ezer képeslapot adtak el, hogy megszavazzák Miss Szilvesztert, azaz Szilveszter Hercegnőjét. Mint egy mesevárosban reggelig sem fogytak ki az ötletes rendezők a fiataloknak szánt meglepetésekből. (fejér) IIi. A kiállítási pavilonban január elsején a szilveszteri mulatság tulajdonképpen végez (Folytatása a 2. oldalon) ZILVESZTERI A magányos ember ív. A kardostelepi kisház előtt tanakodunk. A ház bejáratát eltakarja az udvart átszelő élősövény. A sövényen pedig ott ül Csőri, a varjúfiú. Nevén szólítjuk, de gőgösen félrefordítja fejét, pedig hívhatná gazdáját, mert ha csak egyet károg, Berecz bácsi már ott terem, nehogy valaki bántani merészelje. De Csőri haragszik ránk, mint minden idegenre. A kísérleti csónak építői mesélték elkeseredve, hogy a legnagyobb munkaütemben is abba kellett sokszor hagyni mindent, hogy centiméterenként kutassák át a lugast, a kertet, megfordítsanak minden ágat, mert amint egy finomabb, könnyebb szerszámot, alkatrészt letettek kezükből, Csőri felkapta, elrepült vele, s dugdosta bokrok, levelek alá. Naponta szerették volna megfojtani ezért, de Berecz bácsi azt mondta : „Rendelkezésükre áll, kérem műhelyem, szerszámaim, tudásom... de a Csőrit ne bántsák . És a varjófiú olyan sérthetetlenséget élvezett, mint Indiában a szent terhenek. Most itt ül mukkanós nélkül, figyel bennünket, s szemében káröröm fénylik. Marika kitartóan nyomja a kertajtóra szerelt csengőt: — Itthon kell hogy legyen. De talán a műhelyben kopácsol, s azért nem hallja — reménykedik. Sokat izgultunk már a tegnap a magányos öregemberrel való találkozásért, s a nagy igyekezetben durva hibát követtünk el. Öcsi motorral szaladt ki ide, hogy délutánra behívja Berecz bácsit a városba, és mi Marikával elnéztük az időt. Mikor öcsi megtudta, kétségbeesett : „Jaj, megharagszik, erősen megharagszik az öreg." „Hátha nem jött be, erős szél kerekedett, havas eső esett.* „Jaj, nem tetszik ismerni Berecz bácsit, mennykövek hullhattak, de ha egyszer megígérte, eljön. Engem is örökké leckéztet . Maguk, fiatalember, két dolgot nem tanultak meg : azt, hogy az adott szó szent, és hogy tiszteljék a nőket." Végre lépéseket hallunk, s aztán bőrbekecses, magas, szikár öregember hajlik meg előttünk. Kovács Erzsébet (Folytatása a 3. oldalon)