Igaz Szó, 1963. július-december (8. évfolyam, 13-24. szám)
1963-10-01 / 19. szám
gyermeke. Az apa, aki hosszú éveken át alkalmi munkákból és cipőtisztításból tartotta el népes családját, ezidőtájt, már mint nyugdíjas bankszolga élt, s a csekély bőr, no meg a fekete bőr nem sok jóval kecsegtette az új jövevényt. Az újszülött — Wama — mindössze 2,10 kg-mal jött a világra. Már az orvos sem jósolt neki hosszú életet. Három esztendős volt, amikor szörnyű betegség kapta el a kislányt. Még ma sem tudják pontosan, mi volt ez a betegség, tény viszont, hogy Wilma két évig nyomta az ágyat, s egyik lába béna maradt. — Reménytelen eset — mondta a kezeli orvos. Az anya azonban nem nyugodott. Két éven át minden héten elvitte a kislányt a 60 kilométerre lévő Nashvilleben lévő kórházba, ahol a kis Wilma a speciális kezelés után, ha óvatosan is, ha sántikálva is, de ismét járni kezdett. Mennyi vágyódással a szemében, mennyi őszinte érdeklődéssel arcán figyelte a tíz éves kislány az egészségesek játszadozását, sportolását . És később, amikor annyira helyreállt már testi és lelki egyensúlya, hogy ő maga is sportolhatott, oly mohósággal és akarással vetette bele magát a játékba, a sportba, amilyenre csak azok képesek, akikben éveken át szunnyadt a visszafojtott szenvedély, a ki nem elégített vágy. Már 15 éves volt, amikor helyt kapott a Clarksville-i kosárlabda csapat kezdő ötösében, s Tennessee állam egyetlen középiskolás kosárlabda csapatának egyetlen játékosa sem akadt, aki gyorsabb lett Wilmásnál, vagy pontosabban dobott volna kosárra. Képességeit mi sem dicséri jobban, mint az a tény, hogy a középiskolás bajnokság 25 mérkőzésén egymaga több mint 800 (!) kosarat dobott! Amikor a Nashville-i egyetemre került, Edward Temple, a híres néger atléta edző vette kézbe a gazella gyorsaságú Wilmát. És Temple kezei alatt rohamosan fejlődött Wilma Rudolph. 1956-ban a melbournei olimpián csupán tartaléka volt még a 4x100-as amerikai váltónak. Szereplésére ott még nem került sor. Rómában, azonban már igen. A televízió jóvoltából egész Európa megcsodálhatta Wilma feledhetetlen futását és pazar győzelmeit. 114