Igaz Szó, 1974. július-december (19. évfolyam, 13-24. szám)
1974-07-01 / 13. szám
kéne az illetékeseknek, hátha a tömegnyomás hatására a valóságban is előléptetnének ... — Buta vagy. Mi civilek vagyunk. — De azért nem rossz játszani a gondolattal. Képzeld el, hogy katonalány vagy. — Igen. És? — És akkor például szerinted a civil fiúk szóba állnának veled? Felkérnének táncolni? Próbálnának udvarolni? — Hááát.. . persze. Az természetes . .. Illetve attól függ. Úgy érzem tőlem, és attól, hogy kinek milyen az ízlése. — És most nem így van lényegében? — Lényegében igen, de a fiúk mégis panaszkodnak, hogy csak amióta az angyalbőrt viselik, nincs sikerül, pedig korábban . .. — Messziről jött ember .. hiszen tudod? " — Jó, akkor térjünk a gyakorlatra. Te, hogy vagy a katonákkal? Hányat ismersz a seregből személyesen. — Kérlek, ne hozz zavarba. Ez csúnya keresztkérdés. Ha most azt mondom, hogy csak egyet, vagy egyet sem, akkor a fiúk azt mondják: no, ugye, ti is ilyenek vagytok. Ha azt mondom, hogy tizennyolcat, akkor a fiúk azt mondják, hogy . . . — Ki ne mondd! Elég, ha némelyik fiú kimond ilyeneket. Aztán még csodálkozik, ha némelyik lány felhúzza azorrát. — És hány katonát ismersz te? — Nem szoktam az ismerőseimet számolgatni. Egyébként sokat. A legtöbb barátom előbb-utóbb bevonul, és én nem szoktam megtagadni őket. És azóta is ismertem még néhányat. — Katonát? — Igen. Vagy egy hónapja Budán, a Széchenyi hegyen jártam a fogaskerekűvel. Lefelé jövet beszélgetni kezdtem egy sráccal, aki Vácon van. — Természetesen találkozni akart veled? — Persze. Ki tudna nekem élenállni? De kenyértörésre került a sor. — ? — Nem hitte el, hogy az egyetem megeszi az időmet. Nem akart a fejébe menni, hogy az embernek a randizáson kívül más dolga is lehet, s hogy nem az dob vissza, hogy a katona. — Megsértődött ? — Kicsit. Pedig az igazsághoz tartozik, hogy járok valakivel. S ha ez a váci katona is oly szigorúanvégzi a lányok hűségét, mint a többiek, a levelükben, akkor talán megbocsát... — Katonával jársz legalább? — Katonával kellene? — A fiúk így nehezen hiszik el, hogy átérezzük a helyzetüket. — És az nem jut eszükbe, hogy minden katona leszerel egyszer? — Nem tudom. De Varga Lali szerint például mi nem értjük meg a helyzetüket. — Ugyan már. Szerintem nem a katonát, hanem az embert kell megérteni. Szomorú, ha valaki így nézi magát: én katona vagyok, én kéményseprő, én orvos, én segédmunkás. Ha ez így lenne, akkor be kellene vezetni, hogy orvos csak orvosnővel, kéményseprő csak kéményseprőnővel, katona csak katonanővel ismerkedjék. — Mit akarsz ezzel mondani? — Azt, hogy végeredményben minden lánynak joga van választani, hogy kivel jár vagy nem jár. Ez, ha nem tudnád, a mi jogunk. A katona pedig nem valami különleges embertípus. Vagy ha mégis az, akkor talán annyiban, hogy többet várunk tőlük, mint másoktól. Jó fellépést, jó modort, kevesebb lomposságot, fegyelmezettséget, becsületességet, bátorságot, sőt — jellemet. S ha ez hiányzik, akkor az egyenruha, sajnos, tényleg megbosszulja magát. — Szóval mégis csak védjük a szoknya becsületét? — Az ilyen fiúkkal szemben nem kell. A megbízhatatlanokkal szemben viszont természetesen. — Te, én attól félek, a fiúk sem mind bíznak meg bennünk. Sok srác attól tart, hogy megütheti a bokáját, ha túl őszinte. Lásd az „Én” jeligét. — Az előbbi felsorolásból még kifelejtettem a gerincességet. — Te félistenekre gondolsz ! — Inkább egész emberekre. Például olyanokra, akik ismerik a Váci Mihály verset. Arról, hogy nem elég sopánkodni, hanem tenni tenni kell. — De mit tegyen szegény „átlagember” katonasrác, amikor ott, a helyőrségen az elődei már elrontották a dolgot? — Talánez sem reménytelen. Gondolod például, hogy a civil KISZ és a katonai KISZ elérhetetlen messze van egymástól? Nekem tetszettek azok a levelek, amelyekben arról írtak, hogy miképp kell elkezdeni a barátkozást, mondjuk katonák, és a civil fiúk között. Amit Lázár Pista javasolt, az nem csak a katona és a lányok viszonyához ad kulcsot, hanem sokkal többhöz. Ez az, ami mindent megoldhat. — S gondolod, hogy most válaszoltunk a lényegre, úgy ahogy várják tőlünk, „női szemmel"? — Azt hiszem, igen. Újabbat már aligha mondhatnánk. Ajánlom, nézzünk újabb téma után. Például kérjük meg a fiúkat. Írják meg nekünk, hogy miképp változnak meg a bevonulás után. A címünk változatlan: GABI és ZSUZSA, Igaz Szó szerkesztősége, 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 78.