Igaz Szó, 1984. február-június (29. évfolyam, 2-6. szám)
1984-06-01 / 6. szám
Aranka az Operettből A musicalszakos Mayer Aranka a Leányvásár Bessy szerepében debütált. Fergetegesen táncolt, nagyszerűen énekelt, s ezzel sok kellemes percet szerzett a nézőknek — olvashattuk a tömör, ám mégis roppant hízelgő értékelést az egyik lapban. Ennyi jót néhány sorban egy pályakezdőről nem mindig írnak. A kritika nem túloz, hisz Bessy valóban elkápráztatta a publikumot. A könnyűvérű, temperamentumos, kissé kacér — a darab során társalkodónőből revütáncossá átvedlett — hölgyet hamar a szívébe zárta a hálás nézőközönség. Megvallom őszintén, amikor Mayer Arankát az Operettszínház öltözőjében megkerestem, a darabról őrzött képet raktároztam el és a csinos Bessyt szerettem volna viszontlátni. De az öltözői tükör előtt egy copfos, masnis, matrózgalléros kislány szépítkezett. Itt valami tévedés lehet. De ő ugyanaz a Mayer Aranka volt, akit a színpadról megismertem, csak akkor este éppen a csintalan, a felnőttek orra alá állandóan borsot törő bakfis korú zárdanövendék Mariann szerepét játszotta a Nebáncsvirágban. Bessyre azon az estén csak a fogason lógó fekete, flitteres ruha emlékeztetett csupán. — A két figura között a szembeötlő különbség ellenére is, számtalan rokonvonás van — mondta. — Mind a kettő igen nőies szerep. Akaratosak, célratörőek ezek a lányok. Nagyon jól érzem magam e két szerepben és úgy gondolom ezzel sikeres évadot is zárhatok. Az Operettben amúgyis jó helyzetben vagyok, régen nem szerződtettek fiatalt, így nem panaszkodhatom, hogy tétlenül telnek a napjaim. Most pedig ugorjunk vissza néhány évet, vagy inkább évtizedet Aranka életében. Érdekes naplót mutat, amelyet édesanyja vezetett akkoriban. Kétéves korától egyre sűrűsödnek csak a bejegyzések, miszerint a kislány feltűnően sokat énekel. Persze ezek még amolyan gyerekdalocskák voltak. Évekkel később viszont a Csillagok, csillagok országos gyermekdal-vetélkedőn énekelt, ahol felfigyeltek a hangjára. A gimnáziumban már komoly terveket forgattam a fejemben — folytatta. — Operaénekes szerettem volna lenni, de az első nyilvános meghallgatáskor elutasítottak. Az indok: nem elég érett a hangom. Következett az operettmusical, szak, ahová másodszorra sikerült bejutnom. Mivel csak háromévenként indult a szak, így az első kísérlet után volt időm, hogy megismerkedjem, megbarátkozzam a műfajjal. Az operettnek ugyanis törzsközönsége van és a mi családunk nem tartozott azok közé, akik sűrűn megfordultak a Nagymező utcában. A főiskola második évében Pécsett Kálmán Imre Ördöglovasának szubrett főszerepét játszotta nagy sikerrel, és ami nem utolsó szempont, már szakmai rutint is szerzett. Az utolsó évben az Ódry Színpadon a Csókolj meg Katámban láthatta a közönség, majd jött a sorsdöntő telefonhívás az Operettből. Udvarias Katalint kellett helyettesíteni a Szerdán tavasz lesz című darabban. Egy éjszakája volt a szövegkönyv tanulmányozására, ám a beugrás mégis remekül sikerült. — Miként barátkozik meg ma egy modern, huszonéves lány az operett világával? — Az operett hálás műfaj, de egyben nehéz is. A történetek zöme végtelenül egyszerű és a közönséget a tánc, a fény, a csillogás, az ártatlan tréfák, a humoros helyzetek vonzzák leginkább. A néző ilyenkor elfelejti gondját, baját, felszabadultan szórakozik. Ha bejövök a színpadra, máris felzúg a taps, és ha ennyi embernek örömet tud szerezni a színész, az már nagyszerű dolog. Ami a nehézségeket illeti: tudomásul kell venni, hogy a széksorokban olyanok is ülnek, akik még Honthy Hannát látták ugyanitt fellépni. Ők roppantul igényesek, nekik nem szabad csalódást okozni. F. P. 34