Igaz Szó, 1979. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)
1979-07-01 / 7. szám
Hazafiság és irodalom „Nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozóknak a hazaszeretet és a forradalmi szocialista hazafiság szellemében történő nevelése olyan állandó kötelesség, amely szüntelenül az egész politikai és kulturális tevékenység homlokterében kell hogy álljon. El kell plántálnunk az ember tudatában az őseink hagyatéka iránti felelősségérzetet, s azt az elhatározást, hogy az új történelmi feltételek közepette tovább vigyék a haladást és a civilizáció fáklyáját Románia földjén. A hazafiság, a hazaszeretet azt jelenti, hogy mindent megteszünk a nemzeti vagyon, a szocialista tulajdon gyarapításáért, erőnket nem kímélve valóra váltjuk a kommunista párt politikáját, amely mindenben megfelel az egész nemzet létérdekeinek.“ NICOLAE CEAUŞESCU Harmincöt esztendővel ezelőtt kezdődött az a kristályosodási folyamat, amely — a háború „csepfolyós“ zűrzavarából kiemelve — új rendszerbe szilárdította egységes egésszé ezt az országot. Harmincöt évvel ezelőtt lendült meg a történelem, hogy mintegy beleunva korábbi restségébe, szédítő sebességekkel kápráztassa el alakítóit, önnön emberi nagyságukra ébressze őket. E negyedfél évtized fejlődési ritmusa, megvalósításai, társadalom-átalakító eredményei felülmúlnak minden megelőző történelmi korszakot. Ez idő alatt a kommunista eszmék vibrálása eddig még soha nem tapasztalt rezonanciát váltott ki a tömegekből, amely lehetővé tette e Kárpátok koszorúzta Duna menti táj arculatának gyökeres megváltozását, anyagi és szellemi kultúrájának példátlan ütemű fejlődését. E fejlődés, e megvalósítások, e sikerek generátora ugyanaz az erő, amely az elmúlt századok során megőrizte az országot, konzerválta elődeink legjobbjainak szellemi hagyatékát, táplálta a legnemesebb emberi érzést, a hazaszeretetet. A hazafiság, ez a csodálatos kapocs a múlt, a hamis nosztalgiáktól megtisztított, józanul értékelt emlék, és a jövendő, a megtervezett, tudományosan megalapozott remény között; a szocialista hazafiság, amely elképzelhetetlen immár a proletár nemzetköziség nélkül, amely a saját országunk tájainak és fiainak szeretete mellett tiszteletben tartja mások — számukra éppoly szent — nemzeti érzését, nyelvét, kultúráját.