Igen, 1991 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
AZ ALULJÁRÓK PRÓFÉTÁJA Sokan első látásra koldusnak vélik Sitkei Ferencet, a hetvenegy éves idős férfit, pedig nem az. Fekete keménykalapja, megkopott sötét színű ruhája, Kriszus-képes, fekete „diplomata-táskája", xilofonja, hosszú, fehér szakálla, tiszta tekintete jellegzetessé és felejthetetlenné teszi alakját. — Mit láthatunk az Ön táskáján? — A jobb és a bal oldal a tízparancsolat két kőtábláját jelképezi. Láthatja: a felirat a tíz parancsolat tíz lehetősége. Középen a töviskoronás király, Jézus Krisztus, felette pedig a felhívás: „Béküljetek meg az Istennel!" Ez a legfontosabb, ami bekövetkezhet egy ember életében, ha nem harcol tovább Isten ellen. — Ön hogyan békült meg Istennel? — Hosszú a sora ennek. Azzal kezdeném, hogy Istennek gondja volt rám már születésemtől fogva. Édesanyám harmincnégy éves volt, amikor engem szült. Vérbajban szenvedett. Apám hozta haza ezt az átkos kórt. Hetedik gyermekként fogantam meg. A betegség következtében hat testvérem már az anyaméhben meghalt. Ekkor történt a csoda: anyám a terhesség és a szülés ideje alatt kitisztult a vérbajból, én pedig egészségesen születtem. Nagyon féltettek otthon. Anyám testileg mindennel elhalmozott, hogy erős, jól fejlett ember legyek. Református templomban kereszteltek meg, Madocsán. Szerettem templomba járni. Felnőve elfordultam Istentől, és a kommunista eszmékben hittem. Oda jutottam, hogy a falu kultúrházának igazgatója lettem. Ekkor elhatároztam, hogy a református templomot átalakttatom — színházzá. Az Úr asztala helyén lett volna a színpad. — És? — Feletteseim nem engedték. Akkor megkérdeztem tőlük: Miért nem engeditek? Talán mégis van Isten? — Ők nem válaszoltak semmit, csak behúzták a nyakukat. Ez 1952-ben történt. — 1956-ban, a forradalmat követően, kiábrándultam a kommunista eszmékből. Rádöbbentem arra, hogy a szép szavak nincsenek összhangban a cselekedetekkel. Feladtam állásomat is; elmentem egy háziipari szövetkezetbe dolgozni. De lelkileg talajt vesztettem. Egyre lejjebb csúsztam a lejtőn. Jött az ital. Jött egy szépasszony is. Pedig akkor már házasságban éltem, sőt három gyermekem is volt. Családom megutált részegségem, veszekedéseim, gyermekeim verése miatt. Egy szombati napon rám szakadt minden. Kilátástalannak láttam az életem. Elindultam a fürdőszobába, hogy borotvával elvágjam a torkomat. Most már tudom, hogy az Ellenség kényszerített erre. Ő arra törekszik, hogy ha lehet, valakit elnyerjen a kárhozatra. Amikor nyúltam a borotváért, hirtelen egy tiszta hangot hallottam. Egy belülről szóló hangot: Ne tedd!!! — Mit tegyek hát?—kérdeztem. Megadtam magam ennek a gondolathangnak. Visszamentem a szobába. Letérdeltem a fiókosszekrény elé, közben kihúztam a fiókot, nem is tudom, miért. Akkor megpillantottam nagyapám Bibliáját.Kezembe vegyem? — Akkor jött egy újabb sötét gondolat: Nekem eddig se kellett Isten, most sem kell. Újra akartam indulni, hogy elvágjam a nyakam, de amikor meg akartam mozdulni, nem tudtam. Mindkét lábam tőből megbénult. Kivert a veríték. Felvettem a Bibliát — térdelve, bénán. — „Akkor se nyitom ki!" — mondtam magamban. Mit adott erre Isten? Kinyílt a Biblia egy helyen, mintha valaki kinyitotta volna. Tekintetem a következő mondatra esett: „Tudom a te dolgaidat... (Jel.II.2.)" — olvastam az írást. — Ha mindent tudsz, akkor elvesztem, akkor végem van — gondoltam. Tovább olvastam: «... de az a mondásom ellened, hogy első szeretetedet elhagytad..." — Visszaemlékeztem, hogy gyermekkoromban mennyire szerettem Isten házába járni, és ezt tényleg elhagytam. Megrendítettek ezek az Ige-sorok. Isten első ajándéka az volt ott, hogy sírva fakadtam. Rámszakadt ateista múltam, nőügyem, minden tévedésem, italozásom, veszekedésem, verekedésem. És akkor légzési görcsöt kaptam. Alig jutottam levegőhöz. Eldőltem a padlón. Már alig tudtam gondolkozni, de gondolatban Istenhez kiáltottam: "Ha meg akarsz ölni, akkor is kezedbe adom magam. Amikor ezt kimondtam, elmúlt a görcs. Elmúlt bénultságom is. Felálltam. Furcsán éreztem magam. Tudtam, a lakásban semmi sem változott, de én teljesen megváltoztam. Nagyon idegen voltam magamnak. Attól a naptól fogva nem kellett sem az ital, sem a cigaretta. A szépasszonytól úgy váltam el, hogy hétfőn új munkahelyre mentem. Feleségemtől bocsánatot kértem — megbocsátott. Negyvenkét éves voltam akkor. Megtérésem után visszamentem szülőfalumba, oda, ahol kultúrház-igazgató voltam.—A TSz-ben kezdtem dolgozni a régi ismerősök között. Azt gondoltam, hogy ott hirdethetem életemmel a nagy változást: kommunistából keresztény lettem. Az emberek pedig azt mondták: Megbolondult. — Egy évet dolgoztam ott, majd eljöttem. Tudja, a prófétának a maga hazájában nem sok becsülete van. Ezután a MÁV-nál dolgoztam. "