Irodalmi Magazin, 2018 (6. évfolyam, 2-4. szám)
2018 / 2. szám - Katonák, költők, szerelmek
• „A ZSARNOKOK TORÁN NÉPEK VIGADJANAK" MOLNÁR KRISZTINA Már itt van, már látom őt, / Haj! az én nemes barátom / Hogy ő használja az időt! / Ő, akinek Bellónától / Magasztalva van neve, / A gőgösség hagymázától / Irtózván, kertész leve, / S a tomboló vígságnak / Futja unszolásait / S egy félig fejlett virágnak / Lesi bíztatásait.” Amikor 1804-ben a debreceni barát-géniusz, Csokonai Vitéz Mihály ekképpen méltatta Főhadnagy Fazekas úr erényeit a hozzá címzett versében, akkor már az érett korú költő portréját rajzolta meg: a szülővárosában gazdálkodó, békés visszavonultságban élő, de a korabeli kulturális életben és a városi köztisztségekben is aktív szerepet vállaló, költeményei mellett Füvészkönyvet író tudós-polgárét. Ez a megállapodott, mértékletes munkás élet, amelyet az idős Fazekas maga is földi pályafutása lényegeként nevezett meg egyik legszebb költeményében, az Aggodalomban, az idő hasznos, tartalmas eltöltésének értékével kapcsolódik össze Csokonai költeményében, amely érték Vitéz gondolati-alkotói műhelyének is alapmotívuma volt — mindvégig az élvezetvezérelt élet vonzásával variálva. A botanikai tevékenységet az érzékeny, lírai lelkülettel rokonító Csokonai-szöveg utolsó sorai, amelyek a két poéta fiktív sétáját a kertkultusz némileg melankolikus harmóniájával és a rokokó játékos iróniájával egyaránt körbelengik, az irodalmi barátságok egyik leghíresebbikének ritka meghittségébe is betekintést adnak: „Jer, barátom! lépegessünk / Kis kertednek útain / S dohogás nélkül nevessünk / Mások bolondságain. / Jer, s érezzük, hogy nagy telket / Többször fának ád az ég, / S kis jószágot és nagy lelket / Bírni boldogabb sors még. / Jer, e répánál térdeljünk, / Jer, kacsint e tulipánt, / Jer, e töknél süvegeljünk, / Mind használ ez, s egy se bánt.” Valóban, Csokonai mindennapos vendég volt a Fazekas-házban, és e barátság jelentőségét, amely egy szélesebb körű szellemi közösség fenntartására is felületet teremtett, több vers jelzi az egykori főhadnagy részéről is: Csokonai Vitéz Mihály neve napjára, Csokonai Vitéz Mihály halálára, Cs. és F. Szembetűnő azonban, hogy a Főhadnagy Fazekas úrhoz című költemény szerzője nagyra becsült druszája poéta-mivoltára egyetlen sort sem áldoz a bőkezűen mért dicséretek között; bár tény, hogy Fazekas lírai műveinek fele ez idő tájt született az az elbeszélő költemény is, amelyet hoszszú időre összekapcsolt nevével az olvasói köztudat, jóllehet a korabeli méltatás elsősorban az első magyar növénytani szakkönyv társszerzőjét tisztelte benne: a Lúdas Matyi. Ez a baráti kapcsolat tehát nemcsak inspirálta, de az életút egésze felől nézve dominánssá is tette abban az időszakban Fazekas költői tevékenységét, amelyet maga nem tartott élete fő célkitűzésének — ahogyan művei megjelentetését sem tartotta annak, és amelyet (Csokonaival ellentétben) nem a hivatásszerűen épített költői pálya ambíciója motivált, hanem egy alkalomszerű ihletettség alapján változatos irányokba szerveződő ösztönös tehetség. Ám ennek a különös alkotói egyéniségnek a viszonylag kis terjedelmű életművére tekintve e sorok írója ezúttal nem a Csokonai-hatás Fazekas műveiben kimutatható összefüggéseire összpontosít, vagy arra a műcsoportra, amely — ahogyan a tanulmányt bevezető idézet is jelzi - a költő egyik legfontosabb témája volt: a természeti tárgyú verseire. Nem is a költő szülővárosa szolgálatában eltöltött érett és időskorú évtizedeire, amelyek során olyan feladatokat látott el, mint a Debreceni Magyar Kalendárium szerkesztése, a Nagytemplom gondnok- Fazekas Mihály katonaköltészete és szerelmi lírája Zoltai Lajos: Fazekas Mihály háza, illusztráció, Debreczeni Képes Kalendárium az 1917-ik közönséges esztendőre (Debrecen, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény és Fotótár) 2018/2-IRODALMI MAGAZIN - 65