Irodalmi Magazin, 2018 (6. évfolyam, 2-4. szám)

2018 / 2. szám - Katonák, költők, szerelmek

• „A ZSARNOKOK TORÁN NÉPEK VIGADJANAK” művész­­ nagy hatással lehetett az ifjú Petőfire, máskor pedig szuronyt dobott katonatársa felé, amikor az takarodókor elfújta a gyertyáját, amelynek fényénél még olvasni szeretett volna. Az újoncokat 1840. március 24-én indították útnak Grazon át Bregenzbe az 1. zászlóaljhoz.­ Hatnapi gyalogme­net után éppen Grazban vesztegeltek, amikor értesültek arról, hogy az ezred­törzset Zágrábba helyezték át, ezért az 1. zászlóalj pótkerete is idekerül. Abban bizakodhatott a legénység, hogy az át­helyezés csak időleges, és előbb-utóbb majd újra az észak-itáliai területekre helyezik őket.­ A szolgálati idő alatt Pe­tőfinek továbbra is meggyűlt a baja a le­génységgel és az altisztekkel, mivel azok nem szívelték az ifjú irodalmi hajlamait: valahányszor könyvet láttak a kezében, szitkozódtak, dolgoztatták. Ennek el­lenére kilenc vers maradt fenn a kor­szakból, de valószínűleg ennél többet is írhatott. A szünetelő diákbarátságokat katonabarátság váltotta fel. Összebarát­­kozott Kuppis Vilmossal, akihez K... Vilmos barátomhoz és a Katona barátom­hoz című verseit írta.” Petőfi katonáskodásának soha meg nem szűnő irodalmi érdeklődése mel­lett állandó betegeskedése volt a leg­főbb jellemzője. Először 1840. május 24-én került katonakórházba Grazban tífusszal.­ Több mint egy hónapig lá­badozott, amikor — többé-kevésbé gyógyultan - júliusban csatlakozhatott századához Zágrábban. Betegsége azon­ban a Károlyváros környékén tartott őszi hadgyakorlat során súlyosbodott, ezért november elején átvitték a zágrá­bi katonakórházba. December 12-én az elsőfokú vizsgálat során a katonai szol­gálatra alkalmatlannak találták, amit a másodfokú felülvizsgálat 1841. január 25-én megerősített.­ Petőfi január 20-án hagyhatta el a kórházat, és február 10- én indították útnak Zalaegerszegen és Szombathelyen át Sopronba, ahol annak idején katonának jelentkezett. Február 22-én érkezett meg Sopronba, majd feb­ruár 28-án megkapta az ob­­sitot, így szolgálata véget ért. Ha végignézzük Petőfi első katonáskodásának kronoló­giáját, arra juthatunk, hogy a körülbelül másfél éves katonai szolgálat alatt — amely csak negyede a jelentkezéskor vál­lalt hat évnek - nagyjából 5-6 hónapot különböző kórhá­zakban töltött, és ha az 1840. március 24-én induló transz­port előtti kiképzési időt nem számítjuk bele, legfeljebb 5 hónapot töltött tényleges ka­tonai szolgálattal, de azt is megszakításokkal. Nehezen lehetett elképzelni, hogy hét év múlva ismét katona lesz belőle. Petőfi 1848 őszén került újra kapcsolatba a katona­sággal, amikor többhónapos terhes feleségének megóvása és családjának instabil anyagi helyzete miatt kénytelen volt jelentkezni a honvédséghez.10 Azért is tudta vállalni ezt az új katonai szolgálatot, mert a szervező­dő szatmári honvédzászlóalj tagjainak személyesen a belügyminiszter, Szeme­re Bertalan engedélyezte, hogy otthon maradjanak­­ szülőföldjük védelmére. Petőfi tehát az Országos Honvédelmi Bi­zottmánynál, Nyáry Pálnál szolgálatra jelentkezett. Az ő közbenjárásának kö­szönhetően századosi rangban csatlakoz­hatott a szatmári honvédekhez. Október 24. és 29. között érkezhetett meg Deb­recenbe, és a négy századból a 2.-nak lett a parancsnoka, és kiképzőtisztje.11 Indulása előtt írhatta a Búcsú című ver­set, amelyben — hitvesét megszólítva — a költői és katonai szerep közötti váltást örökíti meg: „Kardot fogok kezembe lant helyett, / Költő valók és katona vagyok; / Arany csillag vezérelt eddig, s most / Utamra piros éjszakfény ragyog. / Isten veled, szép, ifjú hitvesem, / Szivem, sze­relmem, lelkem, életem!”12 A század kiképzése nem volt egysze­rű feladat, mert a honvédek felszerelése rendkívül hiányos volt: sem ruhákat, sem elegendő fegyvert nem kaptak. A hideg miatt a kiképzés a kaszárnyák folyosóin és a szobákban folyt. Petőfi, aki első, másfél éves szolgálata alatt végig közlegény volt, vélhetően nagy empátiá­val dolgozott a közkatonák kiképzésén. Ennek néhány mozzanata jól kivehető a Tiszteljétek a közkatonákat! című ver­séből: „Velek állunk a csaták tüzében, / Barabás Miklós: Petőfi Sándor, litográfia, 1848 (Petőfi Irodalmi Múzeum) 2018/2-IRODALMI MAGAZIN • 83

Next