Irodalmi Magazin, 2023 (11. évfolyam, 1-3. szám)
2023 / 1. szám - Petőfi
Gergely Ágnes Petőfi Tünemény, aki a szaggató idővel ereszkedsz idegrendszerünkbe, mint a pók, kötélhágcsó helyett bonyolultfinom rétegekben, erősen, szakadatlanul, ahogy a szálak levezetnek az együttesből a magányos mélytudatokig, mint a magárautalt segélykiáltás az időben, amely átrezeg a finom szerkezeteken, ahogy a vízgyűrű, körkörösen és mégis lefelé ható húzóerővel, mozdításra váró vizébe idegrendszerünknek, melyből felpattogzik a visszakérdés, hogy ki vagy te, tünemény, nyelvünkkel örökölhető, elévülhetetlen csoda, szabadság-tápsó, vertikális járat, halálunkból visszajáró, visszajátszó, galaxisok zuhanó ördöghuszárja, Szabadszálláshoz kötött Coriolanus, kötőszavak s balsejtelmek tudója, tünemény, örökös hadtáp, honnét ez a kifogyhatatlan tisztesség, mítosz nélküli folttalanság, áradások szüntelen férfiereje a vertikális évszakokban, magában az élményben jelennek meg elsődlegesen. Az emberi tudat fókuszában ugyanis nemcsak a krízis miatti disszonancia érzete jelenik meg, hanem a pszichikum és a morális én spontán reakciója is, s ezek a reakciók - magatartásformák, eszmék, esztétikai minőségek - rendkívül sokfélék lehetnek. Ebben a sokféleségben pedig végletesen ellentétesnek tűnő attitűdök is kifejezésre juthatnak. A lázadó hajlam, a forradalmi gondolat, a patetikus-retorikus önkifejezés éppúgy lehet romantikus karakterű, miként a magába zárkózó lélek, a restaurációs ideológia és a stiláris egyszerűség. Nem az a döntő, hogy milyen típusú attitűdről van szó, hanem hogy milyen az intenzitása, s hogy milyen intenció tapintható ki mögötte. Mert nincsenek kizárólagosan romantikus magatartástípusok, csupán az általános antropológiai jegyek, országhatárokon, fölényeken túl, éjfélen túl és innen, tünemény, élők-holtak közlekedőedénye, lélegzettől lélegzetig elvitathatatlan, szüntelen kibomlás, szláv nevek, piros menték, lengyel vezényszó, sikoltó lovak, horizontális bajonett fényszögeiből felsziromló versszak, tavirózsa, feltámadások nyugvó záloga, biztosíték, fix pont a világegyetemben, lebegő azonosság, tünemény, léggyökerű, még merre tartasz, merre tartunk együtt a különféle sodratokban a mi progresszív eszközeinkkel, szennyes lélegzetünkkel olajfoltos vizek változatai közt, kiáltozva a hírek átlyuggatott rétegeiben, önmagunkban, meghosszabbodott életünkben, tünemény, idegrendszerünk évszakaiba visszajáró, visszajátszó, örök huszonhat éves, meddig még? hány évszak a világ?! 197S pszichikai vagy morális indítékú affektusok romantikus minőségéről beszélhetünk. Ahol az adott attitűd az élmény szokatlanul magas hőfokára utal, s ahol az „Átélés-Alany" (Pethő Bertalan) önreflexiójában benne rejlik az „Egy"-ség teremtő dinamika, akár a világban való feloldódásnak, akár az ego határtalan kiterjesztésének, a világ szubjektum általi birtokbavételének a vágya, ott romantikus attitűdről van szó. Petőfihez visszatérve: nem minősíthetők tehát romantikusnak a lelki béke igényének és megtalálásának lírai, illetőleg publicisztikai dokumentumai, mint például a Vörösmartyval kiéleződött konfliktusát „rendező" publicisztikai írása és A hegyek közt című verse. Jóllehet a Vörösmartyhoz címzett hírlapi levele záró mondatában megfogalmazott magatartáseszmény - miszerint „Én magammal akarok békében élni, nem ereszkedsz idegrendszerünkbe, mint a pók” Petőfi Sándor 71