Irodalmi Szemle, 1981

1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Jaroslava Pašiaková: A Sarló csoport tevékenységének visszhangja egyes folyóiratokban

felfedezése — a maga szociális összetételével, elévült konvencióival, szociális korlátai­­val, babonáival egyetemben — a cseh és a szlovák irodalmat, a cseh és a szlovák közvéleményt is érintette. Egyenesen megrázóan hatott a Sarló-kongresszus alkalmából rendezett szociofotó­­kiállítás. Bevezető előadást Ján Poničan költő, a DAV szerkesztője tartott. Ez a kiállítás mind a mai napig pótolhatatlan dokumentuma a legkizsákmányoltabb réteg szociális helyzetének, abban az állapotban, amelyben a Csehszlovák Köztársaság mint a monar­chia átkos hagyatékát, mint a nagybirtokosok brutalitásának bizonyítékát örökölte. A kiállítás hatását nyilván a környezet — a volt Pálffy-palota tágas, fényűző termei a pozsonyi Hosszú utcán — is fokozta. A kiállítást komoly szociográfiai tanulmányok követték, amelyekben a sarlósok a valóság meg a haladó cseh és szlovák környezettel való szüntelen érintkezés hatására egyre nyíltabban a szocializmus pozíciójára jutottak. Ez természetes volt: származásuknál, műveltségüknél, az élethez való demokratikus és realista viszonyulásuknál fogva a sarlósok voltak a legalkalmasabb kapocs a cseh, a szlovák és a magyar kultúra haladó hagyományai és fejlődési tendenciái között. Közismert esemény, hogy a világszabadság költőjének, Petőfi Sándornak a szobrát tüntetően a volt monarchia nemzeteinek trikolórjaival díszített koszorúkkal akarták megkoszorúzni mind Budapesten (1930), mind pedig Pozsonyban (1931). Ám nem pusztán ezzel, hanem mindenekelőtt állandó recenziós és fordítói tevékenységükkel — elsősor­ban éppen a Korunk hasábjain — lettek természetes híddá nemzeti kultúráink között. Tíz esztendő alatt (1929 és 1939 között) a Korunk számos értékes cikket és infor­mációt közölt Csehszlovákiáról. 1929-ben bemutatta a magyar olvasónak a DAV-ot, amelyet Barbusse Monde-jának szlovák analógiájaként jellemzett. 1930-ban hírt adott Móricz Zsigmond prágai látogatásáról, s bevezetőként Karel Čapek Móriczcal folytatott beszélgetését közölte arról a „kínai falról”, amely a Magyarország és a Lidové noviny hasábjain épült kulturális értékeink közé. Ugyanebben az évben közölte Forbáth Imre jelentős cikkét a kisebbségi magyar irodalomról. 1932-ben Z. Nejedly professzor a Sarló közvetítésével küldte el a Korunknak A nacionalizmus fejlődéséről című elvi jelentőségű cikkét (Dobossy L. fordításában, Korunk 1932. 865—870.), amelyben egyebek között a következőket írta: „Miként az egyének között sem helyes különbséget tenni, ez ugyan­úgy a nemzetek között is megengedhetetlen. Éppen azért becsülöm az Önök ifjúságát, mert képes volt kitörni abból a környezetből, amelyben ez megszokott dolog volt . . . azért becsülöm, mert volt bátorsága elszakadni minden officiális ideológiától, a ma­gyartól ugyanúgy, mint a csehszlováktól, mert a saját lábán áll, új nézeteket és élet­­szemléletet alakított ki.” 1933-ban a Korunk első ízben közötte Bezruč, Hora, Bednár és Wolker verseit József Attila fordításában. A Korunk folyóirat vitájába — a Sarló közvetítésével — a szlovák középrétegekről írt két cikkével (A szlovák középrétegek múltja és jelene, Korunk 1934. 27—30., A mai szlovák középrétegek, Korunk 1934. 179—187.) Vladimír Clementis is bekapcsolódott: rávilágított a DAV problémáira a burzsoá, nacionalista csoportok között. Ugyanebben az esztendőben foglalkozott — diákjai, a sarlósok ösztönzésére — F. X. Šalda a csehszlovákiai magyarok helyzetével a Zápisníkban (1934. III.) megjelent My a Maďari (Mi és a magyarok) című ismert cikkében. Elismeréssel szólt azoknak az embereknek a gondolati függetlenségéről, akik két türelmetlen nacionalizmus között érezték magukat bezárva, s támogatta arra irányuló óhajukat, hogy nagyobb teret kap­janak az intellektuális önrealizációhoz (a prágai Károly Egyetem Bölcsészkara magyar irodalmi és nyelvi tanszékének megalakításáról volt szó). Itt kell szólnom a cseh és szlovák irodalom korunk-beli legkitartóbb recenzenséről, Sándor Lászlóról; az ő nevét minden évben megtaláljuk a szerzők jegyzékén és leggyak­rabban a mi íróinkkal kapcsolatban, így pl. 1936-ban bemutatta a magyar olvasónak Ján Poničant, írt a Máchával kapcsolatos harcokról (II. 10.). A fiatal szlovák értelmiség mint regénytéma című tanulmányában J. Jesenský és Jégé műveit elemezte, és hírt adott az erdélyi magyar írók csehszlovákiai látogatásáról (amelyről 1938-ban maga Tamási Áron is írt a Korunkba). 1937-ben E. B. Lukác műfordítói tevékenységének szentelt fi­gyelmet, a következő évben pedig a cseh és szlovák költők magyar nyelvű antológiáját szerkesztő Anton Straka elismerésre méltó szervező munkájával foglalkozott. S már

Next