Irodalmi Szemle, 1997
1997/10 - HORIZONT - Lengyel László: Ezredvégi béke
LENGYEL LÁSZLÓ Az 1989-es amerikai—szovjet máltai megállapodás feltehetően döntött az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország kiengedéséről a szovjet befolyási övezetből. Ez a paktum nem tartalmazta a „túszok” elengedésének pontos menetrendjét, sem a módozatokat, csak azt, hogy a négy szovjet zónához tartozó államot a Szovjetunió szabadon engedi, a Szovjetuniónak cserébe ígért gazdasági támogatásért. Itt nem területet cseréltek területre, hanem területet adtak gazdasági kompenzációért cserébe. Gorbacsov visszavonulása a négy országból annak érdekében történt, hogy a külső birodalom egy részének elvesztéséért cserébe stabilizálhatóvá váljék mind a belső birodalom, a Szovjetunió, mind pedig a szovjet „reform-vezetés” hatalma. A Gorbacsov—Bush máltai paktum tanulsága, hogy a két nagyhatalom kizárólagos joggal döntött európai kérdésekben anélkül, hogy az érintett országoknak beleszólást engedett volna döntésükbe. Az amerikai döntés mindenesetre lehetővé tette a német egyesítést, és a német belső kör — Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország — Nyugat felé történő elmozdulását. Máltán nem dönthettek Jugoszláviáról, amely nem tartozott a szovjet érdekövezetbe, se a Ceausescu-féle Romániáról, amely önelvű politikájával egyik félhez sem állt közel. Mind az amerikai, mind a szovjet feltevés Jugoszláviáról a nyugati irányú mozgás lehetett. A felek nem számítottak arra, hogy egymás után szétesnek a Máltán még egységesnek látszó föderációk, így 1991-ben széthullik Jugoszlávia, a Szovjetunió, majd Csehszlovákia. A Kelet-Európát megrázó forradalmi átrendeződés meglepte a nyugati hatalmakat, amelyek ezért utolsó pillanatig ragaszkodtak a széteső szocialista föderációk egybenmaradásához, illetve eltérően foglaltak állást az utódállamokkal kapcsolatban. Az 1989 után bekövetkezett drámai negatív változások — a délszláv háború, a kelet-európai országok gazdasági válságait, a német tapasztalatok Kelet-Németországgal kapcsolatban, az EU belső gondjai nem növelték a Nyugat hajlandóságát a máltai megállapodásnál bővebb kelet-európai terjeszkedésre, ellenkezőleg, inkább az annál kisebb, szűkebb kiterjesztés vált elfogadottá. A kelet-európai átalakulási modellek kevéssé bizonyultak sikeresnek. A vezető német minta, az NDK Németországba történő beolvasztása, demokráciává és piacgazdasággá való átalakítása rendkívüli erőforrásokat igényelt és mindeddig nem hozta meg a várt eredményeket. Németország és a német választók megterhelése a keleti tartományok, az európai egyesítés és a kelet-európai átalakítás költségeivel, valamint a világméretű verseny feltételeinek megteremtésével soknak, politikailag és gazdaságilag túlzottnak bizonyult. Németország nem bírta, hogy egyszerre húzza maga után saját keleti tartományait, adjon új lökést Nyugat-Európának a világméretű versenyben, kapcsolja be a kelet-európai országokat az európai vérkeringésbe, és pénzelje Oroszország békés átmenetét. A német magabízó és nagyralátó tervek nem, vagy csak részlegesen váltak valóra. Sem Európának, sem a feléje igyekvő Kelet-Európának nincs immár kellő