Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1930. 19. évfolyam
Műelemzés - N. S.: Bodó Jenő: Iskolánk leveles ládájából 106. p. - Perényi József: Szerémy Zoltán: Emlékeim a régi jó időkből 106–107. p.
örömben meglátja a múlandóságot, hogy átérzi és átéli a kor szenvedéseit, nem engedi, hogy költészete tiszta derű és harmónia legyen. Egyik fő jellemvonása a vallásosság, melyre nemcsak születése, iskolája s papi pályája vezette, hanem költői tehetségének természete is. Vallásossága az alapja világnézetének, szociális felfogásának s költői hivatásérzetének is. De nem az általánosra halványult, felekezetek felett álló vallásosság, mint eddig egy-két ismertetője állította, hanem a tiszta katholikum. Semetkay erre vonatkozólag meggyőző számú idézetet hoz fel. Jellemző vonásai még a nemzeti és szociális érzés. A szerző megállapítja, hogy Mécs lantján mind erősebben zeng magyar nemzeti érzése; különösen sokat foglalkoztatja a felvidéki magyarság sora. Szociális költészete két nagyobb körre osztható: az egyik a társadalmi állapotok kórképét, a másik az orvoslás módját adja. Végül gyakori ihletője a természet. Mécs művészi sajátságaiként megállapítja: érzékét a fenséges iránt, érzelmi erejét, képzelete hatalmát, nyelve gazdagságát s formaművészetét. Hibáit, mint olykori prózaiságát, pongyolaságát alkalmilag említi. A dolgozat néhány vonással mindenesetre hozzájárul Mécs költői képének kritikai kialakításához. N. S. Bodó Jenő: Iskolánk leveles ládájából. A csurgói ref. Csokonai Vitéz Mihály reálgimn. értesítője az 1928/29. évről. Bodó Jenő tanári cím alatt a csurgói ref. reálgimnázium tulajdonában levő s jelentősebb irodalomtörténeti személyektől származó leveleket közli. A levelek érdekét inkább írójuk személye, mint tartalmuk adja; a legtöbb magánérdekű az irodalomtörténeti adat — sajnos —, igen kevés, s amennyiben van, azt a tudomány már értékesítette. Érdekesebb Csokonai Vitéz Mihály levele 1799. jún. 2. ketettel, melyben csurgói pedagógiai tervéről nyilatkozik. Általánosabb érdeklődésre számíthatnak még Kisfaludy Sándor, Deák Ferenc s Baksay Sándor levelei. N. S. Szerémy Zoltán: Emlékeim a régi jó időkből. Budapest, 1930. Kiadja a Budapesti Színészek Szövetsége 288. Szerémy Zoltán negyvenesztendős színpadi pályafutása után kiadta emlékiratait és ezzel lerótta kötelességét a magyar színpad és a magyar művészet iránt. Szerémy Zoltán Mikszáth Kálmánt képviselte a színpadon és írásában is annak a szeretetreméltó egyéniségnek bizonyult, amilyennek a színpadon láttuk — állapítja meg róla találóan Hevesi Sándor, ki előszót is írt Szerémy művéhez. Ez az emlékirat nemcsak érdekes és értékes színpadtörténeti munka, hanem visszatükrözik szeretetreméltó egyéniségének meleg fényét is. Szerémy Zoltán nemcsak elsőrangú színpadi művész, hanem kitűnő íróművész is, kinek emlékirata méltán állítható a legjelesebb magyar színművészek hasonló művei mellé. Déryné és Szigligeti József emlékirataival egy sorba állítható! Ő maga szerényen, szigorú önbírálattal jelenti ki, hogy kerül minden véleménynyilvánítást szerepeiről, írókról, kiknek műveiben szerepelt és kritikusairól. Nem ad jellemrajzokat pályatársairól, rendezőiről, igazgatóiról és hiányzik e könyvből a világháború véres, vörös lőporfüsttől szennyes szörnyű arca is, mert írója szerint: „ez a könyv azt a célt szolgálja, hogy egyszerűségénél és őszintén igaz hangjánál fogva, egy embernek a Sors határozataiba való belenyugvását tükrözze bele, a ma emberének a lelkébe. A könyv ezt a célját el is éri, de többet is jelent. Ahogyan bemutatja családját, rokonait.