Irodalomtörténet, 2014. 95. évfolyam
2014 / 4. szám - KRITIKA - Hites Sándor: Jókai & Jókai, szerk. Hansági Ágnes - Hermann Zoltán
KRITIKA hogy nem csupán a francia, brit, vagy (Kelet-Európából nézve) német centrumokban, hanem a periférián is számolhatni Jókaival, és jelenléte itt talán jelentősebb is. Azt sem volna érdektelen ugyanakkor megnézni, hogy milyen csatornákon és útvonalakon jutottak el egyes Jókai-művek, Imre példáinál maradva, a lengyel, az észt, a finn, vagy az orosz kultúrába. A szövegek, elbeszélésmódok, szüzsék, műfajok, hőstípusok nagy európai migrációs áramlásában ugyanis nem csupán a megjelenés ténye és helye számíthat, hanem az odajutás módja is: vajon mennyiben érvényes a Jókaiszövegek mozgására, hogy a perifériák más perifériákkal is csak valamely centrumon keresztül tarthatnak kapcsolatot? Innen lehetne továbbfűzni Imre állítását, miszerint „mégiscsak más egy elkésett Dumas- vagy Sue-követőnek látszó magyar regényíró Franciaországból nézve, és egészen más egy autonóm közép-európai kultúra reprezentánsa Finnországban vagy Oroszországban olvasva.” (18.) Érdekes volna végiggondolni, mikor és honnan nézve látszódhatott „autonómnak" valamely „közép-európai kultúra” egyáltalán? Vajon Jókai nem „Dumas- vagy Sue-követőnek” számított-e a peremvidéken is? Hogyan juthatott volna el egyáltalán másként oda? Mennyire a nemzeti filológia házi használatú érzékcsalódása Jókait „autonóm” alkotónak látni, akár regionális tekintetben? Kétségtelen, mint Imre László nyomatékosítja, hogy magyar szerzők nemcsak „átvettek, magyarrá hasonítottak”, hanem nyomot hagytak más irodalmakon is. A kérdés az én szememben éppen az, hogy milyen volt ennek a kulturális cserekereskedelemnek a hatalmi szerkezete, amely szerkezet, amellett, hogy egyáltalán lehetővé tette, uralta is ezt a mozgást. Kitűnhet, hogy Jókai külföldi megjelenései is ezt a kulturális világpolitikai rendszert jelenítették meg és nem autonóm önmagát. Milyen különbség áll fönn Jókai centrumbéli, francia vagy angol nyelvű, illetve olyan irodalmakban való megjelenései között, amelyek maguk is „elkésettek” és „utánzók” voltak (ez utóbbi jellegzetességgel akkor is érdemes számolni, ha elfogadjuk: minden kultúra utánzó jellegű), vagy csak idővel kezdték termékeiket és hatásukat a centrumot is meghatározó módon visszafelé áramoltatni, mint az orosz? Jellemző, hogy — amennyire tudom — Turgenyev vagy Gogol szintén német és francia közvetítéssel, ezekből a nyelvekből fordítva érkeztek Jókai pályájának korai szakaszában Magyarországra, vagyis a centrumok nyelvén az egyik perifériáról egy másikra. Fogalmam sincs a válaszról, de vajon az, hogy Csehovnál a Jókai-paródiák párban születtek Verne paródiáival, mennyiben jelzi, hogy hozzá is francia közvetítéssel, vagyis a centrum felől jutott el egy másik periféria (a centrumot imitáló) terméke? Jellemző lehet az is, hogy a hatás műfaja paródia, talán a formaválasztás is, a maga áttételességével, az imitáció és a gúny együttesével, ezt a közvetett és alá-fölérendeléseket érvényesítő szerkezetet mutatja meg. Ebből a nézőpontból Jókainak saját európai irodalmi beágyazottságára vonatkozó meglátásait is más fénytörésben láthatnánk. Önnön „franciaságára” vonatkozó kései . Olyan feltételrendszerről van szó, amely megelőzi Jókait és korát. Az első magyar regényirodalmi exportcikk Jósika Miklós volt, akit az 1830—40-es évek fordulóján a német államokban „magyar Scottként" reklámoztak, mondván, művei a magyar népet és történelmét ismertetik meg, ahogy Walter Scott a skótot. Vagyis Jósika legfeljebb a brit centrumból szerteáramló műfaji mintát (a történelmi regényt) a saját lokális tartalmaival feltöltve juttathatta vissza az európai piacra.