Irodalomtörténet, 2016. 97. évfolyam
2016 / 4. szám - KRITIKA - Doncsecz Etelka: Lakner Lajos: Az Árkádia-pör fogságában. A debreceni Csokonai-kultusz
KRITIKA értése és művelése speciális műveltséget és képességeket kíván. A másik párt épp ellenkezőleg azt vallotta, hogy a mindennapi élet része, jelen van annak minden területén, nem igényel különleges tudást. Lakner az állásfoglalók szövegeinek mélyreható vizsgálatával arra jut, hogy a „per” voltaképpen nem is tekinthető vitának, hisz a felek nem reagáltak egymás felvetéseire, feltételezhetően nem is értették pontosan egymás kérdéseit. Nem valósult meg párbeszéd, párhuzamosan létező világok közlései szaladtak el egymás mellett. E nézeteltérés során teremtődött meg és vált elterjedté az úgynevezett „debreceniség” fogalma. Az összetett jelentésű s pejoratív értelmű kifejezés használatba kerülésének kedvezett, hogy Debrecen épp ez idő tájt vesztett a magyar művelődésben korábban betöltött szerepéből, és átalakulófélben volt a város társadalma is. E jelenséget a kortársak is érzékelték, ezért is számíthatott szenzitív témának a városlakók szemszögéből. Az Árkádia-per Lakner értelmezésében tehát nem tekinthető pusztán irodalmi vitának. A felek közti összekülönbözés nem tisztázódott, csupán egyszerűen abbamaradt. A konfliktus nem oldódott fel, a „debreceniség” kifejezés továbbra is elmarasztaló konnotációkat hordozott, s a város részéről — különösen a fent említett pozícióvesztést átélve — nem maradhatott reakciók, illetve a cáfolatra tett kísérletek nélkül. A kötet szerzője úgy látja, hogy ilyen reakciók azonosíthatók azon történések körül, amelyek Debrecenben a következő jó egy évszázadban Csokonai tiszteletéhez és emlékezetéhez kapcsolódtak. A soron következő két fejezet két olyan eseményt mutat be, amely ismétli az Árkádia-per forgatókönyvét. Elsőként Ferenczy István Csokonai-büsztjének debreceni fogadtatása kerül górcső alá. Ahogy az egykor elgondolt síremlék és sírfelirat esetében, ezúttal is a helyi közösség és az azon kívülállók látásmódja állt szemben egymással. Ferenczy babérkoszorút viselő, eszményített alakot mintázott meg, a nemzeti panteon tagját, s nem a Kollégium rendbontó, elcsapott diákját. A szobrot a szülővárosnak adományozták. A gesztus zavarba ejtő voltát az ajándék későbbi sorsa jelzi. A Református Kollégium nevében Sárvári Pál udvarias köszönőlevelet írt, a szobrot viszont az intézmény könyvtárban helyezték el, elzárva a szélesebb közönség tekintete elől. Hasonlóan felemás módon zajlott és zárult két évtized múltán a költőnek szánt síremlékállítás története. Ugyan a Kollégium vezetői karának tagjai egyenként komoly felajánlásokat tettek, testületként megtiltották, hogy a diákok adományokkal támogassák a tervet, hisz ez ellenkezett az intézmény szabályzatával. A visszásnak tetsző eljárást ezúttal a professzori kar egyik tagja, Péczely József nehezményezte, aki a diákokat korábban hozzájárulásra biztatta. A nyilvánosság előtt zajlott vitában számos múltból ismerős szólam felidéződött, fontos eltérés viszont Péczely magatartása. Debreceniként, kollégiumi tanárként fordult szembe kollégáival, s gondolkodott a Kölcsey, vagy Toldy által is követett értékrend szerint. A síremlék ugyan végül elkészült, felavatták, a nagy nyilvános megemlékezés azonban elmaradt. Lakner Lajos koncepciója szerint a város magatartásában a fordulópontot Izsó Miklós Csokonai-szobrának 1871-es leleplezése jelenti. Helyi kezdeményezésre született: Csanak József sikeres városi kereskedő ösztönözte létrejöttét. Köztéren felállított költőszobor volt, s e jellegével minden hasonló törekvést megelőzött. Végül stílusa alkalmassá tette arra, hogy megjelenítse a nemzeti karaktert. Az ünnep Debrecen ünnepe is volt: a közvélemény alakítására képes irodalmi