Iskolakultúra, 1994/2 (4. évfolyam, 13-24. szám)

1994 / 17. szám - Dombrády Lóránd: A második világháború magyar hadigazdaságának vázlatos áttekintése

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ MAGYAR HADIGAZDASÁGA főképpen bizonytalan ismereteik voltak a magyar ipar várható teljesítményével, felké­szültségével kapcsolatosan is. Ilyen körülmények között a rendelkezésre álló összegek egyelőre elégségesnek mutatkoztak, bár a vezetés remélte, hogy a várható politikai szük­ségtől sarkallva mielőbb sor került a program kibővítésére és felgyorsítására. A program megvalósításának alapkérdése volt az iparnak a haditermelésre történő gyors átállítása, s az ehhez szükséges intézkedések megtétele. A fő kérdés az volt, mennyire sikerül a tervezett fegyverkezéshez szükséges „maximális erőkifejtést”, azaz a meglévő gazda­sági erőtényezők teljes és azonnali igénybevételét biztosítani, a felkészülés szolgálatába állítani. Ehhez a gazdaság tökéletes mozgósítására lett volna szükség, melyek a gazda­sági életben is meghatározzák azokat a feladatokat és intézkedéseket, melyek adott esetben biztosítják a béke­termelésnek haditermelésre való gyors és zökkenőmentes át­állítását. Ennek magában kellett foglalnia a megfelelő műszaki feltételeket - az üzemek­nek és gépi eszközöknek már békében való előkészítését - a szükséges nyersanyagok időbeni felhalmozását, kellő számú műszaki szakember és munkásgárda készenlétbe helyezését. De nem nélkülözhette az ipar katonai irányításának és biztosításának tervét sem. Egy ilyen átfogó ipar­mozgósítási terv csak gondosan mérlegelt politikai, katonai és gazdasági megfontolásokon nyugodhatott, ami adott esetben megfelelő támpontot ad a tervezőknek és irányítóknak. A magyar katonai vezetésnek azonban nem állt módjában ilyen előkészítő munka. Hiába követelték már a harmincas évek közepétől egyre türel­metlenebbül az állam fokozottabb beavatkozásán nyugvó, a majdani háborús mozgósí­tást alátámasztani képes ipar- és gazdaságpolitikát, s az ennek megfelelő intézkedések kiadását. Az előkészületek csak igen lassan a politikai konsternáció, méginkább az or­szág gyenge gazdasági lehetőségeinek megfelelően alakultak. Az ipar nem volt hajlandó megfelelő állami támogatás és konkrét megrendelések nélül előzetes anyagi befekteté­sekkel járó előkészületekre, így aztán, amikor sor kerülhetett a milliárdos program meg­hirdetésére, a katonai vezetés nagy sietséggel igyekezett a helyzet megkívánta, a kor­mányzatnak, de magának a katonai vezetésnek is a gazdasági életre nagyobb befolyást biztosító intézkedéseket kicsikarni. Az 1939 márciusában elfogadott honvédelmi törvény összefoglalta és szentesítette mindazon, a hadi üzemek katonai ellenőrzésétől és irányí­tásától a kötött anyaggazdálkodásig terjedő intézkedések körét, melyek a hadsereg vo­luntarista és a politikai események hatására egyre türelmetlenebb vezetésének megelé­gedésére megteremtette a gazdasági és társadalmi életbe történő hathatós állami befo­lyás lehetőségét. Az események felgyorsulása csakhamar kétségtelenné tette, hogy a beruházási prog­ram kibővítése és meggyorsítása elkerülhetetlen. Az első bécsi döntés, majd ezt követően a Kárpátalja visszacsatolása, valamint a világháború kitörése és az erdélyi kérdés meg­oldásának előtérbe kerülése a vezetés számára egyértelművé tette, hogy az akcióképes és nagyobb létszámú hadsereg gyors felszerelése nem tűr halasztást. Az öt évre tervezett programot kibővített formában 1940 végéig be kell fejezni. Szükség van az emelt szintű ipari megrendelések és beszerzések időbeni legyártására, ehhez az ipari kapacitás bő­vítésére, a nyersanyagimport növelésére, s ehhez a beruházási hitel jelentős kibővítésé­re. Az ipar bizalmatlanul fogadta a feladatot, miközben még a kezdeti nehézségeket sem küz­dötte le. Félt a felfuttatott kapacitás majdani kihasználatlanságától. Ennek ellenére az ipari beruházások a „Huba I.” program 1939 márciusi kibővülésével, valamint az év végi, a had­sereg modernizációját célzó harckocsi-, gépjármű- és repülőgépgyártást fokozni hivatott „Huba II.” megrendelése hatására, 1939-ben jelentős növekedés mutattak. Az új gyára­lapításokra és bővítésekre 6,6 milliót, ipari beruházásokra 315,5 milliót fektettek be. A konjunktúra csúcspontja felé közeledett. 1939 nyarán az ipari termelés volumene már 22%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit. A foglalkoztatottság is 769.000 fővel csúcspontot ért el. A fellendülés hatása ekkor már a könnyű- és a fogyasztási iparban és mezőgazdaságban is érezhető volt. A veszély adott volt: a hadiipari megrendelések le­gyártását követően a felfuttatott kapacitások kihasználatlanok maradnak, munkanélküli­ség fenyeget. A hadiipari termelés felfuttatása következtében bekövetkezett gazdasági konjunktúra fenntartásának mikéntje gondot jelentett Teleki Pál miniszterelnöknek és kormányának.

Next