Jelenkor, 1973. július-december (16. évfolyam, 7-12. szám)
1973-12-01 / 12. szám - Csűrös Miklós: Bertók László: Így élt Csokonai Vitéz Mihály
lopásnál kisebb vétségek miatt. Öt, aki éppen ezekben a napokban adta hírül a Magyar Hírmondóban húsz művének közeli megjelenését. Aki megírta már nagy gondolati verseit, Az estvér és Konstancinápolyt." (71.) Az irodalmi életet nem ismerő fiataloknak kevés fogalmuk lehet arról a szinte érzéki örömről, amelyet egy-egy kötet megjelenése, a nyomdából kikerült friss példányok megérintése a szerzőnek okoz. Bertók néhány mondatban, lefegyverző egyszerűséggel teszi magától értetődővé ezt az érzést, amelyet Csokonainál a halállal való „versenyfutás" tragikuma felhozott be: „A korszak legnagyobb költője a barátja által letett kölcsönsüvegben, három forinttal útnak indul, hogy az első magyar komikus eposzt, műveinek második ,csomóját lássa. Mit számít, hogy beteg, hogy köhécsel? A győzelem a fontos." (187.) Az iskolai oktatásban, sőt az irodalomtörténet-írásban is gyakran okoz nehézséget a magánélet és a politikai-közéleti valamint az irodalmi tevékenység összekapcsolása, szerves egységben tárgyalása. A Lilla-szerelemről szóló elegáns s egyszersmind pszichológiai éleslátásról tanúskodó fejezetben Bertók rendkívül szemléletesen mutatja meg, hogy kelti föl egy privát érzelemből fakadó jó közérzet és buzgalom a művészi és közéleti aktivitás vágyát. „Újra politizál" — írja pl. a Lilláért „hadakozó Csokonai 1797. őszi terveiről, kitörési kísérleteiről. — „S milyen nyílt szívvel és széles látókörrel (...) Egy szót sem ejt arról, hogy meg akar nősülni, s ahhoz kell a segítség. Nem, ő az elesett nemzetet akarja felemelni. (...) Mintha a szerelem lángja a hazafiúi lángot is táplálná." (119-121.) S hogy a „vak remény" e pillanatának ismertetését mindjárt a csalódás és vigasztalanság egyik mélypontjáéval szembesítsük, a sok kínálkozó példa közül hadd utaljunk a betyárokkal való találkozás jelenetére a szentai erdőben, amelyet Bertók Gaál Lászlót idézve ismertet, majd így kommentál: „Csokonai irigyen néz a betyárok után. Függetlenek, szabadok, a természetben élnek." (153.) A költőben élő keserű nosztalgiáknak ez a felismerése pontosan egybevág a Csokonai szabadság eszménye átalakulásáról szóló tömör és megindító magyarázattal. „Nem kell nekem a politikai szabadság, nincs is szükségem reá. (...) Nem kívánok egyebet, hanem hogy testemet ne bántsák, ne akadályoztassanak annak szükségeinek megelégítésében" - idézi Csokonai szavait, így jellemezve a nyilatkozat lelki tartalmát: „Micsoda lemondás bujkál e sorokban! Az ifjúi nagy álmokból egyetlenegy maradt meg, a személyes szabadság és függetlenség álma." (110.) Miután Csokonai szabadságvágyáról - mint jelleme egyik legfontosabb vonásáról - már előbb is többször esett szó, ez a motívum láncolatosan újra meg újra fölbukkanva mintegy az életrajz belső logikájának kifejezőjévé lesz. Természetesen nem, önmagában, a vezérmotívumokat kiemelő szerkesztésre, azonos törekvések-jelenségek más-más időben vagy összefüggésben való ismételt tárgyalására egyéb példák is akadnak, azt is bizonyítván, hogy Bertók az életrajz adatai mögött érezni és sejtetni képes a „mitológiát", a változó epizódokat azonos sors részeiként elrendező törvényszerűséget. Ilyen visszatérő momentumként kap nyomatékot Csokonai áhítozása az anyagi biztonság, a sajátkezűleg művelhető föld után, a Ferenc császárhoz intézett 1796. évi kérvénytől élete végéig, amikor egy Debrecen környéki legelőből kívánt meg „százölnyi rádiusszal bekeríthető" darabot; s így bontakozik ki előttünk egy javíthatatlan idealista „tervhalmozó" képe, aki Debrecen, majd Sárospatak után még mérnöki stúdiumokra is mer gondolni, akit újra meg újra megkísért a „pesti poéta" életformájának sejtelme és vágya, aki ismétlődő erőfeszítéseket tesz a lapalapításra, és sziszifuszi munkával gyűjti anyagát a végül sohasem elkészülő eposzhoz ... Bertók az írói életrajz műfajának egyik sajátos lehetőségét valósítja meg, figyelme a személyiség pszichológiájára és az életpálya individuális történetére koncentrálódik. Ez a jellegzetesség nemcsak erényeit magyarázza, hanem némely kérdések elnagyolását vagy éppen mellőzését is érthetővé teszi. Elképzelhető pl. egy olyan koncepció, amely több figyelmet szentel az általános irodalom- és művelődéstörténeti háttérnek, a Csokonait ért szellemi hatásoknak, zenei műveltségének, műfordításainak, kulturális környezetének stb. Kotzebue, s még inkább Herder, Mozart neve, a klaszszicizmus fogalma s a romantikával való megütközésének jelzése bizonyára helyet kapott volna egy így felfogott Csokonai-biográfiában. (Ide kívánkozik egy apró pon-