Jelenkor, 1989. július-december (32. évfolyam, 7-12. szám)
1989-07-01 / 7-8. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Elvesztett otthonok (Kabdebó Lóránt interjúja)
KL: Meglehet. De beszéljünk a regényeidről. A kritika egy része a fiatalok problémáival foglalkozó regényeidet kitérőnek tartja. KGE: — A kritika téved; ezek az írások szemléletükben nem térnek el a többitől. A bajuk az, hogy félregények. KL: — Ezt hogy érted? Miért volna félregény a Változatok hegedűje, A burok, a Dráma félvállról, a Nők apróban? Ezek szabályosan befejezett regények. KGB: — Bizonyos szempontból csakugyan be vannak fejezve mint regények. Emberileg nincs végük. A burok e tekintetben kivétel, Ildi ugyanis elindult a jó úton, otthonra talált az életben. Emlékezz vissza Noémi pályafutására, ami három szakaszra oszlik: árvaház, züllés, sikeres beilleszkedés a társadalomba. Ez az utóbbi fázis hiányzik az én fiatalokkal foglalkozó regényeimből. A hatvanas években fölfigyeltem egy sereg érdekes társadalmi jelenségre, ezeket földolgoztam írásaimban. Ám a történet, amiben fiatal hőseim szerepelnek, megreked életük Sturm und Drang periódusában. Azaz életüknek csak a zavaros első felét írtam meg, a történet másik feléről szót sem ejtettem. Azért félregények ezek, mert befejezetlen sorsokat ábrázolnak. Érzem a felelősséget, és szívesen megírnám a harmadik szakaszt is, hogy a kép teljes legyen. Sajnos, ennek a feladatnak az elvégzésére már nincs se módom, se időm. KL: És honnan vetted a bátorságot, hogy a fiatalokról, egy, a tiédtől különböző nemzedékről írt. KGB: - Onnan, hogy igen sok fiatal megnyilatkozott nekem. Én az a típus vagyok, akihez bizalommal fordulnak öregek és fiatalok egyformán, beavatnak legbensőbb ügyeikbe. Seregnyi fiatallal ismerkedtem meg Noémi és húgom fiai révén. Sokan elbeszélték életük történetét. Türelmesen hallgatok meg mindenkit, amíg rá nem jövök, hogy hazudik. Néhány keresztkérdés helyszínről, időről s a hazudozó máris lebukott. Hála a vallomásoknak, hatalmas anyagra tettem szert. Mint említettem, először csak a szleng izgatott, vagyis a nyelv, később fokonként behatoltam az argó mögött megbújó világba. Amikor már otthonosan mozogtam benne, megjött a bátorságom is. De hangsúlyozom, leendő hőseim életének csak egy kicsiny hányadát ismertem meg, tehát már az is dicsekvés, ha félregényről beszélek. KL: - Közismert érdeklődésed a szépnem irányában, legendás sikereid, kapcsolataid anekdotái közszájon forognak. Ezzel a baráti körrel csak amolyan apa-gyermek viszonyban maradtál, avagy egyes leányzókkal - hogy mondjam? - bensőbb kapcsolatba is kerültél? KGB: - Is-is. A lányok között akadt néhány, akit az apa-gyerek viszony nem elégített ki, gyarló vagyok, de szeretem is a gyarlóságnak ezt a formáját - éltem hát az alkalommal. Többet megírtam lányismerőseim közül. Egyről beszélek csak, Lorettáról, aki éppúgy nem Loretta, mint ahogy Noémi nem Noémi. Ennek a lánynak fölbújtan szép alakja volt. Közlöm a méreteit, hogy fogalmat alkothass anatómiai csoda számba menő testéről. Tehát mellbősége 105, csípője ugyanannyi, ehhez végy hozzá 172 centiméter magasságot és 52 centiméter derék méretet. S ha mindehhez hozzáveszed, hogy a felső combjának átmérője ugyancsak 52 centiméter, nyilván belátod, hogy egy ritka anatómiai csoda áll előtted. KL: - Minden barátnődnek fejből tudod a méreteit? KGE: - Csak ennek az egynek, az is a véletlen műve. Ingeket exportáltunk Svédországba s minden inghez aktképet mellékeltünk. Fotós barátom meglátta Lorettát — együtt jártunk a Lukács fürdőbe. „Beszéld rá a barátnődet, hogy hagyja magát lefényképezni" — biztatott. Loretta örömmel kapott az ajánlaton, csak akkor ijedt meg, amikor le kellett vetkőznie. Meztelenül annál büszkébbnek mutatkozott, mint egy királynő, húzta ki magát. Minden ízében nő volt. A Melódia presszóban szakított velem, oly mesterien, hogy sokáig azt hittem, én kezdeményeztem a szakítást, ő is beavatott benső ügyeibe, regényt írtam róla, a Változatok hegedűje róla szól. Itthon nem tudott elhelyezkedni, valahogy kiügyeskedte magát az NSZK-ba. Ma az egyik jóhírű zenekar prímhegedűse. Férjhez ment. KL: - Mit szóltak hozzá azok, akiket megírtál? Ráismertek magukra? Megharagudtak rád?